Más szülő is csinál ilyent?
Szerintem nem fair
Nyilván az óvónők kezelik az ügyet.
Nàlunk egy fiú van, aki harap, verekszik stb
Minden szülő ki van akadva
Én is.
Viszont nem amiatt, mert a gyerek így viselkedik, hanem azétt, mett az ő szlei nem veszik komolyan.
Legyintenek, hogy vagány, “megvédi magàt”
Közben ellene kell védekezni.
Látszóla Ok nélkül bánt másokat, harap, székeket dobálja
Sarokbaszorítja a kisebb társait.. a pedagógusokkal szemben is erőszakosan lèp fel ( amúgy az édesanya tanítónő)
Szóval mindannyian tudjuk, hogy van oka ( bátyja is ilyen volt)
A probléma, az, hogy hiába szólítottàk fel őket, hónapok kellettek, hogy lépjenek.
Lányom:
Xy nem jött oviba
Én
Hh?
L:
Nem beteg, csak csúnyàn viselkedett az oviban és emiatt nem jöhet
É:
Ki mondta ezt?
L:
Marcsi néni
( szóval valami csak törtènik)
Nálubk a pedagógusok ezt nagyon korrekten kezelték.
Egyrészt, ha valami komolyabb volt, azt jelezték a szülőknek.
Nálunk csak összeszólalkozás volt, amit a lànyom elmondott. Rákérdeztem, mert egyébként tesókkal az enyém is tud erőszakos lenni, nem tudtamakkor mèg, hogy az oviban jelentkezik-e.
Elmondták, hogy a lányom megvédte magát szavakkal és ellökte magától az 1 fejjel nagyobb fiút, semmi komoly nem volt de mind2 gyereket ki kellett emelni a helyzetből.
Megkért, hogy a fiú szüleivel hagy rendezzék ők ( amúgy nevet sem szívesen mondanak, pont emiatt.. a gyerekem mondta el ki volt)
Tehát :rájuk szólnak
Kiemelik őket
Bünti szék a sorrend
A fiú itt szokta a bútort dobálni
Őt ilyenkor kimozdítják.
Egy pedagógus volt, hogy kivitte az udvarra sétàlni
Ezeket is a lányom és bnőm fia meséli ( aki egyébként a folyamatos áldozata a fiúnak.. újra bepisil amióta bántja)
Szóval valahol értem a szülő dühét is, de enbek nem ez a megoldása.
Neked hiába küldd képet, attól nem múlik el.
Hogy kell kezelnetek a szituációt mit mondanak?
Amúgy a pedagógus is jó tippeket tud mondani.
Valahogy hiányolom a történetedből, hogy mi lett a következménye a lányodra nézve a harapásoknak. Bem írod, hogy elbeszélgettél vele, nem írod, hogy megbüntetted, nem írsz semmit, csak azt, hogy ellenfél vele a pedagógia szakszolgálathoz, meg vársz a pszichológusra.
Ha anyuka is ennyit tud a dologról, akkor teljesen jogos, ha ideges lesz. Már másodjára harapja meg a lányod az ő gyerekét úgy, hogy az még délután is látszik. Én sem hagynám annyiban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!