Van olyanra lehetőség, hogy nem csak lemond az anyuka a gyerekről hanem pl neten keres neki szülőket és nekik adja? Már nincs sok idő,December közepe.

Figyelt kérdés

2020. nov. 22. 21:02
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
89%

Ajánlom az orokbe.hu-t. Neked a nyílt és a magánutas örökbefogadással kapcsolatos bejegyzéseket érdemes elolvasni. A kettő között nagy különbség van.


Mindenképpen csak olyan szülőknek adhatod örökbe a gyereket, akiknek van érvényes örökbefogadói határozatuk, tehát már átestek minden ellenőrzésen és jelenleg is gyerekre várnak. Nem választhatsz ki bárkit az interneten vagy az ismerőseid közül.


A magánutas örökbefogadás teljesen rád van bízva. Úgy keresel szülőket, ahogy csak szeretnél. Akár interneten, akár az ismerősök ismerősei között. Van, aki a szülésznőjét vagy a vallási közössége vezetőjét kérdezi meg, hogy ismer-e valakit.

Ezt a módszert azért nem ajánlom, mert rengetegen várnak kisbabára évekig. Ez még a legjobb szándékú emberekből is kiválthatja azt, hogy túlzottan rámenősek, ígérgetnek, esetleg erőszakosak. Kiábrándító ezt látni, főleg kismamaként, és lelkileg nagyon megterhelő lehet.


A másik lehetőség a nyílt örökbeadás. Ez annyival különbözik a magánutastól, hogy nemcsak az utolsó fázisban vonod be az alapítványt, hanem már a terhesség alatt felkeresed őket. Elmondhatod, ha van elképzelésed a leendő szülőkről (pl. nagy család, vidéki vagy fővárosi, stb.), és ők megpróbálnak ilyen párt választani neked a náluk várakozók közül. Megszervezik a találkozást és eldöntheted, hogy szimpatikusak-e neked. Ha nem, akkor mielőtt hozzájuk kerül a gyerek, választhatsz mást.


Pénzt egyik esetben sem fogadhatsz el hivatalosan. Emiatt nem érdemes a magánutat választani. Az alapítvány sok terhet levesz a válladról.

2020. nov. 23. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:
90%
Ahhoz, hogy oda tudd adni a babát, a párnak mindenképp kell már rendelkeznie a tegyesz által tett ajánlással (előtte mindenféle vizsgálatokat végeznek a párnál), és a gyámhatóság határozatával, hogy az illetők alkalmasak örökbefogadóknak. Tehát amiatt ne aggódj, hogy pedofilra vagy sorozatgyilkosra bíznád a gyereked, emiatt ne aggódj. Az örökbefogadásnak két formája van: zárt és nyílt. A nyílt az, amikor lehetőséged van találkozni az örökbefogadókkal és egy minimális mértékben megismerkedni velük. Sok beszélgetésre azért ne számíts akkor sem. Ilyen örökbefogadást bonyolítanak civil szervezetek, de a területi gyermekvédelmi szakszolgálat is, hozzájuk is fordulhatsz. Ha interneten találkozol össze olyan párral, akiknek szívesen odaadnád, arra is van lehetőség, de nekik is kell gyámhatósági határozattal rendelkezniük. Ha ez megvan nekik, akkor egyszerűen csak hármasban bementek a tegyeszhez, és ott eligazítanak a további papírmunkában. Kitartást kívánok hozzá!
2020. nov. 23. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 Reemy válasza:
89%
Szia kérdező! Igen tudsz neki te vàlasztani szülőket. Ha nekik minden hivatalos papírjuk megvan az örökbefogadáshoz, érvényes engedélyük van újszülöttre, akkor vàlaszthatod őket. Felkerestek egy alapítványt közösen (akik babára várnak, biztosan tudják a menetét kikhez kell fordulni) és onnantól mindent intéznek nektek. A kórházból már az àltalad vàlasztott pár viheti haza a babát. Ezt nevezik nyílt örökbeadásnak. Van ilyen út. Szerintem ez jó dolog, mert (ha már sajnos muszáj meghoznod ezt a döntést) kicsit nyugodtabb leszel, hogy jó szerető családba kerül a babád és nem ragad valahol a rendszerben. Szerintem ismerkedj párokkal de csakiks olyanokkal akiknek a határozatuk megvan!!! Anélkül nem tudod őket választani...
2020. nov. 23. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:
61%

Van ilyen, ahogy írták. Sőt, már olyan is létezik, hogy "együtt szülés". Tehát ott lehetnek szüléskor a nevelőszülők is.

Én sok erőt kívánok neked a továbbiakban és hidd el, egy gyermektelen párnak nagyon szép karácsonya lesz idén. :))

2020. dec. 1. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!