Anyukák! Vannak köztetek olyanok, akik 5 évesen adták be a gyermeküket óvodába valamilyen oknál fogva?
Kedves anyukák!
Igen, tudom hogy az óvoda kötelező minden olyan gyereknek aki aug. 31-ig betölti a 3. életévét, de tudom azt is, hogy lehet kérni felmentést a szülőnek ha van rá oka. Akár kis tesó érkezése, vagy bármi egyéb. Szeretnék érdeklődni, hogy vannak-e köztetek olyan édesanyák akik úgy döntöttek, hogy csak 5 évesen adják be a gyereküket oviba?
Köszönöm előre is.
Anyám a tesómmal 4 éves koráig volt otthon. (15 év korkülönbség van.)
Addig nem is nagyon vitte közösségbe.
Akkor bukott ki, hogy beszédfejlődésben le van maradva. Tesóm se volt iskolaérett a nagycsoport végére.
Ráadásul oviban és elsőben is gondjai voltak a beilleszkedéssel, ami az egész általános iskolai 8 évre rányomta a bélyegét.
Félig-meddig off-olnék, ne haragudj meg ezért, kérlek. Annyit szeretnék mondani, hogy óvodapedagógusként kb a 4. életévet gondolom és tapasztalom ideális kezdésnek közösségi élethez, a többség számára, bár adott esetben indokolhatják egyéni igények a 3 éves kori ovikezdést is.
A vonatkozó törvényt nem szakmai szempontok szerint hozták, sajnos.
Öt évesen általában kicsit késő elkezdeni közösségbe járni, esetleg nehezebben / lassabban alakulnak ki egyes képességek (kognitív, szociális, stb).
Három évesen kezdeni meg a többség számára korainak tartom.
De ha, tegyük fel, valamiféle dilemma okán választani kellene -átlagos gyermeket figyelembe véve-, hogy egy gyermek 3, vagy 5 évesen kezdjen-e el közösségbe járni, akkor határozottan azt mondom, hogy inkább akkor öt évesen. De tényleg a negyedik életévben kezdeni ideális, a többség számára.
Kedves illető, aki írt (érti, aki érti), megkérdezném, hogy nem gond-e, ha itt reagálok? :) Mármint e kérdés alatt, publikusan. Vagy az túl személyes volna? (Egyébként szívesen a válaszom. :-) )
Szóval ha nem muszáj, mellőzném a privátot.
Megértelek, bármi is lesz a válaszod. Szívesen segítek továbbra is válaszaimmal. A lehetőségek keretein belül.
Egyébként szerintem értem kérdésed, de ha folytatnánk az általad kezdeményezett párbeszédet, akkor visszakérdeznék, hogy még pontosabban értsem a helyzeted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!