Létezik értelmes érv az óvodai vegyes csoportok mellett?
Aki kitalálta a vegyes csoportokat, nem volt egy nagy észkombájn, vagy nincs is gyereke.
Az én kicsim most került be kiscsoportosként (3 éves) egy jól összeszokott vegyes csoportba, ahol nem igazán akarják befogadni. Érthető, hogy akik már 1-2-3 éve ismerik egymást és minden nap együtt játszanak, ott az én kicsim soha nem lesz egyenrangú társ, teljesen más az érdeklődése egy 3 évesnek és egy 4-5-6 éves gyereknek.
Miért kellett ezt ráerőltetni az anyukákra?
Miért nem lehetett választani, hogy hagyományos, vagy vegyes csoportot szeretnénk-e?
Látom a kicsimen, hogy szenved az ovitól, úgy érzi, hogy ő semmiben nem olyan ügyes, mint a nagyok, le van maradva tőlük és csak azt látja, hogy a nagyoké a legjobb játék, a hintába esélye nincs beülni az udvaron, mert mindig foglalt, minden jó játék "foglalt", nagyon sajnálom és én is szenvedek emiatt a munkahelyemen, mert látom, hogy mennyire utálja már most az ovit :(
Mindhárom gyerekem vegyes csoportba járt. A harmadik egy éve kezdte az ovit, közel 4 évesen, de kb. 2 nap alatt beszokott, imád járni. Itt szintén 3-7 éves gyerekek vannak együtt, kevesen, kb. 15-16 a létszám.
Nem tudok semmi negatívumot mondani. Sokat tanult a nagyoktól, sőt, mindig szívesebben játszik az egy-két évvel idősebbekkel. Örömmel megy minden reggel oviba, aminek én nagyon örülök, mert sokan mondták, hogy túl későn adtam be.
Nem lehet hogy fordított a helyzet és a te ellenérzéseidet a vegyes csoport ellen vetíted ki a gyermekedre? Arra gondolok, hogy pl. az helyett, hogy nekiállsz a gyerek előtt arról panaszkodni, hogy szegény nem olyan ügyes, mint a többiek (amivel gyermekedet még jobban elbizonytalanítod), mi lenne ha lelkesen mondanád neki, hogy nézd milyen ügyes a Lacika, figyeld hogy csinál ezt vagy azt, így te is hamar megtanulod majd és ugyanolyan ügyes leszel... Szóval nem mindegy hogy a pohár félig üres, vagy félig tele van...
Csak a Te gyereked az új? Ha nem, akkor barátkozzon a szintén újakkal. Ha tényleg ő az egyetlen, akkor keress egy ismerős anyukát, akinek a nagyobb gyereke szintén ebbe a csoportba jár és mondjuk hétvégére beszéljetek meg egy közös programot. Akkor az ő gyereke által a tiéd is bekerül az ovis csoportba. Egyébként még csak egy hete kezdődött az ovi (legalább is nálunk), szóval nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Majd szép lassan minden rendbejön! :-)
Köszi a választ. Talán 4 évesen már nem tűnik annyira ijesztőnek szerintem egy ilyen helyzet, sokkal jobban feltalálja magát, mint aki még a 3. évét sem töltötte be, na meg persze ügyesebbek, önállóbbak is már.
A nagy gyerekeknek sem tudom, hogy mennyire jó, ha az ovi 3-4 éve alatt minden évben ugyanazt a témát veszik át újra és újra az egész csoporttal, ahelyett, hogy mindenki a fejlettségi szintjének megfelelően tanulhatna.
Sajnos, a mi csoportunkban 26-an vannak, amit elképesztően soknak tartok, mindehhez jött ebbe a csoportba 4 kiscsoportos, szerintem érthető, hogy nem igazán érzik jól magukat.
Az én lányom 2 és fél éves volt, amikor oviba került. Ráadásul a nyelvet sem beszélte (külföldön élünk). Egy éve jár, vannak barátai, tanul a nagyobbaktól, és mindig meséli, hogy az égig repült a hintán. 25-en vannak a csoportban. Persze, tegnap is mesélte, hogy az egyik kislány nem engedte be a faházba, de ez mindennapos, a gyerekek ilyenek, ez nem a vegyes csoport miatt van.
Szóval én nem látom semmi hátrányát a dolognak. Lehet, hogy a te lányod nem elég önálló, vagy túl visszahúzódó, de erről sem a vegyes csoport tehet, ez akkor is így lenne, ha csak vele egykorúakkal lenne együtt.
Igazán köszönöm a válaszokat, érdekes, hogy végül is egyetlen egy érvet sem hozott fel senki, miért is jó a vegyes csoport. Legfeljebb annyit írt, hogy nem sír a gyerek, jól elvan. De vajon a fejlődését nem jobban segíteni, ha hasonló korúakkal lenne és mindenki együtt és tiszta lappal indítana? Egy 5-6 éves gyereknek inkább már az iskolába való felkészítése lenne a fontosabb, ehelyett az óvónők a nap felét a kisebbekkel töltik.
Tehát szerintem ez sem a nagyoknak, sem a kicsiknek nem jó napi 8-10 órában. Délután a játszótéren meg hétvégén van alkalmuk bőven találkozni más korosztállyal, szerintem kár erőltetni ezt minden nap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!