Ti mit csináltok (csinálnátok) ha az apja nagyon leszúrja a gyereket, az ok jogos, de a kicsi (3-4 év körüli gyerek) nagyon sír? Elkezditek vigasztalni?

Szerintem a férjednek van igaza.

Nálunk fordított a helyzet. Én vagyok a rossz zsaru, apa a jó.

És halálosan idegesít, amikor a gyereket leszúrom valamiért vagy büntetem, és sír, és apa fejsimi közben pátyolgatja, hogy jajj, hát nem szabad ilyet, tessék itt egy kics vizecske, gyere, eszünk fagyit, csak ne sírj, de ugye nem csinálsz ilyet többet.

Dehogynem. Csak legközelebb a vigasztaláshoz már az édességet is kérni fogja, és addig hullatja a krokodilkönnyeket, amíg meg nem kapja. Mert ne hidd, hogy egy 3-4 éves gyerek nem tud direkt könnyezni!

Miért ásnád alá a tekintélyét, ha te is csak azt mondod, hogy nem szabad ilyet csinálni?

Én amúgy szituáció függő, ha a férjem viselkedését túl kegyetlennek találom, megvígasztalom a gyereket. Megmondom neki azért, hogy rosszat csinált. A férjem meg nem áll le pattogni, mert nincs tekintélye úgyse. Magának köszönheti, hogy változtat a szabályokon, nem szorult bele következetesség. Minden azon múlik, milyen napja van.

Teljesen jól csináltad, és egyáltalán nem ástad alá a férjed tekintélyét, mivel ugyanazt mondtad, mint ő.

Most miért lett volna jó, ha te is elkezdesz ordítani a gyerekkel? Vagy miért lett volna jó, hogy a 3-4 éves gyerek menekülne a biztonságba az anyjához, az meg elutasítja? A gyerek még jobban kétségbe esne, mert az egyik, akit szeret, az bántja, a másik, akiben megbízik, az meg elutasítja.

Nem azt mondom, hogy ne legyen nevelve a gyerek, de azért lelki nyomorékot sem kell belőle csinálni.

Az lett volna pátyolgatás, ha tutujgatás közben az ellenkezőjét mondod, mint az apja.

A helyedben úgy kiosztottam volna a férjemet, hogy arról kódul! Felvilágosítanám, hogy mi a különbség a "vigasztalom a gyereket, de egyetértek a férjemmel" és a "vigasztalom a gyereket és ellentmondok neki" között.

Az volt apuka célja, hogy bőgjön a gyerek, vagy az, hogy értse meg, rosszat csinált, és ne tegyen ilyet többet?

Remélhetőleg a második, amit el is ért. A sírás csak mellékhatás. Lehet, hogy édesapa túl durva volt, lehet, hogy nem, de egy három éves még könnyen sírva fakad. Teljesen igazad volt, hogy vigasztaltad. Nem kell azt érezze, hogy őt most már örökre kizártátok a családból, mehet világgá, már senki nem szereti, méltatlan talán az életre is. Ezt persze nem fogalmazza így meg egy kisóvodás, de a durva ordibálás, ne adj' Isten verés ezt közvetíti számára. Ha így nevelsz egy gyereket, hamarosan el is hiszi magáról, hogy ő egy semmirekellő rossz gyerek, és tényleg ennek megfeleleően fog viselkedni. Ez az "üsd a rosszat, még rosszabb lesz" klasszikus esete.

Sokkal inkább azt kell éreztetni ilyen esetben, hogy TÉGED nagyon szeretünk, de amit csináltál, az rossz, bajt okozott. Újra kell festeni a falat/állatorvoshoz kell vinni a kutyát, és lehet, hogy nem is tudják meggyógyítani/a testvéred súlyos veszélyben volt/stb.

Ha pedig a gyerek átlátta, a helyzetet, és ennek megfelelően elkeseredett, nyilvánvalóan mellé kell állni, és segíteni, hogy részt tudjon venni a jóvátételben. Segítsen összetakarítani a rendetlenséget, a nagyobbacska járuljon hozzá a kár megtérítéséhez a zsebpénzéből, pótolja a tesója tönkretett holmiját vagy valami hasonló, az adott esettől függően. A hagyományos büntetések helyett, amiknek sokszor egyszerű megtorlás jellege van, ezek a "helyreállító" technikák ezerszer hatásosabbak, főleg, ha a gyereket is bevonjuk a "hogyan lehetne jóváttenni" kérdés fontolgatásába.

3-asnak van igaza!

"... elmondtam neki hogy ilyet tényleg nem szabad csinálni amiért apa mérges, igaza van..."

Ezután mi a frászkarika problémája van a férjednek?

Én apa vagyok, hasonló korú fiam van és általában én vagyok a lágyszívűbb. Alapelvem, hogy még akkor sem kontrázom meg a feleségem szidását, ha eleve nem érzem jogosnak. Viszont békíteni, vigasztalni a gyereket (és a feleségemet) mindig próbálom. Vagy elvenni a konfliktus élét. Pl. a gyerekem duzzog, hogy "anya nem akarta megnézni, amit mutatni akartam neki", akkor félbehagyom, amit csinálok és mondom, hogy mutasd meg nekem, én szívesen megnézem.

Visszatérve a kérdező kérdésére.

Kérdező szerintem utólag mondd meg a férjednek, hogy abszurdum, hogy egy 3-4 éves kisgyerekkel (a sajátjával!) úgy viselkedik, mint egy smasszer a bűnözőkkel. És hogy te ebben a viselkedésben nem leszel partner. Az igazi tekintély nem ebből fakad... Ez az ál-tekintély, amit a férjed fenn akar tartani, kamaszkorig fog kitartani, de utána ezerszeresen fogja visszakapni a gyerekétől (pláne, ha fia van) ezt a keménységet, kérlelhetetlenséget. Hja, kérem, a gyerek utánzással tanul!

Attól függ, mennyire szúrta le.

Apa alig emelte fel a hangját, de tudtam, hogy mérges, de mivel nem kiabált nem is fakadtam sírva.

Mostohaanyám ellenben üvöltött mindenért, a kisfia olyankor megijedt és sírt, kamaszként viszont már leszarta a dolgot.

Szerintem legjobb nem megkérdezni GYIKen mert úgyis mindenki mást mond.

Lényeg, hogy legyél mindig kedves aranyos a gyerekkel bármit is csinál, ugyanakkor te vagy a hülye ha neveletlen a gyereked. A kettő között kell okosan lavírozni.