A feleségem kis diktátorokat nevel. Mit tegyek?

A felesèged törődik a gyerekekkel, téged meg zavar, hogy foglalkozni kéne a saját gyerekeiddel?!

Kisgyereknek a maga szintjén ,,azonnal" kellenek a dolgok. Egy csecsemő nem tudja mi az a vàrni, ha szüksège van valamire. Ő csak azt èrzi, cserebenhagytàk. Egy totyogò, ha kell neki valami,kiborul valamitől, fàradt, akkor is igènyli a szülő jelenlètèt, figyelmèt, ha nem kaphatja meg, amit akar. Nem lehet annyival elintèzni, hogy majd elhallgat.

1

Ez a legnagyobb hülyeség, amit olvastam.

Kezelhetetlen agresszív kis akarnok lesz a "puhán nevelt" gyerekekből. És ez nem azt jelenti, hogy az ok nélküli parancsolgatás, a gyerek igényeinek figyelmen kívül hagyása, ne adj isten a verbális vagy fizikai erőszak elfogadható lenne. Nyilván nem az.

De pont azok a gyerekek lesznek elviselhetetlenek, akik nem találkoztak nagyon korán a korlátokkal.

Én a 13assal értek egyet, saját példa alapján, olyan 1,5-2 éves kortól kell a szigor, az emelt hang és a "mellőzés" - NÉHA! Miután bekeményítettem a gyerekem nagyon nekemszegült pár hónapig, aztán "megtört". Ehhez fizikai erőfölényt is kellett villantanom, mivel nem nagyon fogta fel, hogy erősebb vagyok nála, illetve többször segítettem neki, hogy szégyellje magát, mert korábban ezt az érzést nem igazán ismerte. Működött, képes intézményt látogatni, szabályokat betartani, alkalmazkodni, de kemény volt.. a korábbi szimbiózisunknak vége lett, már nem olyan jó a viszonyunk, nem mond el mindent(de azért még mindig sokat), már nem vagyok sem a barátja, sem az egyetlen az életében, lesüllyedt a kapcsolatunk arra, hogy nem szívesen van velem, nem velem a jófej/rendes, idegesítem és akar egyedül lenni. Már csak egy olyan anya vagyok, mint a többi, akinek kell az ölelése, de annyire nem kell a társasága és kicsit terhes is. Örülök is meg nem is, kellett, hogy barátokkal helyettesítsen, hogy unatkozzon, hogy ne érezze magát mindig meghallgatva, így fejlődött jobbá a személyisége, megtanulta magában tartani, ha baja van(sokszor grimasz nélkül már!)

Pont jókor sikerült elkapni a keményítést, mert egyszerre érettebb is lett vele. Azt hittem a korral jár, de mióta látom az osztálytársait, nem mindenkinél van meg ez az érettség. Azt hiszem sokat javult attól, hogy sérült, és megtapasztalta milyen, ha rossz neki, még, ha ez azzal is járt, hogy tőlem jött a sérelem. Szívesebben van suliban, mint velem, pedig korábban nem bírtak vele, hisztis, durva, verekedős, kiabálós, akaratos volt, akit nem sikerült bevonni tevékenységekbe kudarc esetén. Most simulékony, alkalmazkodóképes, gondoskodó bent, aki megfelelni akar, itthon meg rendes, csendesebb és magában puffog. Tudom, hogy rosszabb az élete, a viszonyunk, de ez volt az ára annak, hogy egyrészt legyen benne természetes tartás, amit sokan tiszteletnek hívnak(tudja, mi az a büntetés és tartson tőle, akarja elkerülni), és tudja, hogy nem bánthat mást, mert kapni fog. Lassabban tanul, mint más, de lehet, hogy csak sosem volt rá alkalma, ezért ért alkalmazkodott később.

Nem mindenkinek egyforma a tanulási képessége, van gyerek, akihez így kell állni, máshoz meg úgy. Abban is hiszek, hogy néhány gyereket nem lehet eléggé tönkretenni nevelésileg, másokat meg simán. Manapság nagyon kiegyensúlyozott a gyerekem élete, nagyon átlagos, és ez a sok kiabálásnak és az erőfölény megmutatásának, büntetéseknek, nem közeli viszonyunknak tekinthető, na meg az időnek.

Mindenképpen egységes nevelési elvek és szabályok kellenek, mert különben nem fog tudni igazodni a gyerek semmihez.

Ismerek ilyet rokonságban, ahol az apuka és anyuka másképp nevelte a gyereket: az egyiknél szabad volt, ami a másiknál nem. 13-14 évesen már alkohol, cigi, 16 évesen drog, rendőrségi ügy is volt, hazudik mindkét szülőnek.

Nem azt mondom, hogy törvényszerű, de valahol ez egy teljesen logikus eredmény. Nem volt mihez igazodnia. Ha az egyik szülő nem adott pénzt, akkor a másik adott, ami persze cigire vagy piára ment.