Hiperaktív, ADHD, stb. gyerekek szülei. Mik voltak az első jelek? Hogy jöttetek rá, hogy gond van?
Na, a fejem verem a falba attól a mondattól, hogy vidd el sportolni, majd az leköti. A legtöbb sportban szigorú szabályok vannak, és azt elég nehezen tűrik az ilyen típusú gyerekek. Tipikus sztereotípia, ami nem igazán működik.
Nekem adhd-s mindkét gyerekem. Ahogy már korábban írtátok, mindkettő többemberes baba volt. A fiam a súlyosabb, mint ahogy általában a fiúk azok. Sok tünete egybeesik az autizmussal, az óvónők fejéből nem tudtam kiverni, hogy autista, pedig vagy 5 pszichiáterrel is megnézettem, és egybehangzó volt a diagnózis. De az óvónőknek a hisztis gyerek az autista, vagy neveletlen.
Az adhd-s, ja, az nem gond, az csak eleven, elviszed sportolni, majd az megoldja. Azért ez nem ilyen egyszerű. Az adhd-nak csak az egyik tünete a túlmozgás, és nem is minden gyereknél van jelen, a lányom pl. egy ültő helyében elalszik, bárkinek mondom, hogy adhd-s, mindenki hülyének néz.
Általános jelenség:
-túlmozgás, ami lehet akár a nagymozgásokban akár a finommozgásokban, vagy együtt mindkettőben. Tehát nem bír megülni egy helyben (nekem egyik gyereknél sem jellemző). Vagy folyton a kezével, lábával babrál, soha nem áll le igazán a teste, lever, összetör, kiborít mindent.
-rugalmatlanság, ha nem az van, amit ő akar vagy megszokott kiborul
-képtelen a szabályokat betartani
-képtelen hosszú ideig koncentrálni olyan dolgokra, ami őt nem érdekli (tipikus tévedés:-az én gyerekem nem lehet adhd-s, hiszen képes óráig ellenni a legóval. Ja,mert az érdekli)
-sokszor nem érti meg a többi gyereket, a társas szabályokat nehezére esik betartani, viszont mereven betartatná a többiekkel, amivel szintén magára vonja a többiek haragját, ezért általában nehezen illeszkednek be a társaságba
-ha fiú, akkor hangoskodik, lehet durva vagy trágár
-ha lány, akkor inkább befelé őrlődik, önértékelési zavarai lesznek, pszichoszomatikus tüneteket produkál
-impulzív
-mindent elhagy, elfelejt (na, a lányomnál ez annyira durva, hogy már tényleg zavaró. Az iskolában kb. minden nap az egész osztály az ő szekrénykulcsát keresi, hetente legalább egyszer azért nem tud tesizni, mert nem tud átöltözni, mert nincs meg a szekrénykulcs. Már a nyakába akasztottuk, vettünk az idén 3 pótkulcsot, egyszerűen nem tudom a megoldást. Havonta rendszeresen hív az élelmezésvezető, hogy már megint nem fizettünk kajapénzt. De,odaadtam a gyereknek, csak ő meg nem találja, jegyzem a táska alján van. Még jó, hogy nem hagyta el. Néha röhögünk, de leginkább eszméletlen bosszantó. Remélem jövőre már csak rá tudom őket beszélni, hogy hadd fizessek utalással.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!