Ti hagyjátok hogy hisztizzen?

Amit leírsz, hogy 2 perc után abbahagyja, az annyit tesz, hogy kifejezi az érzelmeit, feszültségét, de még nem tudja helyes formában megtenni. Idővel megtanulja majd azt is.

Én ezt nem nyomom el.

Ha igyis abbahagyja, akkor hagynam, hadd duhongje ki magat, vegig mellette maradnek, nehogy hiszti kozben beusse magat, es mikor kicsit idosebb lesz, majd lehet neki tanitani feszultseglevezeto dolgokat, nalunk ilyen az, hogy elvonul valahova, ott kiduhongi magat, es visszajon, vagy hogy usson egy parnat/toporzekoljon-mozogja le/segitek megfogalmazni az erzeseit ,,most duhos/csalodott/szomoru vagy”, van, hogy felveszem, es setalok vele, ha hagyja. Ez ennel kesobb csak rosszabb lesz... Egyre hangosabbak, egyre kitartobbak.

Az sem mindegy, miert borul ki, az en gyerekem olyankor 90%, hogy vagy almos vagy ehes, ezeket igyekszem olyankor elso korben megoldani, illetve a tevekenysegek kozotti valtas is nehez nekik, vagy ha helyettuk megcsinalunk valamit, amit ok szeretnenek.

A fiamnál nem jött be a "ráhagyom és átnézek rajta", amúgy meg ha a gyerek fél óra múlva sem hagyja abba és mellé állok hisztizni és földhöz verni magam, az nálam elég bunkó stílusra vall, és lekezelő a gyerekkel szemben, ami semmibe veszi az ő problémáját, amit a korára való tekintettel nem tud megoldani.

Nem mindegy, hogy miért hisztizik. Ha egy csokiért, vagy nem arra akar menni, amerre kell, akkor inkább felveszem, megpróbálom elmagyarázni neki, de ha duzzog vagy visít (habár ez ritkán, de előfordult), akkor is felveszem és megyünk tovább, nem fogok felette ott állni az utcán egy órát, hogy majd abbahagyja.

Ha meg azért sír, mert álmos, éhes, szomjas, megijedt valamitől, eszébe jutott, hogy otthon maradt a kismaci, vagy csak szimplán sz-r napja van, akkor megpróbálom megérteni, ott lenni vele, hogy megnyugodjon, elvenni a figyelmét. Nem mindig sikerül, de sokkal jobb, mintha hagynám a saját kis megoldatlan problémájában úgy, hogy ő nem tudja megoldani és segítséget sem kap.

(Különben a felnőtteknél is sokszor előfordul, hogy sz-r napjuk van, csak a felnőttek nem sírnak és a földön fetrengenek, hanem szintén hisztiznek és bunkó mód viselkednek, káromkodnak.)

Szerintem azt csinálja az ember, ami jön őszintén a szívéből. Persze, extrém esetektől eltekintve (érzelmi meg testi bántalmazás). Mondjuk, őszintén szólva szerintem az elég ok a sírásra, hisztire, hogy az édesapja elmegy munkába és utána egy napon át nem látja őt. Én sem örülök neki, ha nincs velünk a férjem és ha külön vagyunk egymástól, ahogyan ő sem, hiszen hiányzunk egymásnak, egy család vagyunk. Meg hát a fontos/nem fontost ugye a gyerek dönti el, hiszen neki fontos az a dolog.

Ha úgy érzed, hogy van ehhez türelmed, akkor tereld el a figyelmét, ha úgy érzed, hogy nincs, akkor ignorált arra a pár percre.

Én is hagyom. Nem foglalkozok vele. Általában akkor folytatja ha rá figyelek ilyenkor.

Nálunk a babakocsiba ültetés vagy a boltban “üljön nyugton a kocsiban” szokott lenni a kiváltó ok (mert hát ő szaladna, teljesen érthető). Ilyenkor hagyom és általában ahogy elindulunk, gurulunk 2-3 métert és elcsendesül.

A leghatásosabb, ha kérdezek tőle valamit a már lecsendesülő fázisban. Olyankor gyorsabb a nyugalom.

Amíg csak otthon csinálja, nem érdekel, hisztizzen, olyankor teszem a dolgomat.

Ha nincs közönség, akkor 3 perc és abbahagyja.

Ha viszont megyünk valahová, akkor nem. Boltban rászólok, vagy gyorsan megveszem a legszükségesebbeket és irány haza, vagy pl. nemegyszer volt, hogy játszótér helyett mentünk haza.