Ha megtehetnéd, örökbe fogadnál egy kicsi gyereket csak azért, hogy boldoggá tedd az életét?

Nem újszülöttet igen. De ez nem rólam szól, én nem biztos, hogy tökéletes lennék a feladatra, néha a saját gyerekeimet sem tudom boldoggá tenni. Egyébként gondolkodtam rajta, szívesen megtenném én is.

De a kérdéses család jól teszi, ha egy kisgyereket örökbe fogad. Nagyobbat, őket nem akarják már az örökbefogadók, mindenkinek újszülött kell. Annak tesznek igazán jót, aki kinőtt a lehetőségekből, hogy családba kerüljön.

Ahogy már előttem is írták, a csecsemőotthonokban/gyerekotthonokban nem árvák vannak, hanem jobbára olyan gyerekek, akiket nem tudnak/akarnak nevelni a szüleik, azonban nem mondtak le róluk, így nem is lehetett örökbeadni őket. (Persze most már kipasszolják őket nevelőszülőkhöz, és megszüntetik az otthonokat, de ez most mindegy.)

Sokkal több az örökbefogadásra váról szülő, mint az örökbeadható gyerek, főképp csecsemő – hiszen a legtöbben ezt szeretnének. Ha ilyenen gondolkodtok, egy nagyobb (2-3 éves akár) gyereket kellene örökbe fogadnotok, akiért már „nem kapkodnak”. De arra figyelni kell, hogy a legkisebb gyereketeknél pár évvel fiatalabb legyen.

Az, hogy meg tudtok adni a gyereknek mindent anyagilag, remek, de mindenképpen érdemes mélyen elgondolkodni azon, a két vér szerinti gyereketekre vajon milyen hatással lenne az örökbefogadás, illetve azon hogyan illeszkedne a családotokba az örökbefogadott kicsi. Ha az a kérdés, hogy nevelőszülőknél tengődjön egy nagyobbacska gyerek, vagy egy komplett családba kerüljön, nyilván könnyebb a választás, de ha egy csecsemőről van szó, azért érdemes azon elmerengeni, hogy mennyire jó egy gyereknek olyan családban, ahol a két testvére a szülők vér szerinti gyermeke…

Nem lebeszélni akarlak, csak arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy bár az örökbefogadással a ti saját gyermetekké válik egy kicsi, azonban fel kell készülni arra, hogy igenis vannak olyan problémák, amelyek az örökbefogadottságból adódnak – természetesen ezek kezelhetők, ha az emberek veszik a fáradtságot, de semmiképpen sem olyan „zökkenőmentes” egy ilyen család élete, mint másé.

Én már megtettem. A két kölyök (10-12 év) még egy testvérpárt is örökbe fogadtunk. Az egyik lány (8 év) a másik meg egy 9 éves fiú. Az anyagiak megengesik. Mindketten dolgozunk, az asszony tanár én meg informatikus vagyok a hadseregnél. Egy nap az árvahàzból jöttek gyerekek "kirándulni" hozzánk, és úgy beléjük "szerettem" a viselkedésük, örömük lelkesedésük miatt, hogy másnap jelentkeztem önkéntesnek az árvaháznál. A 8 hs munkaidõ utàn még 2 órát, hétvégenként 6- ot vállaltam, persze fizetés nélkül. Itt talàlkoztam a két gyerekkel, akik 1 éve kerültek árvaházba. A sok kirándulásra amire vittem õket, hamar összebarátkoztatott velük. És mért ne tenném boldogabbá az életüket? Másfél hónapnyi jàrkálás után sikerült "beinditani" a folyamatot, és.igy végül 3 hónap után nálunk voltak. Azóta is ott töltöm szabadidõm az árvaháznál. A gyerekekkel jól kijövök, nekem, meg eszméletlen lelki energiát az a sok kölyök, akit boldoggá tehetek. Legutóbb a vakációmat azzal töltöttem, hogy elvittem õket 3 napra táborba. A feleségem elõsször nem örült, hogy még kevesebbet leszek itthon, de egy nap után, amit ott töltött, megváltozott a véleménye, megértette, hogy miért szeretem én csinálni. A fõmunkaidõs munkahelyemen is tisztelnek azért, amiért, ezt csinálom.

Ha egy kicsit epikusak akarunk lenni, akkor azt mondjuk, hogy nem csak azt a két gyereket, hanem az egész otthont (mind a 19 gyereket) örökbe fogadtuk, mert együtt járunk kirándulni, a családom szinte egybeolvadt velük. És higyjétek el, hogy az remek érzés, ha 23 gyereked van. :)

Egy kicsit hosszú lett, de jó volt elmesélni. Remélem másokat is buzditottam ezzel, hogy kovessék a példám. Árvaházban (és persze hadseregben is) dolgozni nem csak egy szakma, vagy foglalkozás, hanem egy életmód is. Ezt jegyezzétek meg. (Igen!!! Ezt nem idéztem! Ilyen költõi kedvemben vagyok most! :D)