Jellemzően vannak nyílt napok az óvodákban? Érdemes személyesen bemenni érdeklődni? Mit gondoltok a katolikus egyházi óvodákról? Milyen tapasztalatotok van, akinek a gyerkőce ilyen intézménybe jár?
Még nem aktuális a kérdés, csak olvasgattam a közeli óvodák honlapján. A beiratásra megtaláltam, hogy áprilisban van. Az egyházi óvoda esetében nem találtam nyílt napra vonatkozó információt a honlapjukon. Munkahelyem szempontjából az lenne a legideálisabb, hiszen a munkahelyem mellett van szinte az intézmény.
Jövő év szeptemberében tölti be a 3. évet a lányom. Ilyen esetben is felveszik vagy több óvodánál kellene érdeklődnöm majd? Hogy működik ez a rendszer, folyamat?
Pár héttel a beiratkozás előtt vannak nyílt napok, fb-ra, kapura kiírják.
Egy délelőtt lesz a bemutatkozás, közös játék a gyerekekkel együtt.
Már akkor jelezheted a felvételi igényt, általában a jelentkezési lapot akkor adják oda. Felesleges előbb puncsolni, mert a beiratkozás után döntenek, van aki elsőbbséget élvez (óvodaköteles, körzeti, tesó odajár)
Mivel szeptemberi, nem óvodaköteles, tehát csak akkor veszik fel, ha marad üres hely, ezért érdemes több helyre is jelentkezni. Egyházi oviban feltétel, hogy meg legyen keresztelve.
"Mit gondoltok a katolikus egyházi óvodákról? "
Vallásos családnak tökéletes.
2 oviba is jártunk, egyikben sincs nyílt nap.
Áprilisban van beiratkozás, ha belefértek akkor felveszik, ha nem akkor nem.
Előre veszik a körzetiseket, 3 évet betöltötteket stb... ha van még hely, akkor bekerülhettek. Előre jelentkezni felesleges, mert csak az után bírálnak, hogy mindenki beadta a jelentkezését.
Több óvodába is jelentkezhettek, így ha ebbe nem kerül be, akkor van esély a másikba. Ha egyikbe sem veszik fel, akkor a körzetisbe kötelező. DE csak akkor, ha már oviköteles. Tehát a Tiéd majd jövő utáni szeptember.
Katolikus oviról nem tudok nyilatkozni.
Mi először baptistába jártunk. Ott kötelező volt a hittan. Minden ünnep vallásosan lett tartva. Karácsonyra pl bibliát kaptak.
Nekem ez annyira nem tetszett, mert mi totál nem vagyunk vallásosak.
Most református fenntartású oviba járunk. Itt egyáltalán nincs jelen a vallás.
Katolikus...
Jah, az iskola is az volt, ahol a kölykök szegény gyerek hátsójába feldugták a botot.
Köszönöm a válaszaitokat!
Mindenképpen elmennénk nyílt napra. Furcsa volt, hogy az egyházi óvodába nem találtam erre vonatkozó ifnormációt, mintha nem lenne nyílt nap. Kicsit furcsának is gondoltam, de hát ki tudja.
Valószínűleg több óvodába fogunk jelentkezni, hogy biztos bekerüljön. Imádom és egyáltalán fel sem merült, hogy bölcsibe beadjuk, de azért még plusz egy év fizetés nélküli szabadság nem jönne jól, kistesó pedig nem lesz.
Ha több oviba is beférne, felvennék, akkor mi döntjük el, hogy melyikbe megy majd?
Körzeti ovi itt a szomszéd faluban lenne. Nem szívesen iratnám ide, mert akkor plusz fél órával előtt, 7 óra előtt le kellene adni és fél 5 után érnék csak ide érte munkahely miatt. Akkor inkább utazzon velem és legyen a városi óvodák egyikében, de legalább közel. Ez a legfőbb indok, hogy az egyházi óvodát néztük ki.
"Ha több oviba is beférne, felvennék, akkor mi döntjük el, hogy melyikbe megy majd?"
Nem veszik fel több oviba. Felveszik egybe, a többi pedig q rendszeren ertesul róla, hogy a gyerek x helyre beiratkozott
Nálunk úgy volt, hogy nem értesítették az ovik egymást.
2 helyre jelentkeztünk, a második számúban mondták, ha tudjuk az eredményt, szóljak.
Egy református oviba is próbálkoztunk (én bementem), de ott mondta a vezető óvónő, ne is jelentkezzek, mert már túljelentkezés van a beiratkozás előtt 3 héttel, már tavaly sokan jelezték, hogy jönnének, így nyílt napot se tartottak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!