A gyerekem kezelhetetlen, szakértő tudna segíteni?
Megpróbálom röviden, tömören összefoglalni. Teljesen tanácstalan vagyok, hogy hova is fordulhatnék ezzel a kérdéssel, hiszen interneten, különböző fórumokon sem találtam érdemi tanácsot.
A feleségemmel együtt neveljük 2 gyermekünket. 5 éves kisfiú, 2 éves kislány. Rendezett körülmények között élnek, nincsenek elkényeztetve, nem akaratosak anyagi szempontból,mégis megkapják amite vágynak. Itthon sokat foglalkozunk velük, szabad időnk nagyrészét rájuk fordítjuk legyen szó játékokrol, meseolvasásrol, szerepjátékokrol. Megvalogatjuk a szavainkat, nem beszélünk előttük csúnyán, azonban a kisfiú az óvoda hatására mégis sok csúnyát eltanult.
Ami igazán nagy probléma, hogy a fiú az utóbbi 1-2 hónapban ha érzelmileg negatív dolog éri, mert raszolunk, vagy elveszünk tőle valamit, rendszerint a halálunkat kívánja, amelyet ki is mond . "D*golj meg, haljal meg, más apukát akarok..stb".
Bármit is próbáltunk ez ellen tenni, semmire sem jutottunk. Sem magyarázattal, sem szép beszéddel, türelemmel, szigorral..semmivel nem tudtuk leszoktatni róla. És egyre többet mondja. Nap végén alvás előtt magától bocsánatot kér, de napközben nem érdekli, a porba akar tipornina szavaival.
Hogyan tudnánk erről leszoktatni? Leültem már vele és elmondtam a jelentését annak amit mond. De úgyis használja. Tisztában vagyok vele hogy megakar bántani és nem tudja az indulatait helyen kezelni, de mégis akkor mit tegyünk?
Olvass a Gordon módszerről. Megtaníthadod vele a gyerkőcöt a valódi érzelmeit kulturált formában kifejezni.
Jó ha érzékeli az időt is. Pl tíz perc múlva vacsora. Öt perc múlva csörög az óra, akkor várunk. Ilyesmi. Van gyerek akit nagyon nehéz az aktuális dolgából kimozdítani. Találékonyság kell hozzájuk, egy kicsit engedni, de nem végtelenül .
Menni fog!
Én nem rohannék egyből pszichológushoz vele. Most nagyon nagy divat lett, és mindenhatónak képzelik őket, de nem azok. Semmi olyat nem fog mondani, amit te ne tudnál.
Valahol hallhatta, és most úgy gondolja, hogy ez a megfelelő kezelési módja a frusztrációjának. Szerintem teljesen jól kezeled. El kell neki mondani, hogy ez valójában mit is jelent, és amikor higgadtan végiggondolja, biztos vagyok benne, hogy nem kívánja a halálotokat. Sőt, nagyon is rosszul járna vele. Ez viszont nagyon bántó, és elfogadhatatlan, szóval fejezze ki máshogy a dühét. Előbb-utóbb hatni fog, de sokszor kell neki mondani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!