Mi a véleményed az örökbefogadásrol? Jó/rossz tulajdonság. Minden jöhet...

Tulajdonság? Ez inkább egy döntés szerintem.

Vagy arra gondolsz, hogy mik az előnyei, hátrányai?

Előnye az, hogy nevelhetsz gyermeket akkor is, ha egészségügyi okokból máshogyan nem lehet.

Hátránya, hogy általában sokat kell rá várni, felkészítő tanfolyamot végezni hozzá, nem fog rátok hasonlítani, és esetleg a környezet hozzáállása nem biztos hogy teljes mértékben elfogadó pl.a nagymama lehet hogy előnyben részesíti majd a többi unokáját.

Ha valaki bevállalja, én őszintén örülök az örömének. Ismerek ilyen párt.

Én magam nem fogadnék örökbe. Átrágtuk a témát a férjemmel, amikor meddők voltunk (5 éven keresztül) és arra jutottunk, hogy mi kizárólag vér szerinti gyermeket szeretnénk. Még ilyen donor sperma/petesejt se jöhetett volna szóba.

De ha valaki nyitott rá, akkor ez is egy lehetséges út a szülővé váláshoz.

Örökbefogadó szülő vagyok, lassan 8 éves az öf. fiam. Mellette van egy vsz-i gyermekem is. Eü okokból nem lehetett 2. gyermekem, de egy pillanatig sem bánom. Bármilyen hihetetlen is, egyszerűen nem jut eszembe a hétköznapokban, hogy őt örökbe fogadtuk. Ő ugyanolyan gyermekem mint a másik. De.. mégis vannak pillanatok-beszélgetések, amilyenekre a vsz gyermekemmel sose volt szükség. Nekem ez nem okoz gondot, teljesen nyíltan beszélünk itthon arról, hogy ő nem az én pocakomban volt.. nyílt öf volt, így a nevét is tudja kinek a pocakjában volt..

Pont 2 hete volt egy magyar házifeladat ahol a családfát kellett beírni (beteg volt és itthon csináltuk meg együtt) - tudja, hogy van még testvére akit majd megkeresünk ha nagy lesz és ahogy csináltuk együtt a feladatot, rám nézett: " anya van még testvérem, mi is a neve?" - megmondtam és beírtuk a családfába...

Őszintén szólva én azt gondolom az öf akkor okoz problémát, ha az öf szülők is problémának élik ezt meg. Igen, lesznek még kérdések... de őszintén? Én baromira várom.. várom, hogy őszintén válaszolhassak majd neki... várom, hogy segíthessek neki.. miközben tudom, hogy lesznek majd fájdalmas felismerései, de hiszek magamban, hogy ezt simán át tudjuk majd "vészelni" és meg tudunk majd mindent beszélni-oldani.

Haliho!

Mi most fogadtunk örökbe egy babát! (03.05-én született és 10-én hoztuk haza) Nyílt öf. így ismerjük az életetadó adatait.

Illetve nekem első baratnőm öf gyerek volt. 15 évesen nagyon szeretet volna már találkozni az anyukájával. 16 évesen kérvényezték, de elutasította a látást az életetadó. 7-8 évvel később saját jogán újabb kérvényt adott be, amit szintén elutasított az vsz.anya. viszont kiderült,h vannak testvérei, akikkel viszont tudott találkozni.

Hátránya?

A rendszer igazságtalansága.

Harmincas éveink közepén járunk a férjemmel. 2018-ban jelentkeztünk örökbefogadásra miután kiderült a probléma, ami csak lombikkal lett volna orvosolható. Arra azt mondtuk, nem kezdjük el.

Olyan megyében élünk, ahol pörögnek a dolgok, mivel sok a hátrányos helyzetű család. Két éves kort jelöltünk meg legfeljebb, nemi kikötést nem tettünk, betegségek szempontjából is eléggé elfogadóak voltunk, és ami a legfontosabb, cigány kisgyereket is elfogadtunk volna, amire figyelemmel mindenki azt mondta, hogy így gyorsan fog menő a dolog, mert a megyében a többségnek, az elsöprő többségnek nem cigány gyerek kell.

Rólunk: saját tehermentes szép házban élünk, baba szobája kész. Férjemmel mindketten jó beosztásban vagyunk, van megtakarításunk, egyetemet végeztünk.

Előfordult olyan, hogy másnak egy másik fórumon ezt így meséltem, és nem hitte el. Erre mondtam neki, hogy lépjünk ki a névtelenségből, vegyük fel egymással a kapcsolatot mondjuk a Facebookon, és ott meglátja hogy hogyan élünk. Így is lett.

A pszichológiai vizsgálaton a lehető legjobb velemenyt kaptuk, meg is lepődtem mi minden szépet írtak le rólunk.

Na és most jön a lényeg: azóta várunk. Semmi. Egy telefon se.

A legdühítőbb azonban az, hogy van itt tőlünk nem messze egy házaspár, akivel nagyjából egyszerre jelentkeztünk, csak hogy ők már testvéréért mentek vissza, egy örökbefogadott gyerekük már otthon volt. Ami a röhej, hogy ők ezalatt az idő alatt már kettőt kaptok, nem is csak egyet. Megismertük egymást, látom hogy hogy élnek, és nem túlzok, szó szerint putris körülmények között. Nincs például autójuk, ami három gyerek mellett nekem nagyon alap. Kifejezetten rossz módúak. Mindkét gyerek, akit kiajánlottak nekik utóbb, minden szempontból olyan volt, akit mi is elfogadtuk volna.

Miert?

De nem csak ez az egy példa van. Több olyat is tudok, akik pár hónap várakozás után kaptak gyereket. Utánunk jelentkeztek, és mégis otthon van már mióta a baba…

Tudom, tudom, a gyereknek keresnek családot. De egy 3 hónapos baba esetében ez nagyjából mindegy. Hogy kertes házba vagy lakásba megy, hogy várja e testvér vagy se.

Összességében azt tudom gondolni, hogy az ügyintezőnknek nem vagyunk szimpatikusak. Ki tudja miért.

Korábban arra gondoltam, hogy nehezebb lehet kialakítani a kötődést, ha nem vérszerinti a baba.

De most úgy gondolom, hogy a saját babáddal is végig kell menni egy folyamaton, nem magától értetődő ott sem a kötődés.

Azt hiszem ha örökbe fogadnék egy babát, pontosan ugyanilyen felelősséget éreznék iránta, de a saját babámmal is kell idő mire valóban elkezdek kötődni (értsd. érezni fogom, hogy anya vagyok, nem csak gondozó :)

Nekem több ismerősöm is van, aki örökbefogadással vált szülővé. Az egyik egy barna hajú, barna szemű kislányt fogadott örökbe, őt választották, mert a szülők is hasonlóak külsőre. Mint utólag kiderült, roma volt a kislány. Ezt azért emelem ki, mert a szülők szépen felnevelték, iskoláztatták, normális értékrendeben nevelték. Aztán a gyerek betöltötte kb a 16-ot, "kiütött rajta" a dolog, abbahagyta a sulit, nyakra-főre szüli a gyerekeket, terrorizálja a szülőket, nem dolgozik, élősködik rajtuk. Nem tudom az ilyet hogy tudnám elviselni, hogy felnevelek valakit saját gyerekemként, aztán kiderül, hogy semmibe nem néz x év után sem.

A másiknál olyan hasonlóak a szülővel, hogy meg nem mondanám,hogy nem vérszerinti gyerek. Anyuka kevésbé okosan neveli, nincs érzéke a gyerekekhez és látszik, hogy nem is tud elvonatkoztatni attól, hogy "ő más gyerekével kínlódik". A gyerekkel emiatt voltak némi nevelésbeli gondok, de nem sokkal nagyobb, mint egy átlag korabelivel. Alapvetően jólelkű, kedves gyerek, igyekszik, ha elmondják neki, amit tudnia kell, szóval tényleg a szülő cseszi el. Anyuka többször kifejtette, hogy micsoda szégyen ez rá nézve, hogy ilyen gyereke van és lehet nem őt kellett volna választani, dehát már ez van, ott maradt a nyakán. Itt nem tudom mennyire sérülhet a gyerek ilyen közegben felnőve és hogy megéri-e ilyen közegben felnevelni egy gyereket.