Azok a szülők, akiknek a gyermekük homoszexuális/leszbikus lett, látattok korábban erre utaló bármi apró jelet, vagy teljesen váratlanul ért a bejelentésük?

Megint két problémám van a témával és a válaszokkal:

1. A kérdező miért itt teszi fel a kérdést és nem inkább szakirányú fórumokban?

2. A válaszolók egyenesen tévhiteket írogatnak a tények ellenére.

Egy anya sok mindent megérez és ezt főként a viselkedésünkből, de nem a „lányos” vagy „b'zis” vonaglás és beszéd. Anyánk az a személy, aki nagyon sokszor hall minket beszélgetni és hallja, amikor másokkal beszélgetünk és ugye sokszor feltevődik az a kérdés: „Mi van a lányokkal? Van barátnőd?” És ilyenkor jön a füllentés. És bizony a válaszok mögött érzi egy anya a szorongást, az idegességet vagy a füllentést. És már meg is van a gyanúja, hogy a gyereke lehet, hogy meleg.

Itt olvastam, hogy páran a gyerekkori nevelést is okolják a gyermekük (gyermekek) homoszexualitásáért. Nem fele érte! A homoszexualitás velünk született, nem fejlődési zavar vagy nevelési hiba. Rendelkezésre áll sok szakkönyv hazánkban, melyből a kérdező és szülől is tájékozódhatnak, javaslom az olvasásukat.

Elvileg egy 6 éves gyerek már érzi, hogy a vele azonos nemű iránt érdeklődik, még megfogalmazni nem tudja, hogy ez a homoszexualitás, de valami érdekes, felvillanyozó érzést érez, amikor az általa kedvelt emberke közelében van. - Saját tapasztalat. -

Meleg fiúk nem babáznak, nem öltöznek leány ruhába, nem viselkednek lányosan, nem lányos tevékenységeket szeretnek vagyis nem többen, mint a hetero fiúk közül.

Amikor előbújtam anyámnak (vagyis elmondtam neki, hogy leszbikus vagyok), azt mondta, hogy hát... kicsit érezte, gondolta, hogy erről van szó.

Megkérdeztem tőle, miért.

Annyit mondott, hogy feltűnően sokat hallgattam és nem a várható módon reagáltam, ha pl. kipécézett egy fiút a buszon és róla beszélt, vagy valaki más fiúról, vagy egyáltalán a (hetero) párkapcsolat témát vette elő. Mondta még, hogy ez egy megfogalmazhatatlan, de érzékelhető dolog. Hallgattam, nem beszéltem sem fiúkról, sem lányokról, de akaratlanul is észrevette, hogy ha rossz kedvem van, az valami, valaki miatt lehet és inkább szerelmi ügy. De sosem avattam be a plátói dolgaimba. Párkapcsolatot, kezdeményezést, próbálkozást sosem látott nálam, hiányolta is.

Állítólag, amikor degenerált, lelkibeteg alakoknak nevezte a melegeket és azt mondtam neki fapofával, hogy szerintem meg nem, akkor az arcvonásaimból gyanítható volt, hogy nem csak toleránsabb vagyok, hanem érintett is.

Az, hogy fiúsabban öltözködöm, kalandkedvelőbb vagyok, mint az átlag, nem zavarta. Nem számította bele, mert tanár és sok-sok 13-14 évest lát, akik így néznek ki, de fiúkkal kavarnak.

Ráadásul van közeli ismerőse, sztereotíp gondolkodás szerint nagyon fiús lány (focizni járkál, az egyszerű fülbevalót sem akarta felvenni esküvőre, mindent ő szerel, javít) és nagyon lányos fiú (főz, mosogat, utál műszaki dolgokkal foglalkozni), akik egy pár, összeházasodtak, gyerekük is született és színheterók.

Sajnos nem beszéltem vele többet, de majd még előfordul ilyesmi, szerintem. Vagyis remélem.

Az, hogy valaki lány létére sztereotíp fiús érdeklődésű vagy fordítva, nem ad indokot. Például amikor eljött hozzánk a fiú unokatestvérem, elvettem az autóit és azzal játszottam, ő pedig bevitte a sarokba azokat a babákat, amikhez én sosem nyúltam. Mégis hetero. Én pedig nem. Ilyenkor mi van? :) (Egyébként én inkább "babáztam" a húgommal, mert jobban szerettem, hogy reagál, nem úgy, mint egy műanyag...)

Még az sem biztos, ha a gyerek semmit sem csinál. Bár jelzésértékű lehet. A titok a kommunikáció árnyalataiban rejlik.