Mi a véleményetek az embrió-örökbefogadásról?
8-as, köszi a választ, így értettem a kérdést, hogy mi a véleményetek róla. Megfontolnátok-e akár adományozó, akár “örökbefogadói” oldalról? Miért igen/nem? Külföldön van lehetőség nyílt embrio-örökbefogadásra, ott megismerheti akár a gyerek a vér szerinti testvéreit is. Vagy így lehetőség van vér szerinti testvéreket “örökbefogadni”, mert ugyanattól a szülőpártól is lehetnek.
Egy normál örökbefogadással szemben a nő átélhet mindent a pozitív teszttől a szülésen át a szoptatásig, ő kontrollálja, hogy mi történik velük a terhesség alatt (tutira tudja, hogy ő nem cigizett, nemfogyasztott alkoholt, stb., szemben egy örökbefogadásnál ez jó esetben van így), illetve saját gyereknek számít, nincs a 6 hetes meggondolási idő szülés után.
Persze ez hitbeli kérdés is, hogy egy fagyasztott embriót az ember olyan gyereknek tekint-e, mint egy normál módon örökbefogadhatót, stb. Ilyenek érdekelnének, hogy ezekről mit gondoltok.
Mi annak idején az örökbeadást ikszeltük, mert magunk esetében is felmerült az embrió befogadás. Nem volt kérdés, hogy ha nekünk több marad, erre szánjuk.
Végül ilyen célra nem maradt, egy tüszőből lett egy petesejt, abból pedig egy gyerek :) több körünk pedig nem lesz.
10-es sajnos az örökbefogadás sem biztos.
És ez a szigorú ellenőrzés meg nyomonkövetés csak egy jól hangzó dolog, a gyakorlat milyen messze van ettöl :(
#14
Mi a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy szigorúan szűrnek, ezért mertem ezt írni. Legalábbis a mi megyénkben biztos. A férjem akkoriban kezeletlen szorongással és közepes depresszióval küzdött, és fennakadt a pszichológus rostáján mind a teszten, mind az elbeszélgetésen. Persze akkor letaglózott ez minket, de utólag már nem bánom, hogy akkor így alakult. Nem az volt a mi utunk.
Szerintem nagyon jó lehetőség. Le a kalappal azon párok előtt, akik erre a célra ajánlják fel a megmaradt embrióikat!
Egyrészt gyerek (kisbaba) örökbefogadására így is éveket kell várni, másrészt, ha van "kereslet" ezekre az embriókra, akkor minek megsemmisíteni őket?
Mi nagyon szerettünk volna embriót örökbefogadni, de sajnos mindegyik meddőségi központból elhajtottak, az egyiknél még azt is hozzátette a "kedves" doktor úr,, hogy esetünkben "nem indokolt", hiszen a páromnak van életképes spermája, elég lenne a donorpetesejt (ja, az, hogy nincs alklmas donor a családban, és fölös millióink sem külföldi kezelésre, az már nem az ő baja...).
"Egyrészt gyerek (kisbaba) örökbefogadására így is éveket kell várni, másrészt, ha van "kereslet" ezekre az embriókra, akkor minek megsemmisíteni őket?"
Mert az embriók valakiknek a testéből származnak, akik maguk akarnak rendelkezni velük. Kicsit párhuzamba állítható lenne ez a helyzet az 'abortusz helyett örökbeadás' felfogással is, leszámítva, hogy igen, ez esetben a babát nem nekem kell kihordanom, és aztán odaadnom másnak, de gyakorlatilag ugyanaz a baba lesz/lenne abból az embrióból az én méhembe ültetve, meg máséba is. Vannak, akik el tudnak ettől vonatkoztatni, de láthatóan nincsenek túl sokan.
Hát én inkább örökbe adnám, mint megsemmisítsék.
Ez a "mi van ha" találkoznak, lefekszenek és még meg is megtudják... hát ha a lombik belefért, lefagyasztani is belefért, meg amúgy megsemmisíteni is beleférne, de ez, aminek amúgy extra kicsi az esélye... merthogy a "tudat".
#19
Neked szíved joga így dönteni, már ha voltál vagy leszel valaha ebben, nem csak kívülállóként mondod meg a tutit, te mit tennél.
Mások döntését viszont sehogy sem korrekt ezért bírálni. Mert akkor ilyen alapon mondd ezt azoknak is, akik az abortuszt választják az örökbeadás helyett. Sőt, ott már egy beágyazódott, élő embrióról beszélünk, nem csak egy 3 vagy 5 sejtes embrióról, mégis úgy döntenek, hogy megsemmisítik.
És félreértés ne essék, én nem ítélem el őket sem, mert joguk van hozzá. Ahogy nekem is jogom van hozzá, hogy úgy döntsek, nem adom másnak a felesleges blasztocisztáimat.
Akkor sem, ha egyébként mélyen együttérzek a meddő párokkal, tekintettel, hogy én is 8 évet vártam a babára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!