Gyógypedagógus burn-out (? ). Akik hasonló helyzetben vannak, akár szülőként, akár tanárként, mit tennének?
Pár éve gyógypedagógusként dolgozom egy speciális iskolában, ahová alacsonyan funkcionáló autisták járnak, akik nagy része értelmileg akadályozott is. Őket ne úgy képzeljétek el, mint az esőembert, hogy "bár szociális képességei nincsenek, de valamiben géniusz". Nem, ezek a gyerekek tényleg minden téren rettentő alacsonyan funkcionálnak. Sokan közülük 12-14 évesen egyáltalán nem beszélnek, s nem is értik a hozzájuk intézett szavakat; pelenkásak, s több sikertelen toalett-tréningen is túl vagyunk, így úgy tűnik, soha életükben nem válnak szobatisztává, mert sem akaratuk, sem kognitív fejlettségük nincs meg ehhez. A feladatok nagy részénél (én 10-16 évesekkel foglalkozom) több éve alig van progresszió, mert a gyerekek már a jelenlegi, nagyon lebutított szintet is nehezen értik meg, és csak ímmel-ámmal csinálják. A gyerekek ráadásul gyakran ütnek-rúgnak minket (tele vagyok kék-zöld foltokkal), a legsúlyosabb eseteknél (akik szerencsére magántanulókként csak heti két napot járnak iskolába) megesik, hogy véresre harapják társaikat (15 évesen), ha egy másodpercre lankad a figyelmünk (eleve kevesen vagyunk felnőttek). Újabban egy uszodából is ki lettek tiltva a pelenkás gyerekeink, mert az egyikük belekakilt a vízbe.
Én nagy szeretettel és elhivatottsággal készültem erre a pályára, és tudtam, hogy hatalmas türelmet és elfogadást kíván ez a hivatás. Azzal biztattam magamat, amikor hallottam, hogy az egykori mentortanárom pályaváltásra készül, hogy "bezzeg én nem fogok kiégni; én ki fogok tartani". De most úgy érzem, nekem ez sok. A magánéletem rendben van, és sok erőt kapok a szeretteimtől, a párkapcsolatomból; összetartóak a kollégák is, és szerencsére mellékállásom is van, így az anyagiakra sem foghatom a pesszimizmust, ami már jó ideje áthatja a munkanapjaimat. És a tudat, hogy ezek a gyerekek minden törődés, szeretet, több százezres terápia stb. ellenére is ugyanolyan nehéz esetek és önálló életre képtelenek maradnak, az még inkább lehoz az életről. Leginkább a szüleiket sajnálom, hiszen ezek a gyerekek nincsenek tudatában saját állapotuk súlyosságának. Hatalmas a különbség az autisták között, tudom, hiszen egy magasan funkcionáló autista/aspergeres nagyon értelmes-érzelmes, kreatív, önálló lehet, de a mi gyerekeink semmiféle reménnyel nem töltenek el.
Ti, akik hasonló helyzetben vagytok: hogyan dolgozzátok fel mindezt?
válasza:
válasza: válasza: válasza:Én is gyógypedagógus vagyok, de tanakos. Az tényleg más.
Én váltanék a helyedben. Maradhatsz autistáknál, de magasan funkcionálóknál például.
Szerintem a kollégáid ebben jobb tanácsot tudnának adni, mint itt a többség.
De: a te területeden inkább a szülőknek, családoknak nyújtott segítség érzése lehet pozitív. Próbálj erre koncentrálni, ha nem akarsz váltani!
válasza:Én érintett szülőként tudok hozzászólni.
Amikor a gyerekem fejlesztésen van, akkor nekem egyformán fontos az, hogy jól érezze magàt, mint hogy tanuljon valami újat.
Ha a gyerekkel úgy bánsz, hogy neki jó(ha nem is tud visszajelezni), akkor már rohadt sokat tettél érte, hogy valaki elfogadja, kedves vele, valakinek fontos az anyján kívül.. Ez az igazi támogatás része szerintem, ez segít a legtöbbet, ha meglátod a gyerekben az apróságot, ami különlegessé teszi. Lehet, hogy egy életre pelenkás marad, de elmosolyodik, ha felfedezi a tükörképét a kanálban, ez a társait nem érdekli, de ő meglátta..
Én csak egy értelmileg akadályozott autista gyereket ismertem, csak egy egy szót ismételtem iszonyú ritkán, emlékszem, hogy folyamatosan játszott, nem is figyelt arra, amit mondtam másnak(gombot nyomkodott), és miután befejeztem a mondatot pont egy olyan szót ismételt meg a mondandóm közepéből, amitől az egész szarkasztikusnak hatott. Egyébként hazugságot mondtam, és így olyan furcsa volt. Végig arra gondoltam, hogy ez nem lehet véletlen.
Kb ilyen volt”Ez a rajz nagyon szép”. -“Nagyon”
Azt hiszem el kellene engedned azt a képet, hogy sokat fognak javulni, és elkezdeni örülni a kevésnek. Szobatisztaság nem megy, lehet, hogy festeni szívesen festene, szuper műveket alkothat pelenkában is.Nem kell tudniuk azt, mint másoknak, mert nem olyanok, mint mások. Mi sem vagyunk egyformák egyébként, mind mások vagyunk.
A dolgok tanítása idegörlő, a folyamatos kudarcérzés felemészt, ingerlékeny leszel, ez tudom, hogy nagyon rossz.. de szerintem próbálj élményközpontú lenni, ma is szórakoztattam egy gyereket, olyat tettem, ami jó neki, és ettől boldogabb ő is, az anyja is, én is. Ha meg tanul is mellé valamit, akkor külön jó.
Emlékszem a 4 éves kislányt hogy rángatta, tolta le a ruháját és nyomta rá a gyógyped a wcre, miközben a gyerek üvöltött, majd ott ült, ameddig nem pisilt(nem engedte felállni) sírva/kapálózva/üvöltve.. szinte nekem fájt lelkileg.
Nem muszáj szerintem szobatisztává válniuk, ha nem megy.. egy lépés előre az egyiknél és a másikoldalon visszaveti őket 15 lépéssel..
Másik oldalról, ha kikészít a munkád, válts egy kicsit ideiglenesen. Akár csak jobb képességű gyerekekre. Mások is kiégnek ugyanattól a feladattól éveken át, mindenki vált néha munkahelyet, környezetet, majd ha lesz kedve, visszatér. Nem várhatod magadtól, hogy 50 évig ugyanaz legyen az érdeklődésed, ugyanarra vágyj. Azt csináld, ami boldoggá tesz.
Üdítő változatosság néha a kétkezi munka, a szellemi munka, vagy a magányos/szociális munka váltakozása..
Feltölt.
válasza:Én is gyógypedagógusként végeztem, szintén egy otthonban kezdtem el dolgozni.
Engem nagyon hamar lehúzott az, hogy bármit csinálok semmi öröm, semmi visszacsatolás nincs a részükről, és én a szívemet lelkemet kitehetem egy milliméternyi fejlődést sem fogok elérni a gyerekeknél.
Tanultam még, és gyógytornász lettem, amihez aztán további tanfolyamokat csinálok.
válasza:Most, hogy így gondolkozok, eszembe jutott, hogy az állattartás részen olvastam, a hogy szeretheti valaki a hüllőket-rovarokat-halakat, hiszen nem adnak visszajelzést, nem dorombol, nem szereti a simogatást.
Ott írták, hogy akik szeretik őket, azok a kihívást keresik, hogy olyan feltételeket teremtsenek, amelyek mellett ezek az állatok remekül érzik magukat, ez adja nekik az elégtételt. Na ilyen típusú embereknek kellene a munkádat végezniük, akiket az tesz boldoggá, hogy a speciális igényű embereket képesek kellemes körülmények közt tartani.
A visszacsatolást igénylő többség szerintem nem bírja ezt hosszútávon, de vannak erre teremtett emberek..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!