Szemüveges lett a kisfiam, mit kell tudni, hogy néz ki az első időszak?
Én is oviban lettem szemüveges.
Csúfoltak, ami rosszul érintett. Régi mesekönyvben éltem ki azzal hogy minden figurának szemüveget rajzoltam...
Egyébként eleinte bizonytalan voltam vele, fejfájás lehet, plusz sokkal többször elestem mint előtte.
Na meg persze nagyon kell rá vigyázni hogy nehogy eltörjön. Nálunk pár verekedés a tesómmal elfogyasztott pár szemüveget.
A lányom idén lett szemüveges, 4 éves. Nagyon féltem hogy majd utálni fogja és küzdelem lesz, de nem!! Ő választotta ki a keretet, tetszik neki nagyon, hordja rendesen minden gond nélkül. A csoportban neki van egyedül (mondjuk a másik csoportban sem láttam még szemüveges gyereket...), nem tudok róla hogy csúfolták volna. Az első nap után mikor menten érte akkor 2-3 gyerek kérdezett tőlem valami olyasmit, hogy rossz a szeme és azért kell hordania? és ennyi. A lányom csak annyit mondott, hogy a többiek megnézték a szemüvegét, de semmi jele nem volt hogy bárki is bántotta volna érte! Mondjuk a nem túl kedves óvónő is szemüveges, lehet hogy mondott a többieknek pár szót a dologról, plussz kinézem belőle hogy ha bántani mernék ez miatt szétcsapna közöttük...
Az optikában javasolt a nő valami könyvet ami jó a témában, de sajnos nem emlèkszem a címére, pedig nagyon mondogatta hogy nagyon ajánlja mert biztos nem akarja majd hordani, de szerencsére nem lett igaza!!
Nem mondta, hogy fájna a feje. Ő is nagyon eleven, párszor persze már leesett neki, de próbál nagyon vigyázni rá.
Mi nem csináltunk belőle nagy ügyet, hordani kell mert így jobban làtsz és kész, elfogadta (pedig iszonyatosan akaratoooos)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!