Kivennétek teljesen a bölcsiből a nagyot, ha otthon vagytok a kicsivel?
Van egy 2 és fél éves kislányunk, heti 3x jár bölcsibe, délig. Magánintézmény, tehát nem fejetlen állami állapotok uralkodnak ott, eddig nagyon szerette. Délutáni programja egy van, a tánc. Amúgy velünk van mindig, rengeteget foglalkozunk vele, játszunk együtt, mesét olvasunk, mondókázunk. Nemrég költöztünk családi házba, itt van külön játszótere, rengeteg játéka van. A nagyszülők is sokszor jönnek, akkoris inkább mondom nekik, hogy a picivel foglalkozzanak, őt vigyék sétálni, legalább van 1-2 szabad órám, amíg a naggyal lehetünk kettesben, vagy hármasban, ha a férjem is itthon van.
Viszont mostanában olyan hisztiket levág, ha menni kell a bölcsibe, hogy az valami szörnyű... Nyáron ugye nem járt, velünk volt.Előtte nagyon szeretett járni. Kérdeztem a gondozókat, hogy nem-e történt valami, de mondják, hogy nem, és bent szépen eljátszik mindenkivel, beszélget, nincs vele gond. A férjem is mondja, hogy a kocsiban már dumál, énekel. Tehát ez a hiszti addig tart, amíg itthon van. Csak mégis szörnyű látni, ahogy sír. Viszont gyerektársaságra szüksége van, nagyon nyitott, barátkozós, eleven kislány. Tanácstalan vagyok.
Ha itthon lenne, nem tudnék csak vele foglalkozni 24/7, ráadásul nagyon jó a bölcsink, ott bent már nincsen vele probléma.
heti 3* jár, annyi kell neki
meg neked is, hogy addig elég gyerekkel foglalkozni
Szerintem ez most a nyári szünet miatt van.
Valószínűleg pár nap/hét és visszarázódik. Ne hagyd rá, szerintem is szüksége van a gyerek társaságra.
Meselj mar milyen "fejetlen allami allapotok" uralkodnak az allami bolcsikben :D Az enyem oda jar es imadja, 2018-at irunk, olyan rend es tisztasag van h a foldrol lehet enni, szigoruan vesznek minden eloirast, full modern az egesz es nagyon kedves mindenki.
2.5 eves a gyerek es heti 3x jar delig, ez egy vicc. Nekunk beszoktatasnal mar delig maradt. De azert a 2.5 eves bolcsis gyereknek a maganora mar baromira kell.
Szerintem beutott a testverfeltekenyseg, ennyi az egesz tortenet. Kezd realizalodni benne, hogy o tobbet kap beloled leven h otthon van veled. Ez csak rosszabbodni fog meg egy ideig valoszinuleg. Inkabb abban tamogasd hogy beilleszkedjen a kozossegbe, mert nemsokara 3 eves es az oviban mar nem lesz olyan h heti 3 napot jar es azt is csak delig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!