Van itt olyan akinek a gyereke repkedett akár 2 eves kora után is és mégsem autizmus volt a diagnózis?

3 éves kor előtt hónap pontosan kell tudni az életkor ahhoz, hogy esély legyen bármi érdemlegest mondani. Tehát milyen életkorúakra gondolsz?

Kb 24 (legfeljebb 30 ) hónapos korig életkori autizmusról beszélhetünk, azaz minden gyerekre jellemző az autisztikus tünetekből több-kevesebb, AMI NORMÁLIS.

Egy párhuzam:

Életkori járni nem tudás, hogy a fél éves baba még nem tud járni (azaz normális, hogy nem tud járni MÉG). A járni nem tudás majd csak kb 22 hónapos kortól probléma.

Továbbá semmi értelme autizmus tönetről beszélni. Autizmus tünetEGYÜTTESRŐL (szindróma) már igen. Egy fecske nem csinál nyarat, egy tünet SOHA nem jelent szindrómát, pl autizmus spektrum zavar szindrómát SEM.

11 és 13.

A lányomnál nem volt semmi fura az iskoláig, illetve eléggé magának való volt, nem voltak barátai. De nagyon szenvedett ettől, de ha valakivel elkezdett játszani, hamar összevesztek, és így inkább egyedül játszott. Amúgy szót fogadott az oviban, nem nagyon panaszkodtak rá. Illetve a kézdominancia nem alakult ki nála nagycsoportig sem, az ott dolgozó fejlesztő pedagógus mondta, hogy ez gond, de akkor még nem nagyon foglalkoztunk vele. Az óvónők agyon dicsérték, amit nekik fel kellett mérni, abban mindben jó volt, éneklés, verstanulás, rajz. A suliban kezdődtek a gondok, elsőben ő volt a legrosszabb tanuló, és ezzel párhuzamosan a kudarcélmények miatt a magatartása is romlott. Akkor vittük el kivizsgáltatni, én igazából azt vártam, hogy kiderül, a tanítónő a hibás, de sajnos nem. Illetve részben, mert ha megfelelően lett volna vele foglalkozva, nem lett volna akkora baj. Amúgy 3.-ban iskolát váltottunk, mert nem tudtam dűlőre jutni a tanító nénivel, szerinte speciális iskola kellett volna a gyereknek. Amúgy 127-es IQ-t mértek neki, és a másik iskolában 4,75 volt a bizije most 7.-ben. De azért vigyem fogyatékos suliba az előző tanár szerint, na persze.

Helyesírása pocsék, tervezem, hogy most felmentetem belőle, mert nem akarom, hogy gimiben ezért kapjon rossz jegyeket. Matekból sajnos nagyon sokszor elnézi a számokat, ezek tipikus figyelemzavaros dolgok. A hétköznapi életben nagyon szétszórt, de már kórosan. Szó szerint minden nap elhagy valamit, már az idegeimre megy vele.

A fiam meg a fiús típusú adhd-s, na ő már kicsinek is az idegeinkre ment. Az oviból is ki akarták már csapni, és állították, hogy autista. A Vadaskertbe vittem egy hetes ottalvós kivizsgálásra, ott mondták, hogy adhd-s, és azóta is maradt ez a diagnózis. Vele is megjártuk az iskolában a hadak útját, mert vele is kifogtunk egy banyát, vele is iskolát kellett váltani. Amúgy matekból volt ő is 4 most év végén, minden másból 5. Most megy felsőbe, vele eléggé félek, hogy hogy lesz később, mert nagyon sokat tanultam vele eddig, mert nem nagyon tanul egyedül, és nagyon ellenáll mindennek. A mostani suliban amúgy csak apróbb összetűzések voltak, ő leginkább a társaival nem jön ki jól, a tanárokkal tisztelettudó, az órát nem zavarja.

Előző vagyok. A fiamról még írnék, talán az jobban érdekel téged, mivel vele az óvodában folyton hallgattam, hogy autista. Persze az óvónő sokkal jobban tudja ezt diagnosztizálni, mint egy autista szakos orvos.

Későn indult meg a beszéd. Állítólag emiatt volt annyira hisztis, mert nem értette, mit várunk el tőle, és nem is tudta kifejezni magát. Én nem tudom, szerintem nem lehetett mindent erre fogni. De voltak dolgai, ami bekattant neki, és egyszerűen nem lehetett róla lebeszélni. A pszichiáter elmagyarázta nekem, hogy ne engedjek a hisztijének, első nap fél órát hisztizik, második nap 5 percet, és harmadik nap már nem. Ja, aha. Ő volt, hogy azzal feküdt, azzal kelt. Pl. meglátott a boltban egy autót, és neki az kell. Nem vettem meg neki, egész nap állt a bál. Alig tudtam lefektetni, reggel felkelt, ott folytatta, ahol abbahagyta. Ez ment egy hétig.

Iszonyat rugalmatlan volt, nem lehetett rá új ruhát adni, mert nem viselte el, ha ágyneműt húztam, egész éjjel ordított, hogy ő abban nem alszik.

Nagycsoportos koráig azt mondták rá fejleszthetetlen, mert egyszerűen semmit nem csinált meg, amit mondtak neki. A csoportfoglalkozásokon nem vett részt, mindenre azt mondta, hogy nem. Elvittem csoportos tsmt-tornára, hát, ott nagyon kiakadtam. Annyi volt, hogy a pasi elmondta mi a feladat, és nekem kellett volna a gyereket végigvezetnem a pályán. 5 perc után lefeküdt, hogy ő nem csinálja. Mondtam a pasinak, segítsen, erre az volt a válasz, hogy nekem kell motiválni, mert én vagyok az anyja. Hát, nem tudtam motiválni. Óra után meg közölte, hogy drogos,iskolakerülő gyereket nevelek, és kapjam már össze magam, mert nálunk a gyerek a főnök. Gondolhatod, oda sem mentem vissza többet. De kb. mindenhonnan ezt hallgattam, hogy alkalmatlan szülő vagyok. A rokonoktól, családoktól, baráti köröm gyakorlatilag emiatt már nincs.

Lassan már nekem kéne emiatt pszichológushoz járni, mert mindenféle komplexusom lett, hogy mekkora xar anya vagyok.

Pszichológushoz jártunk, de nem igazán segített. Nagyon kis cuki gyerek egyébként, imádnivaló, és ha olyan a helyzet, ami neki tetszik, akkor csicsereg, mint egy madárka. A pszichológussal nagyon nagy haverok voltak, szerintem ő is meg volt győződve róla, hogy velem van a probléma. Amíg egyszer el nem kezdte nála is a hisztit, lefeküdt a padlóra, és rugdosta a széket, és csak ordított. Talán akkor hitte el nekem először a pasi, hogy valami tényleg gáz van.

A suliban amúgy elvan, ha őt nem szekálják, akkor ő sem szekál senkit. Csak az a baj, hogy mindig van egy-két gonosz gyerek, és az ilyenek rendre megtalálják. Nagyon sok probléma volt emiatt, sokszor jött sírva haza, mondta, hogy ő nem megy többet iskolába, mert őt ott bántják. Amúgy ez a második iskola már jó volt, a tanítónő nagyon aranyos volt, mindig kiállt mellette, most eléggé félek, hogy felsőben mi lesz.

Amúgy 4 éves korában találtam neki egy nagyon jó gyógypedagógust, imába foglalom a nevét, ő nagyon jól le tudta ültetni, belenevelte, hogy csinálja, amit mondanak neki. Amúgy az autista gyógypedagógia módszereit használják az adhd-soknál is, mert az ellenállásukat le kell törni.

Szemkontaktust amúgy tart, empátia van, mindig kérdezte kicsi korában is, hogy miért vagyok szomorú, ha a tesó elesett, rohant megvigasztalni stb.

Remélem nálatok semmi ilyesmi, mert elég kemény időszakon vagyok túl. Néha most is vannak még dolgai, de sok mindent kinőtt. Most már azt mondják ismerőseim, amikor néha kiakadok, hogy minden gyereknek vannak ilyen dolgai. Hát, remélem.

Kedves kérdező, nem azt mondtam, h a repdesésen kívül nincs gond. Hanem azt, hogy a repdesés önmagában nem jelent semmit. A tünetegyüttes attól tünetegyüttes, hogy csak bizonyos fajta tünetek együttese, vagy azoknak legalbáb a fele, háromnegyede ha mind jellemző az illetőre, akkor van gond. Pl az autizmus is egy tünetegyüttes (azaz szindróma), és annak skáláján többféle szint létezik.

A repdesés nem gond, hanem utalhat gondra, de ez teháűt attól függ... Egy egészséges felnőtt is szokott a kezeivel repdesni akár. Pl örömében. Már aki. Mi a gond evvel? Semmi. Önmagában semmi.

Inkább arról van szó, hogy semmilyen infót nem írtál a gyerekedről, hanem szinte csak annyit, hogy repdes. Aki ebből bármi bajt feltételezne, az kuruzsló volna, mert től kevés az infó a gyerekedről. A puszta gyanú felmeróléséhez is komplex kikérdezés kell a szülőről, és/vagy pedagógusként, pszichológusnként órákat eltölteni vele. Ha itt valaki legalább felsorolna 8-10 jellemzőt, esetleg abból le lehet annyit szűrni, hogy vagy még mindig kevés az infó, vagy véletlen a szülő pont idevágó tüneteket és összefüggéseket taglal, és náha így azonnal felmerülhet a gyanú, egy puszta leírásból - de ez a ritkább eset.

Ilyen kérdést kiírni jó dolog, van annyi értelme, hogy esetleg véletlen beletrafál abba a szülő, hogy miről kellene írnia és hogyan, majd véletlen erre jár egy szakember, aki kompetenciája legalább arra elég, hogy gyanú felmerülhet benne, mint bennem. Ha gyanút fogok, akkor szoktam javasolni kivizsgálást, azaz továbbirámnyítom a kedves szülőt a gyerekével, mert az már nem az én kompetenciám, hanem gyógyped/pszichol. kpmetenciája. Ha utóbbi jellegű szakember jár erre, az meg azért nem tehet többet, mint hogy sejtése legyen, mert nem látjuk a gyereked élőben.

A lényeg, hogy élőben kell ehhez látni a gyerket, de az se baj, ha itt írnak a szülők a gyerekükről, d akkor legalább részeltesen, idevágó módon, légyszi... Repked? Egy dolog. Hősz másik idevágó dolog kellene. Ha nem igazán sejted, mi passzol az autizmus gyanúhoz, akkor meg sorolj fel inkább harminc tényezőt a gyerekedről, hátha lesz köztük hasnzálható infó. De hogy csak egy infó? hogy repked? Avval mit lehet kezdeni...? Érted, mire utalok? szívesen segítek, ha van mire. Nulla infóra nem lehet segíteni, akárhogyan is szeretnék. Valamint, kérlek, próbáld pontosan értelmezni, amit írok. Én veszem a fáradtságot, hogy kellően pontosan fogalmazzak.