Hogyan lehet lemondani a gyerekről, ha már 4 éves?
A gyereknek is jobb, ha nem olyan édesanya mellett nő fel, aki utálja. Az örökbefogadó semmivel sem kevésbé jó vagy szerető szülő, mint a vér szerinti. Az ún. "eldobottságnál" a szeretetlenségben felnövés ezerszer rosszabb. Csak a vérrokonság miatt kár mártírkodni és beleőrülni, se a gyereknek nem jó, sem a kérdezőnek. Nem fog intézetben ragadni, 4 éves (sőt, idősebb) gyereket nagyon sokan elfogadnak még, nevelőszülőktől is sokat adnak örökbe ilyen életkorban, és sikeresen be is tudnak illeszkedni az új családjukba, szép életük lesz.
Nyilván nem könnyű a gyereknek, de az új szülei szeretete kárpótolja majd. A tegyesz tud segíteni a hivatalos részében, segítenek lebonyolítani az örökbeadást (akár nyílt is lehet, ahol meggyőzödhetsz, jó helyre kerül). Ha nem adsz rá engedélyt, nem is kereshet fel téged felnőve sem.
hú ez baromi nehéz téma... múltkor volt itt egy hasonló helyzetben lévő kérdező, aki a munkájára és a hobbijára cserélné le az anyaságot - ő is kapott hideget meleget.
én továbbra is azt gondolom, hogy a gyerek érdeke a LEGELSŐ, de az nem törvényszerű, hogy ez mindig a biológiai anyja mellett valósul meg a legjobban.
Ki beszélt itt nevelőszülőkről? Én örökbefogadásról írtam.
Ha már az örökbefogadó végigmegy a hosszú és megalázó alkalmassági procedúrán, ahol könyékig vájkálnak a magánéletében, pénztárcájában, otthonában, miért is ne szeretné a gyereket, akire évek óta várt, és mindennél jobban vágyott? Nekik legalább van alkalmassági határozatuk, ellentétben sok vér szerinti szülővel, akinek csak úgy "becsúszik, lesz, ami lesz".
A kérdező deklaráltan nem akarja ezt a gyereket, miért is lenne jó annak a kicsinek, ha mellette nőne fel? A vér nem pótolja a szeretetet.
De ez nem így működik, hogy hoppá, megse tetszik a gyerekezés, mert a régi jó kis életemet akarom (mi a franc volt olyan, amit gyerek mellett ne lehetne csinálni? swingerklub? utazó nagykövet voltál? vagy mégis mi??), besétálok az alapítványhoz, es már röppennek is a gyerekemért mosolyogva a jól szituált fiatal hazaspárok, hogy versengjenek a nyilván súlyosan traumatizált negyeves gyerekért, aki amúgy az anyja után sír egész nap. Nem lesz boldog, szerető család, ne altasd magad, legjobb esetben kiégett nevelőszúlők, akiktalán nem verik majd. De idáig se fogtok eljutni szerintem. Büntetőjogi felelősseged van, ezt kell felfogni. Ettől senki nem fog csak úgy megszabadítani, senki nem fogja tapsikolva átvállalni. A mentelmi jog se jár puszira senkinek.
Gyámhivatalnál tutira van egy elmeorvosi vizsgálat, ott tovább fognak küldeni terapiára szerintem. Nem fogják csak úgy elvenni a gyereket.
"szar körülmények között nőne fel. Akkor inkább fogadja be más."
Mégis a gyereket nézed te is, csak valamiért véded az anyát.
"nem kell 20 év kárhozatra ítélni"
20 év? A gyereknek legalább a fél élete!
Írtam.
Talán Az Én Családom Segíthet Neked.Írj Rám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!