Rossz ember vagyok, amiért nem szeretnék örökbefogadni?
Párommal az egyetlen lehetőségünk a gyerekvállalásra az örökbefogadás lehetne, egy darabig fontolgattuk is, de végül lemondtunk róla.
Én egyszerűen nem érzem magam képesnek és késznek arra, hogy fenntartás nélkül magaménak fogadjak el egy idegen kisgyereket annak hozott genetikai csomagjával és lelki traumáival együtt, főleg, ha még a saját meddőségemmel kapcsolatos sebeim sem gyógyultak be.
Nem szeretnék hivatalnokok előtt magyarázkodni, miért ilyan meg olyan gyermeket szeretnénk, miért nem vagyunk "elég elfogadóak" egészségi állapot, életkor, származás tekintetében, ecsetelni a "motivációinkat", pszichológus előtt bizonygatni, hogy alkalmasak vagyunk szülőnek; nem akarom, hogy az otthonunkban és a pénztárcánkban turkáljanak, vagy a közismert alapítványi vezetőtől (akitől az első telefonbeszélgetés alatt sírógörcsöt kap a reménybeli örökbefogadük nagy része) kapjak kéretlen véleményt a párválasztásomról.
A várakozásba is beleőrülnék - évekig remegve várni, hogy megcsörrenjen végre a telefon, s ha végre csörögne, végül nem ránk esne a választás...rémálom. Azt se élném túl, ha a 6 hetes meggondolás idő alatt visszakérnék a gyereket.
Ha pedig túljutnánk mindezen, nem lennék képes mosolyogva magyarázni a gyereknek, hogy ő a "szívemből született", később neheztélés nélkül segíteni őt a "gyökerei" keresésében, és fapofával hallgatni, hogy "nem vagy az anyám". Nem szeretném végihallgatni ismerősöktől és ismeretlenektől, hogy "mi lesz, ha kijön a vére", "Mancikáknak is született sajátjuk az örökbefogadás után", "én erre sosem lennék képes".
A család egy része viszont nehezen fogadja el a döntésünket, különösen anyukám, aki folyamatosan ezzel öl, mert másképp nem lehet unokája. Mert hogy milyen nő vagyok én, teljesen butaságok a fenntartásaim, meglátnám, ha a kezemben tarthatnám az örökbefogadott gyerekemet, biztosan megváltozna a véleményem, igenis bele kell vágni és fel kell vállalni a nehézségeket és a küzdelmet, hogy szülők legyünk, mert ez az élet igazi értelme és a valódi boldogság, stb. De mi már berendezkedtünk a párommal és a cicáinkkal, van jó munkánk, utazgatunk, jól érezzük magunkat, szeretjük egymást. Nyilván jobb lenne gyerekkel, ha lehetne természetesen úton, már rég lenne is, de ezen az áron nem szeretnénk... nagyon rossz ember vagyok, amiért így érzek? :(
válasza:Utolsó mekkora sötétség.. és terjeszted is.
Nevelőszülőnek lenni kegyetlen, mert a gyerek visszakerülhet az eredeti szüleihez vagy örökbefogadó családhoz. Ez a kettő a fő cél, ti csak átmeneti otthon lennétek számára.. Nem hívhatna apának-anyának, hisz nem azok lesztek a számára, csak Kati néni, aki velem van, mert anya még nem tud rendesen velem lenni..Megszeretsz valakit, eltelik egy hónap és viszik is.. vagy fél év, vagy kettő.. ezzel élni nap mint nap, kikészül az ember..
Másrészt akit nevelsz az nem idegen, sokkal közelebb állhat hozzád, mint egy xedik fokú vérszerinti rokon. A párod is közelebb áll, pedig az sem vér szerinti.. Ha nevelsz valakit 5 évig, mintha az anyja lennél, eszedbe nem fog jutni a cuki unokahug, mert az lesz az “idegenebb”, más gyereke.
Én pl szívesebben hagynék pénzt a barátaimra, mint az egyik unokatesómra, vagy nagynénémre, vagy rokongyerekre..
Ha változik a helyzet, új hatások érnek, máshogy gondolkodsz, máshogy érzel. Mint aki addig utálja a macskákat és kutyapárti, amíg a hóban talál egy kölyökcicát, aki a kezében elkezd dorombolni. Puff, olvad a szív, felülírják az érzések a logikát..
válasza: válasza:Kegyetlen nehéz érzelmileg, ettől még nagyon szép és tartalmas dolog, de a segítő szakmákban kb a legnehezebb minden nap együtt lenni egy kisgyerekkel, szeretni, nevelni, majd egy két hét alatt búcsút venni örökre tőle, minden nap tudni, hogy bizonytalan ideig van nálad, bármikor véget érhet a dolog.
Kisgyereket elengedni sokkal nehezebb hónapok-évek után, mint egy kutyát vagy mint egy felnőttet.. Sokan mezei szakításba/válásba is beleroppannak, nemhogy ebbe.
Köszönöm szépen a támogató és kedves válaszokat, nagyon sokat segítettek.
# 3 Gratulálok a gyerekekhez, sok boldogságot!:)
# 5 Elképzelhető, hogy változik még az álláspontunk, de több mint 15 éve derült ki a diagnózis, ha azóta nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, akkor ezután sem hiszem, hogy menni fog. Jó lenne, ha tudnék beszélni valakivel (leginkább szakemberrel); sajnos a családi, baráti körünkben nincs kivel, és tapasztalata sincs senkinek ilyesmiben. Egyébként a mi cicusaink is tenyésztőtől érkeztek, gyönyörűek, egészsésgesek, jó természetűek, nem is tudom, mi lenne velünk, ha ők nem lennének. Abszolút eliszem, hogy ha már ott van az adott kisállat vagy kisgyermek, minden átértékelődik. Nekünk is voltak félelmeink, hogy mi lesz, ha nem fogad el minket a cica, kezelhetetlen lesz, szétszedi a lakást (később: hogy jönnek majd ki egymással), de szerencsére alaptalan volt mindegyik.
# 7 Pont ezt a burkolt vagy kevésbé burkolt lenézést ("jobb is, hogy nem hozzád kerül") érzem sok helyről (fórumok, facebook), és legtöbbször nem olyanoktól, akik maguk is örökefogadók. De abban egyetértek, hogy mindenkinek úgy a legjobb, ha a gyerek olyan helyre kerül, ahol sikerült feldolgozni a veszteségeket, és teljes szívvel el tudják őt fogadni.
A nevelőszülőség fel sem merült bennünk egy pillanatig sem. Nagyon nem csak az öröklés a különbség, hanem amit írtak, hogy előfordulhat, hogy a nevelt, megszeretett gyereket vissza kell adni a biológiai szülőknek, vagy örökbefogadókhoz kerül. Na ezt biztos, hogy képtelen lennék végigcsinálni. Előfordulat persze, hogy a gyerek végül felnőtt koráig a nevelőszülőnél marad, vagy ha örökbefogadhatóvá nyilvánítják, előnyt élvezhet a nevelőszülő kérelme az örökbefogadására, de erre alapozni szerintem nagyon kockázatos. Több helyen írják is, hogy nagyon megégetheti magát az, aki az örökbefogadás könnyítése/gyorsítása céljából vállal nevelőszülőséget.
válasza:Én pont az ellentéted vagyok. Lehetne biológiai gyerekem, de semmiképp nem akarok. Közben meg örökbefogadni nagyon szeretnék. Nekem apám egy vadállat volt, anyám egy gyenge és megalkuvó ember... nem akarom, hogy ezek a gének öröklődjenek tovább, vagy esetleg a gyerekemben is megjelenjenek az ő arcvonásaik.
Szerintem senkit sem lehet hibáztatni azért, amit érez. Szóval szerintem teljesen normális az is, ahogy te gondolod.
válasza:A kérdés kifejtése kimondott iskolapéldája lehetne annak, hogyan gyűjti össze valaki a fellelhető összes érvet arról, hogyan nem lehet megoldani valamit. Miközben persze a valódi lehetőségek teljes tárházát nagyvonalúan figyelmen kívül hagyja: azt, ahogyan lehet kezdeni valamit.
Neked lehet, hogy az hozná a szabadabb, előremutatóbban élő önmagaddá válás útján az áttörést, ha jó távol költöznél a családodtól, vagy ha leállítanád mindet, tekintve, hogy közük nincs az egészhez. Talán az utóbbi jobb is, mert ugyanezt kell csináld idegenekkel, amikor a "lesz saját" típusú agymenésekkel jönnek, mintha bármi okuk lenne egyáltalán magához a témához szólni. Azért azt vegyük észre: bármiben szeretnél kicsit előrébb jutni, ott lesznek ezek a hangok, és tudnod kell úgy leszerelni őket, hogy a kegyetlen igazság szakítsa ki a tudattalanul "ő csak segíteni akar" merengésből őket, kicsit meg is érintve őket, hogy kiláthassanak a robotpilótájuk háta mögül a tényleges, kiszámíthatatlanul hullámzó életükre, ami esetleg elvezetheti őket is ahhoz, hogy egyszer szörfdeszkán állva néznek farkasszemet a hullámaikkal, és nevetve zuhannak a mélybe róla, amikor csak az marad. Látni fogsz egy nagy meggypiros korongot a válaszomon szerintem, amiből nagyjából kisilabizálható, hányan hány lépésre lehet a többség ettől... Nem is egyszerű, jellemzően nem is fog maradéktalanul sikerülni, de ez jelent elég stabil hátteret egy gyereknek. Ahogy a költő mondja: a méter csak mennyiség, a minőség az irány. Az nem nehéz, hogy ma (is) megteszek egy kis lépést a szilárdabb önmagam felé. Kicsit feszegetem a belső őszinteséget, kicsit vadászom a tévedéseket belül is, így egyre kevésbé lesz zavaróbb, ha más is önbecsapó és szintén tévhitek légvárából győzköd értelmetlen dolgokról, miközben a béke tényleg csak ennyi.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!