Lassan 3 evesem nem bírja elviselni ha nemet mondunk neki. Valami tipp?

Goldmund73, te egy jó ember vagy!

Felemelő olvasni, hogy a sok idegbeteg és/vagy hatalommániás "szülő" mellett léteznek olyanok is, akik felelősségteljes felnőttek, és nem akarják elnyomni a gyereküket már pelenkás korukban.

Sokan azt hiszik, hogy a gyereknek csak 3 féle szükséglete van: kaja, ruha, meleg. A lelki szükségletei azonban szintén létfontosságúak, mert ha egy kicsi hároméves gyerek még a saját szülei mellett sem érezheti magát biztonságban, mégis kiben bízzon meg?

Kíváncsi lennék egy statisztikára, hogy a bűnöző emberek hány %-át ütötték, alázták meg illetve törték be gyerekként, de szerintem legalább a 90%-ukat.

Kedves kérdező! :) Egy távoli kollégám által remekül összeszedett válaszcsokrot nyújtok át számodra. Olvasd és alkalmazd haszonnal, türelemmel, szeretettel a gyermeked kapcsán. :)

Milyen hozzáállással tudunk optimálisan hozzáállni a dackorszakban (1-3 éves kor között, változó, ki mikor eközött) levő gyermekhez? Lássuk:

ha lényegtelen dolgokat nem tiltunk meg;

vagy úgy fogalmazunk, hogy a tiltás el is hagyható, például: "Tedd le a fényképezőgépet!" (Azt mondjuk, hogy mit csináljon, ne azt, hogy mit ne!);

ha egy figyelmeztető mondattal lehetőséget adok, hogy a gyermek presztízsveszteség nélkül visszavonuljon. Önállóan, maga válassza az elvárt, helyes cselekvést. Például: "Az a papa tolla!";

ha a szülő a tiltás, elvárás megfogalmazásakor nem saját akaratát, hatalmát állítja szembe, hanem arról beszél, hogy miért nem engedheti meg a gyereknek ezt vagy azt;

nem szabad annak előfordulnia, hogy a szülő naponta szemrehányásokkal árassza el a gyereket, de közben hagyja, hogy a gyerek tovább csinálja a tiltott dolgot;

ha a szülői következetesség megértéssel, belátással párosul, s emellett a gyermek megfelelő önállósághoz jut abban, amiben lehet, a szembeszállás gyengül, helyébe együttműködés lép.

(Ellenkező esetben a dackorszak tartóssá válhat, vagy egyre nagyobb erővel vissza-visszatér.)

Utasításokat ne általánosságban adjunk (például ne rosszalkodj), hanem fogalmazzuk meg, mit várunk.

A személyes példa a legösztönzőbb hatású.

Legyünk következetesek abban, amit kívánunk tőle.

Bármennyire kicsi a gyermek, mindig ismerjük be, ha hibáztunk.

(Goldmund (első itteni) válaszát meg olvassátok hozzá, kedves érdeklődők. :) Sajnos azonban sok itt gyakorin a dacos kamasz, aki beleszól a gyereknevelésbe.

Nem ismerem Goldmundot, de itt speciel őt szúrták ki maguknak.

Csak hát, kedves kamasz trollok,

ne feledjétek, hogy kétségbeesett, dolgozó, felelősségteljes felnőtteknek szóló információnyújtást akadályoztok a tippelgető, dacos hozzáállásotokkal.

Itt 1-3 éves dacról beszélgetünk, át lehet fáradnotok a tiniszerelem szekcióba panaszkodni. Köszönöm megértéseteket.)