Szülők, ti mit vártok el egy óvodától illetve számotokra milyen egy jó óvónő?

Én négy dolgot tudnék kiemelni, ebből anno 3 nem teljesült, mikor én jártam oviba. Akkor nem hagyott bennem mély nyomot, de felnőtt fejjel durvának tartom.

Kommunikáció a szülőkkel, leülni a gyerekek közé játszani, és nem csak a fél őrás foglalkozás alatt foglalkozni velük, ne alázzák meg őket, és lehetőleg figyeljenek rájuk annyira, hogy ne tudjanak megszökni.

Én anno 90 és 93 között jártam oviba. Gyerek fejjel imádtuk az óvónőnket, de utólag visszagondolva nem volt egy jó pedagógus. Három esetre emlékszem konkrétan, ami most óvodás kisgyerek annyaként kiverné nálam a biztosítékot. Ez az óvónő mindig az asztalánál ült, és a napi papírmunkát végezte. Csak a kötelező foglalkozások alkalmával ült a gyerekek közé. Egy alkalommal tojásokra rajzoltunk filccel. Én nagyon rossz kézügyességel voltam/vagyok megáldva. Egy nagyon ronda barna nyuszit sikerült rajzolnom. Az óvónő odajött, és elkezdett osztani. "Hogy lehet ennyire rondán rajzolni? Szerinted anyád ezt akarja majd anyád mutogatni? Csinálj másikat!"

Volt még egy érdekes eset. Kint játszottunk az udvaron, és nyitva volt a hátsó kapu, mert várható volt az ebéd szállító. Az egyik kisfiú fogadott velem, hogy nem merek haza menni. Az óvódával szemben laktunk, csak wgy zebrán kellett átmenni. Én hazamentem. Nem értem fel a kaputelefont, így megkértem egy nénit, aki arra járt, csengessen fel. Anyu viharzott le és visszavitt. Akkor nem értettem miért. Később elmondta, hogy azért mert nem akarta, hogy az óvónők kétségbe essenek, hogy hol vagyok. Megkerestük az óvónőnket. Anyuhoz szegezte a kérdést. Miért most hozza? Csak nem beteg a kislány? Anyu meg közölte, hogy a gyerek egész délelőtt az óvodában tartózkodott, és azért hozta vissza,mert haza szökött. Fel sem tűnt neki, hogy egyáltalán ott voltam.Utána sokkal kedvesebben bánt velem az óvónő, akkor nem értettem miért. Utólag jöttem rá, hogy félt, anyu esetleg elmegy a vezetőhöz panaszra. De anyum nem az a balhézós fajta.

Szóval ha ilyen esetek történnének a gyerekemmel, kiakadnék.

Nekem szerencsém volt az óvónenikkel, nagyon szerették a gyerekeket, minden gyerekben meg tudták talalni azt amiert szerethető (még abban is aki szinte kezelhetetlen volt). Igazsagosak voltak, ugyanúgy beálltak játszani a gyerekekkel.

Az én koromban (1975/78-ig ovi)sok óvónő pofára viselkedett a gyerekekkel. Volt tehát egy jó óvónénim meg a másik akit mindenki utált....

A jó óvónő odafigyel, következetes, de közben kedves, kenyérre kenhető :) amolyan tyúkanyó-típus. Nekem fontos volt MINDEN NAP, hogy a gyereket átadja, vagyis minden nap legalább 3-4 mondatban meg tudjuk beszélni, hogy evett-e rendesen, volt-e probléma, kivel mit játszott stb.

Fontos volt, hogy ne közölje, amikor odaérek a gyerekért, hogy ez nem játszótér, ha megérkezett anya, azonnal indulni kell, így gyakran megesett, hogy a gyerekem még fél-egy órát simán szaladgált az udvaron, amíg én beszélgettem óvónőkkel, más szülőkkel. Mondjuk ez az óvoda felé támasztott követelmény inkább, hogy a gyerek legyen az első és legfontosabb. Ha a gyerek szeret az oviban lenni, jól érzi ott magát, akkor ne igyekezzenek tűzzel-vassal kidobni onnan az első lehetséges pillanatban.

Nálunk sok projekt-hét volt, még az is megesett, hogy a csoportszobában rajtak tüzet (persze megfelelő körülmények között, tárcsán) a pedagógusok a lurkókkal. Mézeskalácsot sütöttek, csörögefánkot sütöttek, krumplipaprikást főztek (utóbbi mindig nagy buli volt, tavasz végén ilyenkor az udvarra ki lett hordva az össze asztal és kint főztek, kint ebédelt az összes csoport együtt). Évszakonként családi délutánok... és ami még fontos volt, az a szoros kapcsolat az általános iskolával. Mondjuk ez onnan maradt, amikor még ÁMK volt, de már a kiscsoportosok is magabiztosan mozognak a suliban, ismerkednek a gyerekekkel, tanítónénikkel. Később nagyon megkönnyítette a váltást.

(mondjuk ugyanez igaz volt a bölcsi-ovi átmenetre is)