Direkt teszi ezt, fél?
Tudod a középsőknek nagyon nehéz. A nagy okosabb, ügyesebb, és több mindent szabad neki, mint egy hétévesnek. Azt ő nem látja, hogy kötelessége is több van... A kicsi meg aranyos, a felnőttek rögtön rá figyelnek, és neki is többet szabad, mint a középsőnek. Pl. cumizhat, nyafoghat, ölbe veszik, babakocsiban tolják, este elaltatják, melyik családban hogy szokás, de az biztos, hogy szükségszerűen többet foglalkoznak vele, mint a középsővel. És ráadásul a kicsi megszületéséig a mostani középső volt a kicsi! Valódi trónfosztás érte szegényt. Persze ez az élet rendje, de ettől még nem könnyebb utolsó előttinek lenni a testvérek között.
Nagyon rendes tőled, hogy foglalkozol a problémájával. Segíthet, ha egyrészről hangsúlyozod neki azokat a helyzeteket, ahol előnye van abból, hogy ő már nagy, pl. vele már lehet focizni, a kicsi ugye még nem tud, ő megfoghatja a hajómodellt, amire a kicsi még nem tudna vigyázni, vagy ügyesen tud segíteni a főzésben, pláne a sütésben, meg ilyenek. Ehhez persze fontos, hogy a szüleid se akarjanak teljes egyenlőséget hármótok között, szóval ha a nagyobbik testvéreddel foglalkozol, ne legyen kötelező bevenni a kétévest is.
És biztosan szüksége van némi extra dajkálásra főleg az anyukától, hogy néha kicsit visszaálmodhassa magát abba az eltűnt aranykorba. Néha lehet úgy játszani, mintha még ő is kicsi volna. Hamarosan úgy is nagyfiú akar lenni megint.
A kistestvérét pedig természeten nem bánthatja, de én biztos nem erőltetném rá, hogy játsszon vele, ha nem akar. Mindig megdicsérném, ha mégis megteszi még rövid időre is, és felhívnám rá a figyelmét, mennyire örül ennek a testvére, meg hogy neki is milyen jó, ha te foglalkozol vele, de ennyi. Egy hétévesnek valóban nem igazi játszótárs egy bölcsődés. A kicsi nem tud még szabályokat betartani, lerombolja a nagy gondosan megszerkesztett építményeit, nem mert rossz, hanem mert kicsi. Ehhez pedig egy átlagos hétéves nem tud alkalmazkodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!