Mit lehetne tenni?
Nem, sajnos nem fogják hagyni. Én is futottam pár kört ezügyben, de elhajtott az óvónéni, pedig csak alváshoz kértem. Így meg cígölhettem haza minden nap az ágyneműt, a dadus moshatta az ágykeretet, szerintem nem érte meg, de sajnos hajthatatlanok.
Amúgy csak szeptembertől kötelező az óvoda nektek, addigra még beérhet. :)
Te miről beszélsz?
Ha anyagilag muszáj azt megértem. De a gyerek 5 éves korig maradhat otthon ha a jegyző aláírja a papírt.
Azt is tudni kell, hogy nincs törvénybe foglalva, hogy nem lehet pelenkában. Ellenben ez teljesen óvoda függő elvállalják e így vagy sem.
Szóval vagy marad otthon amíg nem lesz szobatiszta, vagy keresel ovit ahol fogadják így.
Lehet később is kérni a felmentést az ovi alól! Én tavaly augusztus végén-szeptember elején intéztem!
Amúgy itt a jó idő, most próbáljátok meg elhagyni a pelust! Szerintem hűvösebb időben nehezebb.
A kislányom május elején lett szobatiszta, szeptemberben kezdte az ovit. Január végi születésű. Szobatiszta 2, max 3 nap alatt lett: nappalra bugyira cseréltük a pelust. Nem tetszett neki, hogy jött a pisike....
én is ezt tanácsolom
vedd le róla a pelenkát. rá fog állni, hogy szól.A cél ne az legyen, hogy húzd el az oviba járást, mert egy 3 éves gyereknek nagyon nagy igénye van már a másodlagos szocializáló közeghez, kell neki a saját korabeliekkel való közösség, a közösséghez tartozás érzése.
Értem én, h elsődleges neked is, h menjen oviba, de ne alkudj meg, h jó, majd jövőre v ekkor-akkor. 3 évesen megvan hozzá bőven a kis agya. h szobatiszta legyen.
Nem szeptember.1 kell neki kezdeni, mert ha igen én még nem paráznék.Az enyém sem szobatiszta még semennyire.Most jönnek majd a jó idők(remélem), lehet kisbugyiba kivinni, szól ha a dolgát elvégezte, tudja honnan jön a puki, szóval szerintem le fog még szeptemberig szokni.Ha nem, akkor onnantól jár óvodába amikortól szobatiszta lesz.Pelenkásan nálunk nem veszik be őket.De ismerek olyan falut ahol már 2.5 évesen pelenkásan is mehet, mert a létszám kell úgyhogy ez valóban helyfüggő úgy is van kialakítva az óvoda, hogy pelenkázhassanak is.
A helyedben ha szeptemberben nem lesz szobatiszta kérnék felmentést, beszélj a védőnővel, hogy mit tehetsz ez ügyben vagy hol kell jelezned, ha a ti óvodátok nem vesz be pelenkást, akkor kell hogy legyen megoldás ilyen helyzetekre, mikor nem szobatiszta.
Még szeptemberig sok idő van, hihetetlen mennyit változnak 1 hónapon keresztül is.
Az én gyermekem is szeptembertől kezdi az ovis, most töltötte a 3-mat, azt hittem, hogy nagyon nehéz lesz vele ez a szobatisztaság. Egyik nap levettem róla a pelust, szólt, hogy kiszeretné próbálni a wc-t. És onnantól nem került vissza a pelus.
Első nap bepisilt, de utána ráült a wcre a végén. Második nap akkor szólt, mikor már kezdett pisilni, futott a wcre. Harmadik naptól pedig szól magától, nem kell kérdezgetni, bármit csinál otthagyja és szól hogy menjünk pisilni. Déli alvásnál sincs már pelus, csak estére kap még.
A nagydologgal voltak gondjaink, mert tartogatta, viszont 1 hét alatt rendezôdött.
3 hete szobatiszta, soha nem gondoltam volna hogy szinte egyik napról a másikra sikerül.
Szerintem nincs veszíteni valód, jóidők lesznek mostmár, adj rá nyugodtan kisgatyát. Sok sikert! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!