Magán vagy állami ovi?
Próbálj másik magánovit nézni, a miénkben egyáltalán nem ez megy, sőt...most majd menhelyre mennek ki, kutyusokat simogatni, meg beszélgetni a felelős állattartásról. Tortát senki se vihet be, "egyentorta" van, a szülő lejelenti mikor szeretne szülinapozni és az óvónők intézik az ovival kapcsolatban álló cukrászdánál, a sima, egészséges tortát. Mikuláskor is annak hoz csomagot a mikulás az oviban, aki szintén összekészít egy kis dobozt a már nem kellő játékaival, és közösen elviszik a családsegítőbe.
Megértelek, én sem szeretném, ha a gyerekem ilyen korán az anyagias világgal találná magát szemben, bár ez az állami oviban sem kikerülhető, csak ugye kevésbé feltűnő. De én tényleg azt javaslom nézz szét a környéketeken, akár másik, közeli városban is a magánintézmények között.
Az állami ovi se feltétlen rossz.nálunk sokat foglakoztak velük.moziba, szinházba, kirándulni voltak. Szoktak rendezni kézműves délutánokat is-ahol a szülőkkel együtt gyártottak dolgokat.
Vittek be terápiás kutyákat is. Bábszinház is volt.logopedus is foglalkozik velük.
A nagycsoportba nagyon jol fel lettek készitve a sulira. Én csak jokat tudok mondani!
Mi állami oviba járunk és hihetetlen sok energiát fektetnek a gyerekekbe az óvónők. Mondjuk én tudatosan választottam pont őket, mert nagyon jó híre volt ennek a 2 óvónéninek.
Kislányom minden nap új mondókával jön haza, én már kicsit sokallom is, úgy érzem, nem fog tudni leülepedni neki és nem ártana lassítani a tempón, de ő imádja és lelkesen gyakorol itthon.
Múltkor kaptunk papírtasakot egy kedves szöveggel, elküldtek minket ősz kincseit szedni a gyerekkel, ez volt a házi feladat a hétvégén. Részletes leírás volt a papírtasakon, mire hívjuk fel a gyerek figyelmét közben, miről beszélgessünk. Utána kiállították a talált kincseket, annyira gyönyörű színekben pompázik az őszi kiállítás!
A szülőin elmondták, hogyan rendezik el a gyerekek közti konfliktusokat és kértek minket, hogy ne arra biztassuk a gyerekeket, hogy torolják meg a sérelmet, hanem hogy forduljanak az óvónőkhöz bátran, akik elrendezik a sérelmet úgy, hogy mindkét fél jól jöjjön ki belőle és a végén átölelik egymást.
Amikor mesélnek a gyerekeknek, besötétítenek, mécsest gyújtanak egy kis sünis mécsestartóban és annak a fényénél varázsolják bele a gyerekeket a mesevilágba.
Külön kérték, hogy farsangkor ne öltöztessük a gyerekeket agresszív figurának, mert ők még olyan romlatlanok.
Szóval én úgy érzem, nagyon minőségi törődést kapnak a gyerekeink.
Ugyanakkor előtte családi napközibe jártunk (bölcsi helyett) 7 hónapig, ami ugye fizetős, de az is nagyon jó választás volt. A legfontosabb ott az volt számomra, hogy úgy szoktattam be a gyereket, ahogy én akartam. Beszokás után is sokszor reggelente igényelte, hogy 5 percig a karomban tartsam, ha kellett, beültem vele a csoportszobába, ahogy felengedett, faképnél hagyott és mehettem nyugodtan, sose hagytam ott sírva. Itt az oviban ez nem működik, mert nincs nyitva a csoportszoba ajtaja, és nincs ami bevonzza, mostanában alig tudom lefejteni magamról az előtérben. Sajnos ez nagyon hiányzik, hogy csak 5 percet a karomban tölthetne a csoportszobában és mehetnék is, nálunk ez működött 7 hónapig, sose kellett neki 5 percnél több. A családi napközi más volt olyan szempontból, hogy bár fizetős volt, egyáltalán nem a tehetősek gyűjtőhelye volt, talán inkább pont az a réteg szorul rá, aki ovikezdés előtt már kénytelen munkába állni és a bölcsiben nincs még szabad hely. A magánoviknál már valóban elképzelhető, hogy csak a tehetős réteg fog előfordulni.
Vidd akkor másik magánoviba.
Állami oviból is lehet jobbat találni és kevésbé jót.
Nálunk nem csak gyerekmegőrző az állami ovi, foglalkoznak a gyerekekkel, de a legtöbb az óvónőkön múlik. Ha nem a kiégett tipus, hanem lelkes, tyúkanyó tipusú akkor egy gyereknek egy állami oviban is lehet nagyon jó.
Hátránya lehet a magas csoportlétszám , de én jó véleménnyel vagyok az állami ovinkról a magas csoportlétszám ellenére is, mert foglalkoznak a gyerekekkel, most már készülnek az iskolára, sok dalt, mondókát tanulnak, kézmüveskednek, lehet járni furulyára, kétféle táncra, drámára, hittanra, ezek ingyenes foglalkozások, plusz jár logopédus is.
Szóval lehet találni jó állami ovit is csak körbe kell kérdezni hogy melyik jó és melyik nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!