Lehet egy óvodapedagógus mindenben jó?

Ha ép keze-lába, akkor kellő gyakorlással megtanulhatja azt, ami testnevelésből kell. Ha nem néma, akkor kellő gyakorlással megtanulhat annyira énekelni, amennyire kell. Ha épek az ujjai és nem Parkinson-kóros, akkor meg tudja fogni a ceruzát, az ecsetet, és kellő gyakorlással megtanulhatja azt, ami képzőművészetből kell.

Nem Pavarottinak meg Rembrandtnak kell lennie, de egy minimum szintet mindenből teljesíteni kell.

Ahogy írták, ez a diplomás szakma nem orientál adott szakterületre, nem specializált. Ellenben igen-igen sokrétű és felelősségteljes, legfőképpen gyermekszeretetet és a kisgyermeki lélek értését, arra való ráérzést vár el. Minden vonatkozó területből alap- illetve középfokú ismeret és képesség szükséges (attól függ), ezen kívül határtudományokról is tanulnak a hallgatók (összehasonlító pedagógia, neveléstörténet stb).

Felmerült pl a testnevelés a hozzászólókban. Ez az egyik legkiemeltebb tárgy a főiskolán -tesi módszertan, azaz az elmélet a fontosabb, hogyan fejlesszünk, míg a sportolási adottsága a hallgatóknak csupán az érettségi tesi szintnek felel meg, nem kell magsabb fokú.

A tesi mszt tehát kiemelt -bár nem tanácsos heti egy óránál többet tartani óvodásoknak-, kiemelt a főiskolai hallgatóknak, mivel az óvodás gyermek minden irányú fejlődésére a mozgás ún. transzfer (áttevő) hatással bír, tehát pl az érzelmi érés, a szocializáció és az értelmi képességek fejlődésének egyik legfőbb kulcsa a kisgyermekek mozgása (pl a térirányok miatt, az egymásra figyelés miatt, egyensúlyérzék, összhang, nagymozgások, finommotorika, koordináció, koncentráció miatt stb).

Még az is jellemző (és elfogadható), hogy szinte minden óvodapedagógusnak van egy "mumusa", mármint fejlesztési területek közül, pl az egyik nem szeret mesét olvasni (ettől még persze kell olvasni nekik, és muszáj beleéléssel), a másinak a testneveléssel van baja, a harmadik épp csak tisztán énekel, de nem szeret énekelni, a negyedik utálja a barkácsolást, de könyvből és fantáziából kompenzál, az 5. ovpedes meg utál furulyázni, stb.

És ez rendben van így.

Azonban minden fejlesztési területen el kell érni egy bizonyos minimumot (erről már írtak a többiek), pl nem kell énekművésznek lenni, de gyermekdalt tisztán kell tudni énekelni, mert az óvodás elsődleges tanulási formája az utánzás, nagyon fontos a megfelelő példa (tehát nem a kiváló példa, hanem az elég jó pálda, hiszen nem énektechnikát tanítunk, sőt, nem is szabad szinte semmit sem iskolás, direkt módszertannal tanítani az ovisoknak). Éneklünk, játsszunk velük, a pedagógusnak kell tudatosnak lennie tervezéssel és annak mentén rögtönzéssel, míg -ha nem akarjuk gátolni az ovis fejlődését- az ovis nem szabad, hogy észrevegye, hogy "fejlesztve van", az agyi érés stádiuma miatt (agykéreg illetve az alatti álomány stb kérdésköre).

(Hasonló lehet a helyzet a tanítóképzősöknél is, gondolom én.)

Elég nagy baj, ha nem tiszta beszéddel akad, ahol felvesznek logopédus, illetve ovped jelöltet. A gyermekek számára ezen szakmabeliek minták, modell értékű személyek. Hogyan fejlődhet zavartalanul vajon a kisgyermekek beszéde, ha a pedagógus, a logopádus nem beszél tisztán...?

(Más kérdés a tájnyelv, az rendben van. Minden tájnyelv az adott nyelv kapcsán a nyelv része, a gyermekek kihallják ösztönösen, hogy az ugyanaz a nyelv, viszont következetesen máshogyan: sajátos hangrendszer tekitetében eltérő, így nem zavarja őket, hanem mint más hangrendszer észlelik, de egyúttal hasonló kifejezésformaként. Léteznek rengeteg tájnyelvvel rendelkező nyelvek pl mára az angol. A kisgyermekek beszédfejlődésére alapvetően a szülei kiejtése hat és a tágabb környezetéé, sok mindentől függ, hogy e 3 tényező közül melyiket teszi magáévá, de ez már egy másik téma volna.)