21-22 hónapos gyerekek anyukái, hogy élitek meg ezt az időszakot?
Én ekkor szültem.
Nem beszélt még a gyerek, emiatt aggódtam.
Az alvása már szuper volt, ez mindenképpen könnyebb volt mondjuk a 14-15 hónapos korához képest. Délelőtt és délután is sokat voltunk játszón, nyár volt. Nehéz volt lépést tartani a nagy mozgásigényével pláne mindenórás terhesen.
Egyébként nekem a legszebb kor ezt a 1,5-2 éves kor közötti. Nem volt még benne a dackorszakban, igaz önálló se volt még semennyire szinte, nehézség talán a legkevesebb ekkor volt. Igaz most se sokkal nagyobb, csak 1 évvel. :D
Nekem most sokkal könnyebb, mint korábban. Mostanság kezdett el szavakat mondani, teljes mertékben megértjük mit akar a másik. Elolvadok mikor megpuszil vagy megölel :)
Evéssel nincs gond, a kezdetektől nagyon jó az étvágya. Szereti a gyümölcsöket, zöldségeket. Próbálkozik az önálló evéssel és ivással. Már nem iszik cumisüvegből, hanem kis műanyag bögréből vagy itatópohárból. Egyedül alszik, kihúzhatós kanapé+dormeó szivacs, a kiságy kényelmetlen volt a számára, nem fért el rendesen. (pedig ifjúsági ággyá alakítottuk át) Ezeket mindketten sikerélményként éljük meg. Kisgyermeknevelő vagyok, rengeteg mondókát tanítok neki, melyeket mutogatunk is. Szereti hallgatni a meséket is, Boribon a nagy kedvenc. Jó látni, hogy napról napra egyre jobban fejlődik.
Én meg kipihent vagyok. Nehéz időszakon vagyunk túl. Kezdődött a tejfehérje allergiával és tejcukor érzékenyseggel, majd jött a fogzás és az egész éjszaka fent vagyok nappal meg alszok időszak. Nagyon nehéz volt, el voltam keseredve, hogy nincs életem. Levegőzni is alig tudtunk, max napi fél óra volt. Fáradt voltam, mivel egész éjszaka szórakoztattam, nappal meg a házimunka/főzés/ügyek intézése/tanulás mellett 4 órát ha aludtam egy nap. Már helyre állt a rend, sikerült kialakítani a napirendet.
Szép kis család vagyunk, szeretjük egymást a férjemmel és imádjuk a gyerekünket, de az-az igazság, hogy már nagyon vágyok rá, hogy újra közösségbe kerüljek. Most költözködünk, nemsokára dolgozni fogok és a kicsi is bölcsis lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!