Szerinted rossz szülő lesz valaki ettől?
Nem feltétlen, de jót nem tesz az biztos.
Emlékszem mikor kicsi voltam tesóm àllandóan horrorfilmet nézett. Én kb 6-7 éves voltam és én is "nagy" akartam lenni mindenben utànoztam, így ebben is, hogy vele nézem. Nem sírtam, simàn végignéztem, de nagyon féltem a film alatt is és utàna nem mertem egyedül lenni egy szobàban, egyedül aludni sem és folyton rosszakat àlmodtam.
Nem tudni, hogy reagàl rà a gyerek, de nem neki való.
Én is ilyesmiket néztem ennyi idősen (+Grace klinika). 12 éves koromig rettegve aludtam el mert féltem a sötétben. Most már kis éjjeli fény mellett viszonylag gyorsan el tudok aludni.
Szerintem nincs semmi ami indokolná hogy egy kisgyereket ilyesmit lásson. A halállal sem feltétlen kéne tisztában lennie (hacsak nem ő kérdezi) de az erőszakos halállal mégannyira se, nem számít, hogy ez "csak egy film".
19/L
Egy kisgyerek még nem biztos, hogy tudja tudatosítani magában, hogy az csak film. Lehet, hogy ő maga is mondja, hogy ez csak film, de nem biztos, hogy érti mit jelent ez. Nem fog visszamaradni a fejlődésben, de nem is használ neki. Illetve ha anyuka, apuka szereti az ilyeneket, lehet azt gyerek nélkül is nézni.
Nem véletlenül vannak a korbesorolások, nem légből kapott duma. Pont a gyerekek és kiskorúak védelmében találták ki, hogy a fejlődésüknek és koruknak, ítélőképességüknek megfelelő műsorokat tudják nézni.
A korbesorolás abszolút légből kapott. Kisvakond a 6-os karikával. Melyik 6 éves néz kisvakondot vagy bogyó és babócát? Meg mi van abban amiért 5 éves nem nézheti?
Szerintem gyerektől függ, meg a konkrét filmtől. A desperadónál véresebb film aligha van, de olyan az ábrázolás hogy mélyebben nem érinti meg az embert. A bárányok hallgatnakban amennyire emlékszem nincs gyilkolás, vérengzés, csak a varrógépes fickó, de....
Ennyi idősen Columbo-t, Gyilkos sorok-at Néztem. Azért mert ez ment a tv-ben este.
3csatorns volt, nem tudtunk sokat válogatni. Még éjjelente au X-aktákba is belemerültem (anyum csak tv mellett tud aludni, és a szobám az övékből nyílt)
Köszi jól vok 😊.
Úgy olvastam az előzőt: x-akNába is belemerült. :D
Kérdezőnek: nem lesz, hanem már egy hibás szülői attitűd. Ez egy ál-kérdés? Evidencia, hogy nem kicsiknek való a bűnügyi film.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!