Van a szeretetnek mércéje? Éreztétek már, hogy annyira szeretitek a gyereketeket, hogy szinte fáj?

Csodálatos, amiket írtok, könny szökik az ember szemébe, de tényleg. Bár ez babával a pocakban gyakran előfordul, igaz? ;-)))

Nekem "még csak" pocaklakóm van, 20 hetes, de már hasonló érzésekkel "nézek szembe" időnként. 3 éve várunk rá

Nemhiszem, hogy van egyáltalán a szeretetnek mércéje.

Sokféle képpen lehet szeretni

Nagyon és okosan.

De nem vagyok olyan okos, hogy okosan szeressem a gyerekemet és így nagyon-nagyon szeretem, de ettől félek, hogy a fejemre nő.

Én nem vagyok anya, sőt nő se és szülő se.

Ebből kifolyólag sosem fogom azt érezni amit Te, de azt látom, hogy majdani apaként mire kell majd odafigyelnem.

Ez pedig az, hogy a gyerek megtanulja a magántulajdon fogalmát, továbbá értékét, hogy megtanuljon a saját lábán állni, és ha kell nemet mondani.

Ezt azért mondom, mert ha folyamatosan mindent elosztogattok, akkor az környezetetek szépen rá fog szokni, hogy hozzátok lehet menni, le lehet nyúlni benneteket. Aztán ha netán elfogyna, jön majd a megsértődés, hogy milyen fukarok is vagytok, arra már ki se térek, hogy mi lenne, ha utána nektek lenne szükségetek segítségre.

Olvastam a kommenteket és látom, hogy igen közel jársz a szentté avatáshoz, de ne feledd, az emberek mindig istenítik azt, aki nekik adja mindenét, de csak addig, amíg ki nem fogysz belőle. A természet törvényei szerint mindenki csakis önmagáért felelős (illetve a gyerekeiért, amíg azok meg nem állnak a lábukon), aki ezt nem ismeri el, az egyszerűen lusta felelősséget vállalni önmagáért, és nagyon szeret másokon élősködni.

Ha valóban szereted a gyermekeidet ne szánd neki az irgalmasok sorsát! Tanítsd meg inkább arra, hogy ő hogyan tudja elkészíteni az uzsiját, lehet hogy utána már jobban meg fogja becsülni!

Kedves kérdező!

Válaszolva eredeti kérdésedre is, a szeretetnek valóban nincs mércéje, az vagy jön, vagy nem.

Tudom, hogy nem a boldoggá avatásod volt a cél, az a bekezdés inkább szólt az "áhítatos közönség"-nek, a nyers megfogalmazást pedig szándékosan a figyelemfelkeltés céljából használom - akik alszanak, csak így hallják meg.

Engedelmeddel hallgass meg tőlem még egy, valóban építő szándékú megjegyzést az OKOSAN szeretésről. Tudnod kell, hogy gyermekeid előbb utóbb felnőnek majd, és önálló életre fognak törekedni. Nagyon sok szülő sikertelenül veszi ezt az akadályt, azt hiszi, hogy a gyerek részéről megszűnt az iránta való szeretet, vagy egyszerűen nem veszi észre, hogy elrepült az a tizen-akárhány év. Ez nem katasztrófa, hanem a természet rendje, okos ember pedig nem gátat próbál szabni a természetnek, hanem azzal harmóniában lenni. Ilyenkor az a legjobb, ha mellettük állsz, és megpróbálsz a lehető legjobban asszisztálni a törekvéseikhez. Ha így teszel, garantált, hogy idős korodban is maximális törődésben lesz részed. Szerintem.