Megérti az óvónő, hogy hiába vagyok hivatalosan GYED-en, akkor is dolgozom?
Decemberben szülöm a kistesót. A nagy ovis, akit ugye így el kellene majd hozni délutánra. Viszont én folyamatosan dolgozom. Nem előre bekalkulált időpontban, van,hogy két napig semmi dolgom, van,hogy két napig igen. Viszont hivatalos munkáltatóim nincs, családi vállalkozás, így GYED-en lehetek.
De megérti az óvónő ezt vajon?
Természetesen nem teljes munkaidőben dolgoznék mellette, ahogy írtam is. A fiamnál is hasonló volt. Mivel családi vállalkozás, némi rugalmasságot enged. Viszont kell dolgoznom, mert másik 5 ember munkája függ az enyémtől.
Újszülött mellett egyébként könnyebb még! :)
A lényeg a cikkből:
"Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelési Államtitkárságát, hogy mi erről a véleményük. Válaszukban közölték, az óvodai nevelésre való jogosultság, illetve kötelezettség a gyermek életkorához kötött, ami azt jelenti, hogy ha a gyermek ezt az életkort elérte, akkor az óvodai nevelésben való részvételének napi ideje nem korlátozható azért, mert a szülője bármilyen oknál fogva otthon tartózkodik. Akkor sem, ha a szülő a kisebb gyereke miatt van otthon. Vagyis teljességgel jogsértő hazaküldeni a gyermeket ebéd után. Sőt, még ahhoz is joguk van a szülőknek, hogy ebédelni és aludni hazavigyék a gyermeküket, majd ébredés után délutánra visszavigyék az óvodába. Az az óvoda, amely ezt megakadályozza, jogszerűtlenül jár el – áll a minisztérium válaszában.
Az óvoda vezetőjének egyébiránt a gyermekkel kapcsolatban meghozott elutasító vagy hátrányos döntését minden esetben írásba kell foglalnia, és jogszabályra hivatkozva határozatban kell rögzítenie.
Azt is megtudtuk, hogy korábban valóban tartalmazta a törvény ezt a lehetőséget az óvodáknak, 2009 januárjától azonban ez a rendelkezés már nem él. Vagyis az óvodák valószínűleg úgy maradtak, vagy azt remélik, hogy a szülők nem elég tájékozottak a kérdésben, ezért nem fognak erősködni. Végül pedig azt is nyilvánvalóvá tették, hogy teljességgel mindegy, hogy egyetemi, alapítványi vagy önkormányzati óvodáról van-e szó, ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindegyik intézményre."
Az óvónőnek ezt nem kell megértenie. Határozottan közlöd vele, hogy te dolgozol, és vinni fogod a gyereket. Nincs joga munkáltatói igazolást kérni, vagy kitenni onnan.
Ha köti az ebet a karóhoz, akkor hivatkozol az előttem idézett jogszabályra, esetleg megemlíted, hogy panaszt teszel a jegyzőnél.
A Kérdező, előbb cseden lesz, hivatalosan nem dolgozhat. Gyed mellett is a gyerek 1 éves kora után lehet dolgozni, igaz jan.1-től, ha minden igaz a gyerek 6 hós korától lehet gyed mellett dolgozni.
Ergo, ha újszülött mellett dolgozol, akkor nem lehetsz cseden, gyeden pláne nem, tehát mond az óvónőnek, hogy nem vagy sem cseden, sem gyeden, mert rendesen dolgozol.
Amúgy nem kérhetnek meg rá, hogy elhozd a gyereket ebéd után. Esetleg, azokon a napokon, amikor nem dolgozol, de nem kötelezhetnek rá. Én szólnék az óvoda vezetőnél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!