Hogyan dolgozod fel te (mint szülő), hogy beteg a gyereked?

Szia! nem vagyok érintett, de ajánlom ezt a két honlapot, sok erőt adhat nektek:

[link]

[link]

Szia! Veled érzek! A mi bajunk azt hiszem, talán nem olyan borzasztó, most, hogy már benne vagyunk pár hónapja, de az elején mi is összeomlottunk. 2 éves kisfiam lisztérzékeny, és egy hanyag gyerekorvos miatt elég későn derült ki. Csontsovánnyá fogyott, óriási felpuffadt hassal (mint egy afrikai éhező), kedvetlen, borzasztó gyenge lett, ráadásul a növekedése is megtorpant. Amikor kiderült, hogy mi a baj, mi is összeomlottunk először, mert ezt sajnos nem növi ki, egy életen át diétáznia kell, ráadásul ez a diéta elég költséges is. Viszont amint túl voltunk az első sokkon elkezdtünk annak "örülni", hogy legalább tudjuk, hogy mi a baj, és tudunk rajta segíteni. Ez idén július elején volt, azóta a diéta hatására óriási a javulás, 2.5 hónap alatt nőtt a kisfiam közel 4 cm-t és 9,3 kg-ról 10,8 kg-ra hízott, A jókedve visszatért és most (igaz, egy picurt még talán vékonyka) olyan, mint a többi kétéves. Tudom, hogy nem lesz könnyű, egy stresszben leszek, ha oviba, iskolába adom, mert bárhol megetethetik gluténos dologgal puszta jóindulatból, de bízom benne, hogy addigra meg fogja érteni, hogy mit ehet és mit nem, és ellen fog tudni állni a kísértésnek.

Tudom, hogy a problémánk egészen más jellegű, mint a Tiétek, de szerintem ilyen esetekben muszáj erősnek és optimistának lenni, és arra koncentrálni, hogy hogyan lehet az adott helyzetből a legtöbbet kihozni. Szívből kívánom, hogy Nektek is sikerüljön!!!

Sehogy, legalábbis nekem nem megy. Most derült ki, hogy cukorbeteg a kisfiam (de ez az 1-es típusú, ami egy vírusfertőzés következményeként az immunrendszere gyakorlatilag elpusztította hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit)Rettenetesen el vagyok keseredve, hiszen rengeteg szövödménye van ennek a betegségnek, inzulinoznia kell magát és ami a legrosszabb bármikor bekómálhat, a cukorszintjét viszont csak vérvétellel lehet ellenőrizni, amit ugye nem csinálhatok folyton, hiszen nem böködhetem negyedóránként. Persze vannak költségvonzatai is, bár annyira szigorú diétát nem kell tartania.

Én most élettörténeteket olvasok, abból próbálok erőt meríteni. Például Kovács Áron, aki 9 éves kora óta inzulinozza magát. És próbálom a jó dolgokat meglátni, járom a boltokat, hogy minél jobb kajákat tudjak venni neki és az is boldogságot nyújt, hogyha sikerül valami olyat vennem, aminek örül. De belülről emésztem magam és nagyon sokszor elkeseredem. De azt olvastam, egy ilyen betegség feldolgozása a gyászfolyamattal egyenlő, ami ugye egy év. Most várom, hátha tényleg egy év múlva könnyebb lesz. Közben meg mardos a lelkiismeret, mert tudom, hogy a kisfiam mellett kéne állnom és nem sajnálni meg keseregni.

Szia

Az én kisfiam is genetikai rendellenességgel született időre mégis hetek a koraszülött osztályon utána további kórház. És azóta is folyamatosan. Nem írok le, hogy pontosan mi a baja, mert az orvosok sem igazán tudják. Az utolsó válaszolóhoz hasonlóan, depresszió, pánikroham, folyamatos sírógörcs. De, ha kapok egy mosolyt, akkor az feltölti a lelkem erővel. Ritkán mosolyog bár rá még nem mondták ki, hogy autisztikus, de rövid ideig tart szemkontaktust és ritkán is mosolyog 16 hónapos és még nem beszél, nem gügyög, nem kúszik, de annyi szeretet ad, amennyit el sem tudtam képzelni. Mindezek mellett ezt teljesen feldolgozni és elfogadni nem lehet, nekem legalábbis nem megy!:-(

Szia!

Teljesen megértelek!

Az én lányomnál mutizmust diagnosztizáltak,nálunk is felmerült az autizmus gyanúja,de szerencsére nem az.(12 éves)

Évekig látogattuk a pszichológusokat,senki nem tudta mi a baj. Most sok év után találtunk olyan szakembereket,akik ki tudták deríteni,hogy beteg.

Nagyon nehéz volt feldolgozni,megértetni a környezetünkkel,meg a kis tesókkal,hogyan kell bánni a kislánnyal.

A mutizmus mellé még "bónuszként" kényszerbeteg is.

Az első kétségbeesés után minden erőmmel azon vagyok,hogy a lehető legtöbb segítséget adjam neki,heti 4* járunk gyógytornára,pszichológushoz,lovas terápiára.

Ahogy írtad,teljes váll szélességgel ott állok mögötte,fogom a kezét,szeretem nagyon,és igyekszem nagyon-nagyon türelmesnek lenni.

A gyógyulás egy nagyon lassú folyamat,örülünk minden pici jónak,van,hogy elsírom magam,ha megszólal valaki elött.

Próbálj örülni minden kicsi eredménynek,amit elértek,legyél nagyon türelmes,ne kezeld betegként,és szeresd nagyon.

Sok erőt és kitartást kívánok nektek!

Az én lányom 15 hónapos és csak forogni tud.

A mozgásban teljesen le van maradva,és az oxigénhiány miatt úgy néz ki,hogy szellemileg is.:(

Mi most kezdjük a korai fejlesztőt,remélem hatni fog,mert ahova idáig jártunk az nem vált be

Ráadásul a házasságom is tönkrement,így úgy néz ki,hogy költözünk.

Tanácsot sajnos nem tudok adni,talán annyit,hogy fel a fejjel!