Oviban mit csinálnak a neveletlen kölykökkel? 33f

Igen összetett téma, csak egy vázlatot fogok írni, a lényeget, így is hosszú lesz.

Ha egy kisgyermek megüt valakit, illetve nem fogad szót, nem biztos, h neveletlenség áll a háttérben, de az sem kizárt. Ha nem eszik, nem alszik, annak meg alap esetben semmi köze ahhoz, hogyan nevelik, de ezeket most szép sorban ki is fejtem, először azt, amely esetben megüt vkit az óvodás.

Ki fogok térni először, hogy mit tehet a felnőtt, majd pedig az okokra.

Mit lehet tenni ilyen esetekben? Az első mindig a testi épség védelme. Ha sérülés van, el kell látni, orvost hívni, erre ki se térek. Nevelési szempontból nézve: először is, ha pl egy gyermek üt, gyengéden, de határozottan megfogom a karjait, a többieket megvédendő, majd pedig röviden beszélgetek vele.

Általában (helyzettől függően) megkérdezem szelíden, de határozottan, tudatában van-e mit csinált, és hogy szerinte miért csinálta, bárhogyan is fogalmaz, abból lehet következtetni sok mindenre. Egy másik tényező ugye, hogy mit láttam vajon az esetből, mert ezt is öszevetem avval, amit mond az agresszívan viselkedő gyermek.

Következőnek a többi, esetleg érintett személyt, gyermeket is megkérdezem.

Ezután sok esetben kikérem minden érintett fél (gyermek, dajka stb) véleményét a helyzetről, de ezt is csak egy mondatban, lehetőleg. Aki ütött, annak a véleményét is, ha a helyzet úgy kívánja. (Van, amikor nincs idő ilyen kiterjedten eljárni persze.)

Végül elmondom én az összes érintett gyermeknek, kiemelten az agresszívan viselkedőnek, hogy én miként látom a helyzetet (nem a gyermeket, hanem a helyzetet!

Nem minősítem a gyermeket!!): elmondom neki(k), meglátásom szerint mi történt, és miért tehette, valamint hogy szerintem mi a megoldás. Ha nem láttam a szitut és nem igazán tudom, a helyzetben ki mit és miért tett (ilyen is lehetséges), az esetben nyilván nehezebb optimális döntést hoznom, helyzettől függ.

A legfontosabb viszont az, hogy tudni kell: akár mi is az oka, egy kisgyermek szinte egyáltalán nem tehet arról, hogyan viselkedik (egy kamasz viszont már részben igen, kb 10-12 éves kor az átmenet egy fokozottabb tudatosság felé, ilyen szempontból).

Továbbá, NEM AZONOSÍTOM a gyermek viselkedését a gyermekkel!! Például, nem úgy tekintek rá, hogy ő egy verekedős gyermek! Hanem a gyermek agresszívan viselkedett! Tehát ő nem agresszív gyermek, hanem agresszívan viselkedett ott és akkor!

Evvel szemben, ha (sajnálatos módon) egy gyemek folyton negatív megerősítést kap (és ez, részben tinikre, fenlőttekre is érvényes), akkor komoly esély van rá, hogy részben, vagy egészében magáévá teszi azt, amit kinyilatkoztatnak róla, tehát hogy "ő agresszív és kész", leginkább, ha egy felnőtt mondja neki, mivel a felnőtt modell a kisgyermek szemében ösztönsen (akár mint nem követendő, akár követendő modelként tekint a felnőttekre), és presztízs személy a felnőtt a szemében.

Semmi értelme, hogy negatív címkét ragasszunk egy gyermekre, mert ha mégis, akkor sajnos magáévá teheti esélyesen, idővel.

Mivel egy kisgyermek nem tehet a viselkedéséről (a felnőttek se minden esetben, hanem lehet vele születettt probléma, vagy a körülmények is okozhatják pl megijed valamitől, baleset éri, stb), ezért az

OKOT

érdemes megkeresni amennyire lehet (ez amúgy tinire is, felnőttre is érvényes, ha valami gond van vele), ez sokszor napokon át (vagy még tovább) tartó folyamat, megfigyelés (főként a kisgyermeki szabad játék beszédes, leginkább ha bevonom szerepjátékba, de ha már rajzol, a rajza is beszédes).

Elsőként a helyzetet kell kezelni, én úgy kezelem, ahogy megírtam, persze az egy általános helyzet.

És soha nem büntetek (jutalmazni se feltétlen), legalábis a büntetés szoros értelmében soha. Más kérdés, hogy van, amikor a figyelem elterelés, az ignorálás stb hasznos lehet, és hogy ha rosszat tett, nyilván nem dícsérem meg érte és ha pl kilátásban volt aznapra valami különleges élménye, az halasztásra kerül, KIVÉVE, ha azt vélem, hogy a gyermek vétlen volt, amikor ütött (ritka eset, ha vétlen, de ettől függetlenül egyetlen kisgyermek se tehet a viselkedéséről, mint már említettem).

Ugyanis semmi értelme annak, hogy a büntetéstől való félelme okán tegyen, vagy ne tegyen valamit a gyermek.

Hanem a cél az, hogy MEGÉRTSE a helyzeteket, összefüggéseket a gyermek, hogy mi, és mitől lehet vajon jó dolog, pl egy viselkedés, egy adott hozzáállás.

Ráadásul kb 7 éves korig még nagyon lassan érnek az agykérgi idegpályák, mely elsősorban az önkontrollért felel, és ez így is van rendjén, mivel cserébe a kreativitásért, és érzelmi probl.megoldásért, elaborációért felelős agykéreg alatti idegpályák érnek még intenzívebben.

A kisgyermek viselkedéséért általában, általánosságban véve, az őt nevelő felnőttek tehetnek, kifejezetten az őt nevelő szülők (NEM a genetika!!), és hogy fogyatékkal él-e a gyermek, vagy se, másodsorban a pedagógusai, harmadsorban más fenőttek, tőle jóval nagyobb, idősebb gyermekek illetve a körülmények (pl megijed a villámlástól, kutyától stb), negyedsorban pedig más, hasonló korú többi gyermek az okai egy kisgyermek viselkedésének.

A viselkedés okának keresése meg tehát napokon át tart, speciális esetben pedig a pedagógiai szakszolgálatra kerül, ahol pszichológusok játszanak és beszélgetnek a gyermekkel, mivel a szabad játékából sok midenre lehet következtetni (ahogy a rajzából is, ha már rajzol). Általában viszont épp elég az óvodában megfigyelni a játékát.

Továbbá érzelmi biztonságot, és szeretetteli környezetet kell biztostani a gyermeknek, pl az agresszívan viselkedőnek is, és a sértettnek is. Ezen felül léteznek a gyermeket megnyugtató játékok (és szavak), ahogy a kisgyermek (pl ujjszopással stb) ön-nyugtatásra is képes. A felnőtt segíthet megnyugodni az ovisnak elsősorban ölbéli játékkal (höcögtetők, lovagoltatók, ringatás), másfelől gyengéd szavakkal, és az arc simoigatás is sokszor hatásos.

Azonban e téren lehetnek olykor egyéni eltérések, h mi nyugtatja meg és mi zavarja éppen.

MINDEN ÉRINTETT GYERMEKET EGYFORMÁN kell kezelni, a nagyon agresszívan viselkedőt is. Tehát mindkettővel elbeszélgetek és mindkettőt megnyugtatom. Lehetőség szerint össze is békítem őket.

A lényeget megírtam, de azért nézzük meg a többi kérdésedet is.

Nem fogad szót: nagyjából hasonló az eljárás, hozzáállás részemről, mint amelyekről már írtam. Azaz megkérdezem, mit szeretne, és hogy miért nem akar szót fogadni. Ugyanis ezáltal is még jobban megértem a viselkedését, azt, hogy mi mozog a lelkében és megsejthetem, vagy megtudhatom, miért ellenkezik. Ha jobban megértem, jobban találok kompromisszumot.

AZONBAN FÜGG A HOZZÁÁLLÁSOM A KONKRÉT helyzettől is, attól is, mit kértem a kisgyermektől, ami neki nem tetszett. Hiszen van, amit következetesen végre kell hatajni, AZONBAN MÉG EKKOR IS KELL KOMPROMISSZUM! A kompromisszum: attól függ.

Például, 1-2 éves gyerek kapcsán írnék most példát, mert ez egyszerű, szemléletes, idevág: "Nem szabad a konnektorhoz nyúlnod!" - ezt 100%-ban el kell várjam, nem szabad félig-meddig se megtennie; azonban milyen kompromisszumot alkalmazok ez esetben? Elmondom az 1-2 évesnek, hogy mi mást tehet meg helyette! Így csökken a frusztrációs feszültsége, és folytathatja a világ felfedezését tovább a téren, amiben megengedem neki.

Nyilván léteznek olyan kompromisszumok is, melyek magára a kérésemre vonatkoznak, pl az ovis kint az udvaron akarja tologatni a játékautóját, azonban zuhog az eső, és egyébként sincs ideje az udvarra mennünk. Elmagyarázom neki, és jelzem, hogy itt bent játszhat az autójával, de nem kint. Ez is egyfajta kompromisszum.

Kompromisszum mindig kell, amikor csak lehet, hogy érezze a gyermek, nem csak tilunk, de engedünk is! Ha csak tiltunk, az feszkót halmoz fel benne, és egyre tehetetlenebbnek érzi magát, akárcsak egy felnőttet ha túl sok mindentől megfosztanak / tiltanak. Ha viszont mindent megengedünk és elkényeztetjük, avval meg az a baj, hogy a gyermek nem fog érzelmi bitzonságot érezni, bizonytalanabbá fog válni, és ez is lehet oka az agresszív viselkedésnek, hiszen azt hiszi, neki mindent szabad, illetőleg mivel nem tanul meg válogatni, dönteni ennyiből, ezért érzelmi bizonytalansága növekszik, és így bizonytalanul feszültté válhat időnként, majd ezt, esetleg olykor erőteljes viselkedéssel kompenzálni lehet hajlamos, pl parancsolgatóvá válhat, ordítva beszélni lehet hajlamos másokkal stb (melyeknek persze más okai is lehetnek, nem csak az elkényeztetés).

A lényeg: a szélsőségek helyett optimálisan érdemes nevelni, a megfelelő arany középúton. NEM félmegoldásra gondolok, hanem ezernyi dolgot érdemes megtanulni fejlődés léelktanból és a gyakorlatban megfigyelni ahhoz, h kellően jól ráérezzebn a felnőtt, mikor milyen lehetséges jó megoldásokat érdemes alkalmazni, nevelési helyzetben, hogy adott helyzetben minál optimálisabdöntést tudjunk hozni.

Természetesen a gyermek képességeit kibontakozntatni is alapvetően fontos, akárcsak az érzelmi biztonságának biztosítása. Ezen felül segíteni a gyermeket abban, hogy legyenek döntési lehetőségei is! Azaz ne csak mi felnőttek döntsünk helyette! E tekintetben sokszor remek kompromisszum, ha mi felntőtek előre eldöntjük, mik közül választhat a gyermek, azonban ezek közül ő választhat.

(Nem úgy értve persze, mint a n3mz3ti k0nzult>ci0', ahol kizárólag a középső a belső közül, valamint kizárólag a sötét és a fekete közül "választhatunk", valamint az éhbér, és az éhbér alatti fizetés közül diplomásként...)

Nem eszik, nem alszik: ezeket soha nem szabad erőltetni. Akkor eszik, amikor jól esik neki, persze van egy korlát: a fenőttek biztosítani tudnak neki étkezést, abból tud választani. Lehetőség szerint meg kell oldani a rugalmas időbeosztású étkeztetést, amit nyilván bár meleg étellel nem feltétlenül, de hideggel meg lehet és meg kell oldanunk (óvodában is jellemző, jó esetben). Ha nem eszi meg, nem baj, majd ha éhes lesz, kérni fog abból, ami az aktuális választék.

Aludni meg akkor alszik, ha álmos, ehhez egyfelől engedni kell a nap nagyobb hányadában ovisnak a szabad játékot, mely az ONAP (ov.pedag. törvénycikkely) szerint is a 7 év alattiak legfejlesztőbb tevékenysége, másfelől ovisoknál nagyon fontos a napi szokásos ritmus fennartása (napi rutinok pl lefekvésnél, felkelésnél, többnyire hasonló órában, aztán a szokásos időben az uzsi, reggeli, ebéd, vacsi felajánlása, de mint írtam, ezek időpontjától viszont le lehet tekinteni, csak hát érdemes felkínálni a gyermekeknek a szokásos időben).

Ha nem akar aludni, és nagyon zavart az alvása, annak eg.ügyi oka van, és/vagy a szülei és pedagógusai az előbb említett tényezőkre nem ügyeltek.

Ha csak kicsit tér el az elvárttól az alvásciklusa, akkor meg rá kell hagyni, pl oviban csendben bárki rajzolhat, esetleg játszhat, ha tud csendben, vagy az ágyában (vagy egy asztalnál).

A kérdésre nem elég megírni a lehetséges megoldásokat (meg néhány lehetséges okot), hanem fejlődés lélektant érdemes tanulnod neked is legalábbis alap fokú szintig, és a gyakorlatban megfigyelned, mivel gyakorlati megfigyeléseket tartalmaznak pszichológusok ezreitől 100-200 év óta,

és a MEGÉRTÉS a kulcs. Ha jobban érted a gyermeket, jobban ráérzel, adottt helyzetben hogan optimális eljárni, persze lehetséges több jó megoldás is, adott helyzetre.

Pl 7 év alattiak számára lehetőleg mindig konkrétumokban szükséges fogalmazni (abból ért és nem abból, hogy "viselkedj!"),

valamint indirekt módszerekkel nevelni, fejleszteni, ezek is alapvetőek, de erre most terjedelmi okoból nem térek ki. Azért alapvetőek ezek is, mert ha nem így jár el a felnőtt, az sokszor megfelelési kényszert okoz (akár neurózist), amelyet vagy nem ismernek fel a laikusok könnyen az ovison, és/vagy csak kisiskolás korban jön ki a gyermeken, így az összefüggés már esetegleg nehezebben látható a korábbiakkal.