Keveháza utcai oviról vélemény?
Szeptembertől minden harmadik évét betöltött gyereknek kötelező lesz az ovi, így majd jelentkezel a központi ovinál (most született határozat az ovik összevonásáról), és ők beteszik valahová a gyereket. :/
Eddig sem lehetett a kerületben másként, csak kapcsolatokkal bekerülni egy-egy jobb hírű oviba.
Hogy a kérdésre válaszoljak, a Keveháza utcai oviról mindenkitől csak jókat hallottam.
Nagyjából egy hete volt döntés az önkormányzatnál, hogy gazdaságilag összevonják az ovikat, így még nem tudni, melyik ovi melyikkel kerül egy egységbe... Talán ha az önkormányzatot felhívod, tudnak segíteni.
Szerintem ne aggódj, a jelentkezési időre majd kiderül.
Egyébként sajnos nem óvoda, hanem óvónő függő, hogy fogja magát érezni a gyerek az oviban (meg sokat számít, hogy milyen gyerekekkel kerül egy csoportba, de ebbe végképp semmi beleszólása nincs az embernek). Ha szerencséd és némi ismeretséged van, talán ovit tudtok választani, az összes többi lutri (a szeptembertől-kötelező-három-évesen-oviba-menni miatt gigantikus túljelentkezésre lehet számítani idén).
A legutóbbi Ujbuda újság ha megvan, a címoldalán is fent van erről egy cikk "Nem zárnak be óvodákat Újbudán" címmel, persze ezekre a dolgokra nem tértek ki benne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!