Hogyan élted meg, hogy oviba kellett adnod a gyereked 3 év után?

Én csak annyit tudok mondani, hogyha ez a kérdés felmerült benned, akkor szeptemberig még dolgozz rajta magadban, hogy könnyebb legyen, mert nagyon rossz hatással lehet a gyerekre, ha érzi rajtad, hogy te nehezen engeded el őt.

Az hogy hogyan megy a beszoktatás nagyon nagy részben nem a gyereken, hanem az anya hozzáállásán múlik. Ha te félsz őt elengedni, lelkileg nehezen viseled hogy óvodás lesz, akkor akárhogy próbálod elrejteni, érezni fogja rajtad és ez az ő viselkedésén is meg fog mutatkozni.

(egy óvodapedagógus hallgató)

Hat felszabadito erzes volt mind a 3x. Vegre felnott tarsasagban tolthettem a napom.

Szoval en orultem. A gyerekek abszolut jol viseltek. Nem volt gond az ovival. Valszeg mert en sem csinaltam problemat belole.

Óvónő vagyok és anya.

Szóval én látom mindkét oldalt.

Az 1-nek igaza van! DE, neked is igazad van kedves kérdező, ha nehezen engeded el a gyermeked. Ezen minden anya átmegy, hisz ilyenkor szembesülünk azzal először, hogy mennyire repül az idő. Próbáld úgy felfogni, hogy ez valami szuper jó dolog kezdete. 🙂

Ez nálunk is lassan aktuális, így figyelem a válaszokat.

Már előre depizek miatta. Most született nemrég... 😔

Szeptemberben kezdett a fiam. Izgultam rendesen. Sokszor elgondolkodtam hová repült ez a 3 év.

Az első alkalomra, mikor otthagytam 1 órára, sírtam az autóban vagy 10 percig 😅, meg anyut hívtam lelki támasznak. (Főleg, hogy az utolsó, amit láttam a csukódó ajtó mögött, hogy nyúl felém a kis kezével.) Aztán a 4. Naptól már otthon is volt betegen, és azóta is 80%ban itthon van, annyit beteg, úgyhogy kb fel se tűnik, hogy ovis.

Pezsgőt bontottam. Szó szerint.

Én nagyon utaltam itthon lenni. Mármint nem ültünk nyilván egész nap a 4 fal között, de nem éreztem jól magam.

Végre hogy visszamentem dolgozni, ismét hasznos embernek érzem magam.

Attól mert ovis, ugyan ugy az én pici kisfiam.

Kedves 6-os! Ugyanez a helyzet nálunk is, az első nap is kb ugyanígy zajlott. Kisfiadnak sikerült beilleszkedni? Az én kisfiam egyébként is elég zárkózott, így nem igazán vannak barátai, az óvónő azt mondta, hogy olyan kb, mintha nem is járt volna, volt, hogy 1,5 hónapig itthon volt.

Hogy a kerdezőnek is válaszoljak: teljesen érthető, amit írsz, rábízni valakire a legféltettebb kincsünket nagyon nagy dolog, éppen ezért szerintem nagyon fontos, hogy meglegyen a bizalom az óvónő felé. Minden jót kívánok, a kislányodnak pedig boldog, élményekkel teli ovis éveket :)