Bölcsődébe vagy óvodába menjen ősztől a kislányom?
Kislányom október végén tölti a 3. életévét. Én, és a család sem tud dönteni, hogy melyik lenne jobb közösség neki. Bölcsődébe még felvennék, mert augusztus 31-ig nem tölti be a 3. életévét és maradhatna egészen 2015 augusztus 31-ig, de ha van férőhely, akkor óvodába is felvennék idén szeptembertől.
Most volt a beiratkozás, megjelöltünk 2-2 bölcsit és ovit is, még mindig nem tudjuk melyik lenne neki a jobb.
Nagyon értelmes, okos, szépen, választékosan beszél, tud számolni, verseket mondani, mesélni. Viszont nem tud egyedül enni, pisilni, öltözni, csapot kinyitni. Ezeknek az elsajátítására és begyakorlására mind lenne egy éve az ovikezdés előtt, így önállóan, felkészülten kezdhetné az óvodát jövőre. A bölcsődei kis létszám miatt tudnának rá kellő időt fordítani a gondozónők, mindent meg tudnának neki mutatni alaposan, hogyan fogja a kanalat, hogyan vetkőzzön, öltözzön... de a bölcsiben nincsenek olyan komoly fejlesztő foglalkozások, mint az oviban.
Bölcsiben 2 hét a beszoktatás, míg oviban csak pár nap, ez lehet, hogy megviselné, a hirtelen elválás.
Ha idén menne oviba, ő lenne a legkisebb, a legkiszolgáltatottabb, de jövőre már magabiztos lenne.
Azt vettem észre a nyílt napokon, hogy hagyja magát, hogy ellökjék, bántsák a többiek, nem védi meg magát. Bölcsiben talán jobban tudnának figyelni a konfliktusokra és közbe avatkozni, mint az oviban. Talán az 1 év bölcsi megedzené az óvodakezdésre.
De ha bölcsibe menne, akkor rövid idő alatt 2 új közösséget kellene megszoknia. Épp, hogy megszokta a bölcsit, kikerül onnan és megy az új környezetbe, az oviba, új gyerekek, új felnőttek...
Mindkét közösségnek vannak előnyei és hátrányai, nem tudok dönteni, melyik lenne mégis a jobb.
Van, vagy volt valaki hasonló helyzetben?
Mi lenne a jó döntés?
egyértelműen ovi.
egyébként nem értem pontosan ezt:
" bölcsődei kis létszám miatt tudnának rá kellő időt fordítani a gondozónők, mindent meg tudnának neki mutatni alaposan, hogyan fogja a kanalat, hogyan vetkőzzön, öltözzön..."
a bölcsiben sem a gondozónő dolga megtanítani a gyereket enni, inni, öltözni, pisilni egyedül. ez a szülő dolga, neked kéne megtanítanod rá, illetve már illene azért ezekből pár dolognak mennie.
enyém volt bölcsis is, nem etették meg, nem fogták a kezét pisilés közben, annyi, hogy ott talán több időt hagytak neki, hogy bekanalazza az ebédet. de 2 évesen egyedül evett, ivott, mosta a kezét, stb. nálunk ez elvárás volt, oviban meg az, hogy próbálkozzon az öltözéssel, de 3 évesen azzal se volt sok gond, segítettek neki a cipzárral, harisnyával, póló levétellel.
szóval ezeket tanítsd meg neki most.
bölcsi gyerekmegörző, ott "szabad játék" van. ez nem elég egy 3 évesnek. enyém szülinapja után egyből kezdte az ovit, sokkal jobban élvezte, felhúzták a gyakorlottabbak, sok foglalkozás volt, rengeteget tanult.
és igen, párszor bántották, megütötték, fellökték, majd rájött, hogy meg tudja védeni magát.
csak azért ne írass bölcsibe egy 3 évest mert szerinted másnak a dolga megtanítani alap dolgokat, hidd el, ha te elvárnád tőle akkor pillanatok alatt menne neki a felsorolásból minden
:D jól van na, de azért érzed, hogy valóban itt lenne az ideje.
ha tud enni egyedül akkor meg ne írd, hogy nem tud, csak nem akar. majd látja a többieket és majd ő is eszik akkor. de ehhez tényleg nem kell bölcsi, te magad írod, hogy ügyes... próbáld meg ösztönözni valamivel. pl. ha egyedül megeszi a tejbegrízt akkor kap matricát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!