Hogyan viselkedik egy hiperaktív gyermek, felnőtt? Jellemző rájuk az agresszió, félni kell tőlük?

Olvasd vissza részletesen mit írtál,bizony,hogy a gyermeknek is kívántál rosszat...

Azt hiszem mint szülők tisztában vagyunk azzal,hogy sajnos lehet ez is a lehetséges végkimenetel,nemhiába aggódunk,emésszük magunkat és igyekszünk elkövetni a tőlünk telhetőt.

Nekem az ilyen anyukák adnak egy kis reményt akik arról írnak,hogy ők a hiperaktivitás ellenére képesek voltak kialakítani felelősségteljes felnőtt életet,családjuk van stb.

Azért,mert a te sógorod olyan amilyen mi azért még bízunk benne,hogy képesek leszünk hosszú és kemény munkával helyes terelni a gyermekünket,persze tudjuk,hogy veszélyeztetebbek az átlagnál :-( ...

Utolsónak:teljesen reálisan reagáltad le,én próbáltam higgadtan,de belűl ugyanezt éreztem.

Örülök,hogy boldog vagy én is az vagyok,mert imádom a kisfiamat...az igaz,hogy aggódom érte,de én mindigis ilyen aggódós voltam.

Egyébként már máskor is szólt hozzá hiperaktív témákhoz a 62%-os válaszadó és akkor olyan segítőkésznek tűnt...nem is értem,hogy itt most miért így ír...valószínű a mi hiperaktív gyerekeinkkel teljesen azonosnak érzi a sógorát,pedig szerencsére sok mindent ki lehet ám hozni belőlük :-),legalábbis merem remélni.

[link]

Egy jó kis rádióműsor,hallgassátok meg,ha még nem hallottátok,felnőtt hiperaktívok is beszélnek :-) !

Igen felismerhető,de én nem vettem észre,hogy sokféle álarcban jönne ,mert mindig említette a sógorát és ezt régebben segítő szándékúan tette,erre biztosan emlékszem.

Szerintem én is simán felismerhető vagyok :-)már,mert ugyanazokat a témákat járom körbe és körbe ,megnyugtatásra,beszélgetésre vágyva.

Köszi a tanácsokat!!!

Talán abban hibázok nap,mint nap,hogy sokkal nagyon a türelmem és bizony sokszor azt mondom magamban,hogy szegénykém nem tehet róla és nem vagyok következetes.

Ilyesmire gondolok,hogy szaladgálni hagyom,olyan helyen ahol nincs veszély,viszont mindenki bámul,de lehet,hogy ez nem is rossz dolog,mert azt gondol mindenki amit akar,a pszichológus is arra kért,hogy a mozgáskényszere miatt nagyon kér egyáltalán ne büntessem.

Az olyan dolgokban viszont határozott vagyok,hogy a mások tisztelete nagyon fontos,ezt maximálisan megkövetelem tőle!!!

Ahogy napról napra tapasztaltabb vagyok annak kikísérletezésében hogy miként tudunk jól együttműködni úgy egyre könnyebb,az nem válik be,hogy rugalmatlanul mindenben egrecírozom ,kiabálok egész nap,mert én magzakkanok,a a gyerek meg egyre jobban felpörög,sokat dícsérem,rengeteget,tudja,hogy nagyon szeretem,tudja,hogy rám bármikor ,bármiben számíthat.

MÁr elértem nála,ha valamiért egy kicsit indulatos utánna ha én türelmes maradok,akkor egy perc sem kell és jön,hogy "szeretlek édesanyám,buta voltam".ÉN pedig azt válaszolom"SEmmi baj,ez előfordul,hogy néha ideges az ember,anya is szokott,a lényeg,hogy szépen bocsánatot kértél,nem történt semmi".

DE talán egyre kevesebbszer jutunk is el talán,hogy indulatssá váljon,mert már tudom a bánásmódot,a megelőzést.

Régebben ha szaladgált állandóan megülésre akartam kényszeríteni,ma már tudom mennyire fontos számára a mozgás.