Ez normális egy 13 éves gyereknél?
Barátomék ikerházban laknak, a szomszédban laki két nő (testvérek) és egyikük 13 éves lánya. A kislányhoz sokszor járnak át a baránői. Amivel semmi gond nem lenne, de konkrétan reggel 7től este11ig sikítanak. Nem arról van szó, hogy nevetgélnek, hanem ordízotva visonganak. Közös a kert és a terasz is, ami a nappaliból nyílik. Ma arra keltünk, hogy a "mi" teraszajtónk előtt pattogtatják a labdát, konkrétan fél méterre az ágytól (kihúzható kanapé, az ajtó mellett van, bár a roló le volt húzva). Pedig az utca felöli részen is van bőven hely, sőt a ház előtt is, ráadásul egy nagy park van tőlünk 3utcányira.
Egyszerűen nem értem, hogy egy 13 éves gyereknek mi jó van abban, hogy sikítozva labdázik és hullahoppozik. Konkrétan örjöngenek, egyáltalán nincsenek tekintettel a barátomékra, akinek a tesója ma pl reggel 6ra ért haza a munkából (szerencsére ő nem kelt fel). (És akkor most az idegbeteg hisztiket meg sem említem, ami szintén redszeres.) Én is ezen a környéken nőttem fel, mi mindíg elmentünk biciklizni, kimentünk a parkba tollasozni, focizni, vagy átmentünk egymáshoz tásasozni, kártyázni, rajzolgatni. A lehetőség bőven adott.
Már komolyan azon gondolkoztam, hogy a gyerek a korához kepest visszamaradott. A 6 éves unokatestvérem normálisabban jatszik. A ti 13 éves gyereketek/ismerősötök hogyan viselkedik, mennyire fogja fel, hogy tekintettel kéne lenni másokra is?
Plusz nekem az is furcsa, hogy az anyja vagy annak a testvére soha nem szól rá ilyenkor. Bár azt szoktam hallani, hogy amikor a kislany behisztizik és ordibál, akkor hasonlóan idegbeteg stílusban ordibálnak vele.
A barátomék pedig nem akarnak szólni mert nagyon!! kedvező áron bérlik a házat a családtól és nem akarnak konfliktust.
Amúgy nyilvan semmi közöm hozzá csak érdekel.
Nem azzal van a baj, hogy kint játszanak. Hanem azzal, hogy órákon keresztűl sikítanak, ordítanak a teraszon vasárnap reggel 7 órától. De amúgy ha egyedül van akkor nincs ilyen, csak ha itt van valamelyik barátnője.
Csak nekem furcsa, hogy 13 évesen még nem jutott el oda a kislány, hogy észrevegye, hogy ez így nem állapot. De persze ha soha nem szólnak rá akkor honnan is tudná.
A kérdésem lényege az volt, hogy más 13 éves is így viselkedik e?
#2 csak ennek is vannak határai. Nem tudom te mit szólnál ha sokadjára élnéd át amit a kérdező. Akkor már biztos jobban örülnél, ha a gépen játszanának. De gondoltam, hogy lesz valaki, aki ezzel jön.
Kedves kérdező! Én biztos hogy átmennék ezt megbeszélni. Esetleg úgy is, hogy alibiként valami más dolog miatt keresnék fel őket (kerti parti lesz szombaton, ne hagyják kint a ruhákat stb), és utána felvetném a problémát. Nem ingerülten, elmondva, hogy örülsz, hogy a gyerekek a kertben játszanak, de normális kereteken belül tegyék azt. 13 évesen már fel kéne fogniuk, hogy ez egy egyfajta társasház, ahol nem csak ők vannak, és figyelemmel kell lenni másokra is.
12,5 éves a lányom, alapvetően nagyon csendes, nyugis, de ha átjön a barátnője, akkor ők is szinte folyamatosan visítoznak, nevetgélnek. Jó, tény, hogy ők picit éretlenebbek a kortársaiknál, de azt gondolom, hogy ez még belefér. (Tanár vagyok, kamaszokkal dolgozom, a suliban is előfordul még ez a viselkedés 12-13 éveseknél, nem számít kirívónak.)
A te esetedben a mennyiség és a hely lehet a gond. Szerintem kulturált formában nyugodtan jelezheted a problémát a szülőknek, vagy akár a lányoknak is. Ha nem jelzed, eszükbe se jut a játék hevében, hogy másokat zavarnak. (Megjegyzem, ez még felnőttek esetében sem szokott megtörténni. Ha valaki jól érzi magát, elengedi magát, az utolsó, ami eszébe jut, hogy ez másokra milyen hatással van...)
Szerintem ez gyerekfüggő; én azt mondanám normális. Ha visszagondolok, 13 éves koromra, bizony mi sem voltunk a csendkirály bajnokai a voltmostoha tesóimmal. Majd kinövik.
Amúgy a felnőtteknek nagyon zavaró minden kamasz viselkedés - én is tapasztaltam, hogy miután elmentem a gimiből és visszamentem énekkari látogatóba, nagyon zavartak a diákok. Illetve most sokkal később is, ha ülök a villamoson úton hazafelé is zavar néha, amikor pár kamasz beül körém.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!