Akik délben mentek a nagyért oviba: visszaviszitek a délutáni foglalkozásokra (néptánc, torna, angol stb)?
A lényeg a cikkből:
"Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelési Államtitkárságát, hogy mi erről a véleményük. Válaszukban közölték, az óvodai nevelésre való jogosultság, illetve kötelezettség a gyermek életkorához kötött, ami azt jelenti, hogy ha a gyermek ezt az életkort elérte, akkor az óvodai nevelésben való részvételének napi ideje nem korlátozható azért, mert a szülője bármilyen oknál fogva otthon tartózkodik. Akkor sem, ha a szülő a kisebb gyereke miatt van otthon. Vagyis teljességgel jogsértő hazaküldeni a gyermeket ebéd után. Sőt, még ahhoz is joguk van a szülőknek, hogy ebédelni és aludni hazavigyék a gyermeküket, majd ébredés után délutánra visszavigyék az óvodába. Az az óvoda, amely ezt megakadályozza, jogszerűtlenül jár el – áll a minisztérium válaszában.
Az óvoda vezetőjének egyébiránt a gyermekkel kapcsolatban meghozott elutasító vagy hátrányos döntését minden esetben írásba kell foglalnia, és jogszabályra hivatkozva határozatban kell rögzítenie.
Azt is megtudtuk, hogy korábban valóban tartalmazta a törvény ezt a lehetőséget az óvodáknak, 2009 januárjától azonban ez a rendelkezés már nem él. Vagyis az óvodák valószínűleg úgy maradtak, vagy azt remélik, hogy a szülők nem elég tájékozottak a kérdésben, ezért nem fognak erősködni. Végül pedig azt is nyilvánvalóvá tették, hogy teljességgel mindegy, hogy egyetemi, alapítványi vagy önkormányzati óvodáról van-e szó, ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindegyik intézményre."
"Ha nem, hogy fogadta a gyerek hogy már nem járhat ezekre?"
Miért ne járhatna? Aki nem viszi vissza, az biztos meg is magyarázta, hogy miért nem járhat, azért, mert anyu nem viszi vissza.:) Ez a szülő döntése. De a legtöbb oviban ezeken a napokon az adott gyerekek ott is alszanak, így járhatnak.
Én speciel, ha csak tehetem, mindig hazahozom ebéd után, akkor is, ha van különórája, csak akkor visszaviszem. És nem, nem 5 perc az ovi. Amikor meg ott kell aludnia, mert nem tudom megoldani, azt is megérti. Ahogy az óvónők is.
Most nincs, mert már óvodás. :) De amikor ovis volt a nagy, akkor volt neki pici testvére, akivel elmentünk a nagyért. Így szerveztük a napunkat. Mellesleg én nem írtam, hogy neked is így kell csinálni, vagy bárki másnak. Mi így csináljuk, mert így tetszik és kész. Ti mg úgy ahogy akarjátok.
A kérdésben sem látom, hol is szerepel a kisebb gyerek. Sehol.
A lényeg az, hogy ez a ti döntésetek. Az enyém az, hogy visszaviszem, hogy járjon, vagy aznap ott alszik, mások meg nem viszik vissza, ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!