Ti mennyi információt kaptok a gyerekeitek napközbeni élményeiről az óvónőktől?

Kedves kérdező, még mindig én vagyok: rátapintottál egy lényeges pontra. Ezt hasonlóan érzem: igen, mint látod, én is lelkesen beavatnám a kedves szülőket, hiszen a saját gyerekük fejlődése a tét. De nem tehetjük ilyen szinten.

Mint azt annak idején gyakorlatozó időszakomban egyszer megtettem, mint utaltam erre, szívem szerint megtenném, de nem csak a szív dönt, és nem csupán egy személy, erről a kérdésről...

Persze nem azt ecseteltem a szülőnek, hogy "jaj milyen ügyetlen a kiejtése a gyereknek", sem azt, hogy "aranyosabb a kicsinyük szerintem, mint Gézuka", vagy hasonló.

Hanem hogy szegény egy picit megütötte magát, mert egy kicsit figyelmetlen volt, de szerencsére csak horzsolása lett, de emellett nagyon szép és érdekes rajzokat készített - valami ilyesmi típusú közlésem volt annak idején a kedves szülő felé, PUSZTÁN ennyiért kaptam komoly leb. Szást a vezetőtől, aki ezt a párbeszédet váratlanul meghallotta.

Szóval (sajnos, vagy nem sajnos) nem igazán lehetünk közlékenyek a kedves szülők felé, kivéve, ha kirívó dologról van szó, pl rájövünk, hogy a gyereke csodagyerek, mert, mit tudom én, hirtelen igazolhatóan perfekt kínaiul kezdett beszélni/írni "a semmiből"; vagy ha pl ki kellett hívnunk a mentőt, mert Pistike úgy arcon verte őt a lapátjával.

Tehát kirívó eseteket kötelesen vagyunk közölni a kedves szülőkkel, de más közléstartalmat alig, sőt, lehetőleg mellőznünk kell.

Más kérdés, hogy egyes pedagógusok nem igazán törődnek szakmai titkokkal, és sok mindenről hajlamosak pletyizni a szülőkkel, sajnos.

Egy konkrét további példa a szakmai titkok jellegéről, hogy más oldalról is rávilágítsak: amikor annak idején szakmai gyakon naplót kellett írnunk az ott folyó történésekről, azt a naplót is szakmai titokként kellett kezelni, kizárólag beavatott személyek olvashattak bele rajtam kívül: az óvodavezető, a gyakvezető pedagógus, valamint az egyik illetékes főiskolai előadó. (Kirívó esetben további más, illetékes szakember.)

Tehát én amondó vagyok, valahol a kettő között tudok optimumot elképzelni -tehát adott gyermekről bar kizárólag a szülőjének beszélni, de a gyermekéről szívem szerint minden lényegest, amiből okul a szóülő, valamint biztatást kap tőlem, valamint amely infóktól megnyugszik és érteni fogja, milyen benyomás érte aznap a gyermekét-, de nem vagyok biztos abban, hogy ezt vajon elég jól látom-e, hogy minden szempontból vajon csak alapvetően lényeges pozitív kihatása volna-e.

Vélhetőleg ezt a kérdést a tapasztaltabb óvodai vezetők jobban átlátják, hozzám képest - ők pedig tehát a szigorúan szűkszavú közlést engedélyezik csupán, a szülők irányába, legyen szó akár csupán a szülők gyermekéről.

Még egy lényeges tényező eszembe jutott, ezt is megemlíthetem, mert egyrészt általánosság, és mert egyúttal "nyílt titok":

az óvodás gyermekek fejlődéséről az ott dolgozó pedagógusok többszempontú feljegyzéseket készítenek (készítünk; bár én jelenleg nem dolgozom óvodában).

Ez is szakmai titok, hogy gyermekenként mit tartalmaznak ezek a megfigyelések. Ezen infókat a nevelői (és gondozói) munkához használják / használjuk fel (alapvetően a gyermekek és szüleik érdekében). De szülő nem tudhat a tartalmáról soha, utólag sem. (Kivéve tehát a kirívó esetekről, melyeket általában szóban közlünk, adott esetben aktuálisan.)

Részletesebb erre vonatkozó indokokat talán egy óvodavezetőtől meg lehet tudni. Az imént említettem a hozzászólásomban pár ilyen tényezőt.

Kedves előző! Ezt nagyon rosszul tudod, hogy a szülő nem tudhat ezekről a "szakmai titkokról", szakmai feljegyzésekről. Mivel a szülőnek a gyermeke kiskorú, ezét törvényileg joga van belenézni ezekbe, ami róla készül! Ez mind igaz az orvosi papírokra, mind a pszichológia feljegyzésekre (!), mind az óvodai dolgokra, melyek a gyermekről készültek.

Szakemberként nagyon helytelennek tartom ezt a kommunikációs zavart, ami a magyar közoktatásban jelen van. Számtalan konfliktus és probléma okozója, hogy az intézmények képtelenek a szülőt partnerként kezelni, vele együttműködni. Gyakorlatilag egy ördögi kör alakul ki a szülők és az intézmény között. Az intézmény szidja a szülőket mindenért, a szülők pedig az intézményt.

Ezt ha kivédeni nem is, de nagyban lehetne csökkenteni a megfelelő kommunikációval.

És igenis sok szülő szívesen veszi, ha hall pár szót gyermekéről, hogy mi történt vele aznap. Ez egy ovisnál, bölcsisnél kiemelten fontos lenne, mivel ők még nem tudják mindig magas szinten elmesélni az élményeiket, konfliktusaikat, nehézségüket.

A szülő is megnyugszik, hogy minden rendben, vagy ha gond van, akkor szükség esetén segítséget kér.

Persze a szülők is különbözőek, de a pedagógusok is hajlamosak ám a negatív szemüveget felvenni és csak a rosszat észrevenni, arra fókuszálni. Komolyan sokszor rossz hallgatni akkor is, ha szakemberként vagyok jelen az intézményben. Erről vissza is szoktam jelezni nekik, átbeszéljük.

21,22es

vagyok.

Idézlek:

"Szakemberként nagyon helytelennek tartom ezt a kommunikációs zavart, ami a magyar közoktatásban jelen van. Számtalan konfliktus és probléma okozója, hogy az intézmények képtelenek a szülőt partnerként kezelni, vele együttműködni."

Egyről beszélünk. EBBEN egyet értünk!

Erről írtam eddig is, hogy sajnálom ezt a fajta gátat. Írtam arról, hogy kezdőként mennyire lelkesen nyitottam a szülők felé.

Az viszont, hogy szerinted rosszul tudom, arról csak annyit, hogy mint jeleztem,

nem vagyok óvodavezető,

nem tudom, JOGILAG mi az ábra erről.

Én azt tudom, hogy ahány óvodában megfordultam, mindenhol erősen tiltották nekünk. (És az általam soroltakkal indokolták.)