Vajon beteg ez a gyerek? Ha igen, akkor mi baja lehet?
Nemrég nyaralni voltunk és a buszon utazott egy házaspár a fiukkal. Olyan 12-13 éves fiú lehetett. Az arcán, külsején, beszédén, mozgásán (leszámítva hogy duci volt és kissé esetlen, párszor felbukott) nem látszott semmi. De úgy viselkedett, mint egy kisgyerek. Folyton az anyján lógott, belekarolt, ha eltávolodott tőle, akkor rögtön szólongatta. Ha épp nem az anyjába csimpaszkodott akkor szaladgált, állathangokat utánozott, volt hogy az anyjánal eljátszotta, hogy macska. Négykézlábra állt és nyávogott hozzá. Néha meg azt játszotta, hogy repülő és hangosoan brümmögött, a karját meg széttárta és szaladgált fel-alá. Minden növényt leszaggatott, mindent összefogdosott, benyúlt az étterem előtti akváriumba, ahol az élő halakat tartották. A játszótéren majd' összeszakadt alatta a kisgyerekeknek való rugós lovacska. Félfüllel hallottam, hogy az anyja egy másik hölgynek pszichológusról beszél, de semmi konkrtétat nem sikerült elcsípnem a beszédéből. Szó, ami szó szerintem az ő életkorában ez már csöppet sem normális viselkedés. Ráadásul volt ott egy másik fiú is, (róla tusom is hogy 13 éves) aki teljesen komolyan, csöndesen viselkedett, egészen "felnőttesen".:)
Tudom, hogy igazából semmi közöm hozzá, sőt kicsit gonosz dolog, hogy apukámmal végig azt találgattuk, hogy vajon fogyatékos-e ez a fiú, de akkor is érdekel.:S Ilyen, az ember, mindent tudni akar...:D
Hát, mikor az én gyerekemről kiderült, hogy sérült, az első sokkoló pár nap után pont azon voltam kiborulva, hogy majd a sok marha embernek milyen "izgi" lesz, ha látja, hallja, beszél vele.
És lám...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!