Mennyi esélyem lenne az örökbefogadásra ezekkel az életminőségi adatokkal és hány gyermek közül választhatnék? Többiért kattints!
25 éves vagyok, lehetne saját gyerekem, fiatalabb koromban egy nem kívánt terhességem is volt, de hamar elvetettem. Azóta jó pár év telt el. De ahelyett, hogy teherbe esnék szeretnék segíteni egy szomorú sorsú kisgyereknek:) Magyarországon élek (még), és itt intéznénk az örökbefogadást is, de nem ebből a nemzetből szeretnék gyermeket. Indiából.
Nagyszerű körülmények közt élünk a férjemmel, nagy kertes házunk van, több emelettel. Család nagy része nem itt él, mi az utolsó "fecskék" vagyunk, akik nem vándoroltak még el. Olaszországba fogunk költözni néhány év múlva, de mivel nem ismerjük az ottani hivatali ügyintézési lehetőségeket, egyszerűbb lesz itt. Pláne én nem beszélem a nyelvet, csak a párom..:) De az időnk nagy részében nem itt tartózkodunk, csak hivatalosan. A férjemnek nagyon jó a keresete, annyira, hogy nem rég háztartásbeli lettem, mert a munkám végett itthon nehezen végeztem a teendőket és nem létfontosságú dolgoznom. Elvileg a pszcihológiai és egyéb vizsgálatoknak is megfelelünk, mert szellemileg és fizikailag is egészségesek vagyunk. Sok kutyánk (kistestű) és egy macskánk van.
Minden vágyam egy kis árva fiúcska, aki 2-3 éves, maximum 4. Indiai, mindenféle genetikai és súlyos betegségtől mentes. (kisebb problémák, pl. heresérv nem gond) Kutya és cica szőr allergiája ne legyen. Zárt örökbefogadást szeretnék, elvégre sok szülőt nem érdekli a gyermeke sorsa (sajnos). És én szeretném, hogy 100%osan az enyém lehessen :)
Ilyen körülmények és feltételek mellett több gyermek is volna, akikből választhatok esetleg? Nincsenek nagy elvárásaim, úgy érzem.
2. fontos kérdésem az, hogy külföldről hogy zajlik ez? Valamiféle kapcsolattartó hölgy/úr mutat pl. képet az örökbe fogadható gyerekekről, választunk és kimegyünk Indiába, összeismerkedünk vele, majd haza hozhatjuk? Akik esetleg más országból fogadtak örökbe, légyszí írjatok tapasztalatokat, esetleg levelet:) Nagyon érdekel, mert minél hamarabb belevágnánk, régóta tervezzük, a magyar feltételekkel tisztába vagyunk, a külföldivel nem!
Szülők nem magyarok, mindenben támogatnak, segítenek és hamar lerendeznék a jogi részét, csak érdekel, hogy zajlik:)
Előre is köszi!!
0% az esélyesek hogy Indiai gyermeket fogadjatok örökbe, de arra sem sok hogy külföldit. Ahoz Miliárdosnak kell lenni...
Mint ahogy előttem írták, nem lehet válogatni!
Olyat adnak, aki a legjobban hasonlít rátok.
Egy kis cigány gyerek is elég barna, és elég esett, ha a szülei eldobták...
Nagyon durva hogy úgy írsz a gyerekvállalásról mintha egy új kabátot vennél kb.legyen ilyen ne legyn olyan...
Semmi esélyetek így örökbefogadni.
Barátnőm 6! évet várt egy kisbabára.
de én nem kisbabát szeretnék, ezért másik fele idővel indítok! az alap szerintem, hogy egészséges! a 10 állat mellé meg nem szeretnék egy allergiás gyereket, hiszen nem akarok megválni az állataimtól, de a gyereket sem gyógyszerezni élete végéig! azért nem tetszik a nyílt örökbefogadás, mert akkor lenne bármi kapcsolata a szüleivel, egyrészt félek, hogy szegények és élősködni szeretnének, másrészt pedig azt szeretném, hogy sajátomként gondoljak rá, ne azon aggódjak, mikor tűnhetnek fel a rokonok!
aztán folytatom: magyarországon miért várjak egy fehér gyerekre, akiért másik 10 is sorban áll? neki biztos lesz családja! egy indiai kis árvának nagyon pici az esélye.. pláne ha nem csecsemő:(
Kedves Kérdező!
Bevallom le vagyok döbbenve az írásodon. Amit leírsz, az alapján nem is nagyon értelek..
Hány gyerekből válogathatsz,ne legyen allergiás, mert nem szeretnél megválni a kutyáidtól? Ennél jobb, ha sokkal nagyobb áldozatvállalásra is felkészülsz, ha szülő akarsz lenni :( Betegség, allergia bármikor előjöhet, erre is gondolnod kell. Picit át kellene értékelned szerintem a dolgokat. Lehetne saját, de inkább örökbefogadnál, miért? Nekem is ez úgy hangzik, mintha vennél egy új kabátot, vagy egy új kocsit. Miért nem jó egy magyar árva gyermek, ha már mindenképpen ez az, amit szeretnél?
Egyébként fontos az anyagi helyzet, de annál sokkal fajsúlyosabb a pszichológiai, mentális felkészültség, ami a fentiek alapján szerintem kérdéses.
talán nem egészen értetek meg, de a saját az más. őt nem választhatom, hanem úgy jön, ahogy sikerül és olyan lesz, amilyen, úgy kell szeretni!
egy örökbefogadott gyerek esetében, pedig igen is vannak minimum elvárásaim, mert mond meg őszintén, hogy te sem arról álmodsz, hogy egy esetleg fogyatékos gyereket kapj, akit életed végéig istápolhatsz?? az más, ha nálad van és úgy történik vele bármi baleset, amiért ápolni kell vagy megbetegszik, esetleg kijön rajta az allergia. én "érdekes" módon allergiás vagyok állítólag a kutya és macska szőrre is. megoldottam: kopasz kutya, yorki. de viszont a macskám nem antiallergén! mégis tudok így élni, mert egy idő után megszokta a szervezetem és csak olyan érzés, mintha náthás lennék és folyik gyakran az orrom. van gyógyszer nálam, ha bármi baj lenne, de nincs. viszont ugyanez egy gyereknél nagyobb bajt válthatna ki, épp ezért nem szeretném ezt megelőzni. az, ha a későbbiekben jön ki rajta, már egy elgondolkodtató tény, hogy a macskámat eladjam e (fajtiszta, törzskönyves állat...). a kutyákra elvileg nem szabadna allergiásnak lennie, mert a kopasznak nincs szőre, a yorkik meg anti allergének...
sokkal másabb ha később kialakult problémáról beszélünk, mintha arról, hogy már úgy került hozzám, mert mindenképpen minél egészségesebb gyermeket szeretnék, igen, ezért nyugodtan kövezzetek meg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!