Kétéves gyerek nem akar szájról olvasni szavakat. Lehetetlen így tanítani. Mit lehet tenni?
Ha tanítani próbáljuk, ahogy tanácsolják, hogy olvasson a szánkról szavakat, szinte teljesen passzív. Nagyon ritkán látni, ahogy figyeli a szánk mozgását, de inkább dacosan csóválja a fejét.
Két éves múlt. Sajnos még nem indult meg igazán a beszéd fejlődése, két szavas mondatokat meg végképp nem tud. 😢
Volt valakinek hasonlóan reagáló gyereke?
Ki javasolta ezt??
Direkt módon nem tanítunk 2 éves gyereket!!
A beszéd a mozgással indul meg.
El kell vinni felméretni, nincs-e valami problémája.
Pl a hallása jó??
Amúgy a legjobb a Tsmt torna. Az fejleszti a mozgáson keresztül az idegrendszert. Az meg a beszédet.
Jó a hallása?
Ha nem akkor nem csoda, hogy
nem tanul meg beszélni.
Ezzel akár komoly dacot és kisebbrendűség-érzést is kiválthatsz benne, ami akadályozni fogja a beszésben akkor is, ha már tudna beszélni!!
A szájról olvasást szakember javasolta? (gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus?)
Azt szokták mondani, hogy amikor beszélsz hozzá lássa a szádat, hogy hogy formazod a szavakat,de ezt ne úgy csináld hogy gyere Berci ülj szemközt velem és mond utánam,mert úgy nem működik majd együtt veled, minél jobban erolteted annál rosszabb lesz, hanem mikor néztek valami könyvet vagy olvasol neki akkor neki szemben ülj, hogy lássa a szád és ne mondd neki hogy utanozzon mert nem fog,viszont látja amit látnia kell.
2 éves korban 10 szó az elvárás,ami hangutánzó is lehet.Nem kell rövid mondatokat sem használnia.2.5-3 év alatt pedig normális orvos, gyógytornász,tsmt tornát sem ajánl ha rendben megy minden más területen a fejlődése.Amit ajánlani szoktak az a hallásvizsgálat.
Rendben van a hallása, vizsgálat is volt két éves kontrollon.
5: 3? Nálunk mind a család, barátok részéről már kérdezgetik miért nem beszél, mind a védőnő/orvos már mondta, hogy megkésett a beszédfejlődése, noha még nem küldenének minket sehova egyelőre.
Nem bántásból írom, de az akkor ritka kivétel, ha ezért nektek nem szólt senki.
Igaza volt az első válaszolónak is, hiába pontozták le.
Lehet, hogy nincs gond, lehet, hogy lesz, két évesen ugyan "kéne" beszélni, de előfordul ilyesmi.
Ha megnézeted pl egy tsmt terapeutával, akkor ezt el tudja dönteni. És igen, a mozgás indíthatja a beszédet. (Mozgásfejlődésben minden ok volt?)
De ezt a szájról olvastatást direkt módon hanyagold.
Akkor olyanok vesznek körül akik nem értenek hozzá. 3 eves korig kell elkezdeni beszélni, ha addig nem kezd el szavakat mondani akkor javasolják a kivizsgálást. A legtöbb fiú 2-3 éves kora között kezd beszélni.
Én elvittem az enyémet 2 évesen kivizsgálásra emiatt. El is küldtek, hogy semmivel nincs elkésve. 2 év 8 hónaposan kezdett beszélni. Semmi baja. Ne kínozd a gyereket. De ez a szájról olvasás meg a legnagyobb butaság amit valaha hallittam ebben a témában.
Nem megkésett, csak két éves!
Mi jártunk mindenféle fejlesztésre, csak éppen értelme nem volt, mert csak 3 évesen kezdett beszélni, ha nem jártam volna vele sehova, akkor is ugyanígy elkezdte volna.
Ne foglalkozz ezekkel a baromságokkal, én is elhittem, ha lenne másik gyerekem biztosan nem vinném sehová. A lányom a karantén után kezdett beszélni, amikor hónapokig semmilyen fejlesztés nem volt, egyedül a tsmt torna jó, fejleszti az idegrendszert, de egy 2 évessel nem csinálnék semmit, legfeljebb ha nem is érti a dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!