Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Óvodák » Most kezdte a minicsoportot a...

Most kezdte a minicsoportot a kislányom, és minden nap piszkos (ételes) az arca, amikor megyek érte - ez így működik, vagy náluk nem figyelnek erre?

Figyelt kérdés
Nem segítenek nekik mosakodni, ahogy sikerül, úgy marad. Szokjak hozzá, hogy nincs erre kapacitás, vagy ez nem általános?
2016. okt. 15. 23:29
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:

06.25-ös válaszoló: az óvoda nem oktatási, hanem nevelési intézmény, és úgy gondolom, ha én már nem lehetek otthon vele, akkor az óvó nénik, dadus nénik dolga, hogy neveljék abban az időszakban, amíg rájuk van bízva.


Ebbe nálam beletartozik az is, hogy szóljanak, akár küldjék vissza nyugodtan (nem fogok érte haragudni, sőt megköszönném) a kislányomat, ha ételes maradt a szája, vagy segítsenek neki átöltözni, ha piszkos lett a ruhája.


Tud enni, másfél éves kora óta egyedül eszik kanállal, már villával is, de ettől függetlenül kicsit maszatos is lesz. Nem minden ételtől, de elég gyakran. Ahogy a felnőttek is, ezért is teszünk szalvétát az asztalra. Azt is használja saját magától, de nem tökéletesen, ahogy a mosakodása sem az, de mivel még 3 éves sincs, nem gondolom, hogy hiányosság lenne. Meg fogja tanulni, ha segítenek neki, legalább szóban.


A popsitörlésre abszolút alkalmatlan, nem is éri el a kezével a fenekét.


Önálló? Több mindenben önálló, de nem mindenben, hiszen akkor nem 3 éves lenne, hanem felnőtt. Ahogy elnézem, a többi kisgyerek is nagyjából itt tart, ki ebben, ki abban jobb, egyik sem tökéletes, de mindegyik tud valamit.


Mint írtam, viszek törlőkendőt, de az nem ugyanaz, mint a víz, nem beszélve arról, hogy ami evés után simán lejönne, azt órák múlva dörzsölgethetem - nem túl kellemes érzés.


Ezenkívül én minden nap tisztán és ápoltan adom be a kislányomat, ha néha előfordulna, hogy maszatos, vagy leette a ruháját és nem vették észre, rendben. De szinte mindig így kapom vissza. És a fentiekből úgy látom, azért más szülőnek is van/lenne igénye arra, hogy ennyit tegyenek meg a gyerekekért.


Köszi a válaszokat.

2016. okt. 16. 14:40
 12/18 anonim ***** válasza:
42%

"Kedves 6-os. Nem baj, hogy egy 3-4 éves anatómiai okból képtelen rendesen kitölni a fenekét? Egyszerűen nem elég hosszú a keze hozzá."

Tudom. És? Az óvónő nem törli ki, nem tartozik a feladatai közé. Elmondtak az első szülőin. Ok is tudják, hogy a gyereknek nem megy tökéletesen, de próbálnia kell, ezért is tartottak nedves törlőkendőt.



"És azert az durva, hogy egy 3 évesnek már mindent tudnia kellene Szerinted. Egyedül ne járjon véletlenül oviba kocsival, hisz önállónak kell lennie, nem? "

Nem mindent és hogy szerintem mit kellene kár osszekeverni azzal, hogy nálunk mi az elvárás az óvodában. De ha már itt tartunk, a gyerekem tud önállóan enni, úgy hogy nem keni ossze magát, képes a kezét és atpz arcát megmosni és a fenekét is torli, több kevesebb sikerrel.



"Az oktatási intézmény az az iskola, nem az óvoda. "

Valóban, tévesztettem, nevelésit kellett volna írnom, de továbbra sem gondozási intézmény. A bölcsődében gondozonok dolgoznak, vagy mai nevükön kisgyermeknevelo és csecsemő gondozó, amihez elég egy OKJ is, bár újabban főiskolai szakon is oktatják. Az óvónő főiskolát végzett pedagógus. Tulajdonképpen mehetne a gyerek oviba szerinted akkor is, ha nem szobatiszta, elvégre mi a különbség a pelus csere meg a fenék törlés között. ..

2016. okt. 16. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
41%
a dadusokok ugyan úgy kisgyermekgondozók, ha már itt tartunk
2016. okt. 16. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
59%
Hát még véletlenül se, utolsó. A dadus az magyarán dajka, nem kisgyermek gondozó, ha már itt tartunk. Mintha a hentes és a szakács ugyan az lenne.
2016. okt. 16. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
Bp. állami ovi.Nálunk még a 4-5 éveseknek is segítenek akár az arctörlésben is,ha nem sikerül tökéletesre.Vagy elmondja,hogy Pistike,ott még töröld/most le egy kicsit jobban.A popsitörlésről nem is beszélve.A kislányom-de előtte a fiam se-jött haza soha se piszkos alsóneművel,se kakis popsival.Mi szülők nyugodtan bemehetünk a mosdóba.Vicces is lenne,hogy pl.homokozóból jön ki,amikor érte megyek,és nem mehetnék be Vele kezet mosni,vagy ha rájön a wc-zhetnék nem segíthetnék...
2016. okt. 16. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

nézzétek,én óvónő vagyok,de még a nagycsoportos popsikat is leellenőrzöm.van nedves törlő,megpróbálják-tanulják,de azért kapnak egy megerősitést.

valóban strapás egy kiscsoport,pláne ilyenkor,de egy kakis fenék egyéb problémákat is okozhat.a mosakodásért küldd vissza a kislányodat,szerintem látni fogja az óvónéni is,hátha leesik neki a tantusz.

2016. okt. 17. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:

Egy kicsit utánakérdeztem, -olvastam és -jártam: mind a dadus néni, mind az óvónő feladata a gondozás is, amibe beletartoznak olyanok, mint popsitörlés, a tisztába tétel!!! és etetés is. Ezenkívül millió dolog, ugyanis hivatalosan nem lehet(ne) elvárás sem a szobatisztaság, sem az egyedül evés, az öltözés és a popsitörlés főleg nem.

Azt hiszem, innentől már csak figyelem és igényesség kérdése az óvó nénik, dadus nénik részéről.

2016. okt. 17. 23:35
 18/18 anonim ***** válasza:

Az ovit 3 éves kortól ugye kötelezővé tették. Sőt a GYED-extrát is többek között azért vezették be,hogy minél több nő tudjon, minél hamarabb visszakerülni és termelni a GDP-t! Egyetértek azzal,hogy egy 3 éves anatómiailag nem képes kitörölné a fenekét. Ezt kell fogadni, erre ha jó, ha nem a ovinak és az ott dolgozónak "rá kell állni"!

Nem gondolom ügyetlennek a gyerekem, de még közel 5 évesen is van olyan étel, amit nem szépen eszik meg. Ergo leeszi magát, maszatos. Nekem ahogy írtam, ezzel nincs gondom, megtörlöm, amikor jövünk haza. De az,hogy a fenekét nem ellenőrzik az már gáz. Ahogy az is,hogy hiába viszünk az óvónők által kért ruhákat (kinti ruha-benti ruha), sokszor egyáltalán nem úgy vannak felöltözve. Ez télen gond. Egy 3-3,5 éves gyerektől nem kell elvárni,hogy tudja a különbséget a vastag és a vékonyabb pulcsi között. Nálunk pl. sokszor az is előfordul, hogy torna-napon, délután tornaruhában van a gyerek. Ezt sem igazán értem meg. Hogy nem öltöznek át tornaóra után? Akkor mi egyáltalán a tornaruha?

2016. okt. 18. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!