Lehet örökbefogadni 17 éves gyereket?
Ahogy az előző írja, a korhatárok között lehet. De ugyanazon a folyamaton kell végigmenni (tanfolyam, környezettanulmány, pszichológiai motivációs teszt, stb.), mint az összes többi örökbefogadónak.
Így hacsak nem családtagról van szó (ilyenkor nem kell ez a procedúra), a gyakorlatban nem lehetséges.
Mivel az örökbefogadás nem válogatás alapján működik, hanem a rendszerben lévő gyerekek közül ajánlanak ki az örökbefogadóknak a határozatuknak megfelelő gyereket, nagyon nehéz lenne a pszichológiai felmérésen megindokolni, hogy valaki miért szeretne egy szinte felnőtt idegent a gyerekeként magához venni. Az örökbefogadás nem jótékonyság és nem szórakozás. Hanem egy család létrejötte, annyi különbséggel, hogy a gyerek nem oda születik, és esetleg egy ideig máshol nevelkedik. Egy 17 évessel kialakítani a szülő-gyerek kötődést gyakorlatilag lehetetlen, más célokra viszont nem az örökbefogadás a megoldás. Így a leendő szülők valószínűleg már a folyamat elején megbuknak.
A gyerek szempontjából sem egyszerűbb a helyzet: az állami gondozásba kerülő gyerekek körülményeit megvizsgálják, és ez alapján örökbefogadhatónak nyilvánítják azt, akit lehet. Nagyon sok állami gondozottat nem lehet, mert pl. nem mondtak le róla a szülők. Ez az örökbefogadható státusz nem tart örökké, csak 2 évig. Akit ez alatt nem fogadnak örökbe, vagy az állapotát nem vizsgálják felül később, az a rendszerben marad. Az idősebb gyerekekre jellemző, hogy már nem illeszthetők családba, és már nem nyilvánítják őket újra örökbefogadhatónak. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy ha lenne is engedélye a szülőnek, akadna olyan gyerek az országban, akit 17 évesen örökbe lehet adni.
Esélyes, hogy a kérdező maga a 17 éves gyerek, akinek valami problémája van a szüleivel és tőlük szeretne elkerulni.
Így van,kérdező?
Igen, sztem is ugy van, ahogy az utolso irja, de akk bonyolultabb a szitu, mert a szuloknek le kene mondani stb.
Amugy a kerdes szempontjabole z lenyegtelen
Csókás Benedekről írták: "a 13 éves fiú 2015. június 14-én 17 óra 45 perc körüli időben engedély nélkül távozott egy fóti speciális gyermekotthon területéről."
A kérdező is Csókás Benedek.
Érdekes egybeesés...
Itt egy frissebb adat (decemberben tölti be a 18. évét):
16/17!
Nyilván nem a saját nevét használja. De ha mégis, szerinted hány száz ilyen nevű van az Országban?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!