3 éves kisgyereknek konkrétan hogyan kellene elmondani, megértetni hogy szeretett kutyája meghalt?

Nagyon elment a téma a "hova temessük és miért" kérdés felé. Pedig nem erre kíváncsi a kérdező. Mindenki oda temeti, ahova jónak érzi. ( nálunk meg az volt a természetes, hogy mi temetjük el. Na bumm. Nem vagyunk ettől rossz emberek)

"De vannak kisgyerekek, akik tovább kérdeznek, hogy tényleg ott a teste, de hát akkor nem kap levegőt, hozzuk ki onnan, mi lesz vele, miért kell mégis ott hagyni stb. Beindul a kis agya, hogy anya, te is ott leszel majd, ilyenek."

1-8 vagyok

Én úgy magyaráztam el, hogy aki nagyon öreg, az meghal. A szíve nem dobog többé. Mindannyian meghallgattuk egymás szívverését, ez tettszett neki. És így könnyű elmagyarázni, hogy akinek nem dobog a szíve, az meghal, és nem vesz többé levegőt, nem kel fel.

És igen, én is meghalok egyszer. De olyan öreg leszek, mint a dédi (nálunk 2 is él még szerencsére), szóval az még nagyon nagyon sokára lesz. Addigra nagy leszel, és neked is lesz gyereked, sőt, lehet unokád is.

Ez megnyugtatta a fiam.

Kettő kutyánk és jópár cicánk pusztult el az elmúlt pár évben. Faluban, kertes házban élünk, és teljesen természetes volt a három gyereknek, hogy a kert sarkában temessük el őket. Igaz, van szemben egy használaton kívüli, régi temető, sőt még egy mező és erdő is, mi mégis annyira elvetemültek vagyunk, hogy a kertbe temettük őket.

Kérdező, jól tetted, amit tettél. Nyugodtan vihettek virágot, rajzot, mécsest a kisállat sírjára. Beszélgessetek róla. Ez így van jól, így természetes.

Nekem azért elég morbid összemosni az embert egy állattal. Bármennyire is szerette a gyerek. Azért a nagymama halála mégsem hasonlítható egy kutya elpusztulásához. Egyébként a kutya nem meghal, hanem megdöglik, legfeljebb elpusztul.

Sajnos a kisgyerekben ezzel a szóhasználattal is értékrendi válságot okozhatunk.

A mi kultúránkban az állat az ember hasznára létezik. Nem az iránta érzett a szeretettől függ, hogy meghalt vagy megdöglött.

Legyünk következetesek: Ha csirkecombot eszik a gyerek, akkor "Ő" is meghalt? Azt gondolnám, hogy a gyerekben felmerül a kérdés, hogy ha egy állat meghalt, akkor mi mégis hogyan esszük meg. És a sor folytatódna. (Ha gonoszkodni akarok, akkor azt kérdezem, hogy a sült csirkét virágos salátakoszorúval kellene tálalni?)

Szerintem a legjobb az egyenes út. Az állat nem meghal, hanem elpusztul. Az állat nem "aki", hanem "ami", akármennyire is szeretjük. Az állat pótolható, mert nincs lelke. Az állat az ösztönei miatt antromorfizálódik a gondolkodásunkban. Az állat ösztönlény. Biztosan sokan fejtegették már (sőt rengeteg irodalmi példát is fel lehet hozni arra), hogy az állatban van szeretet. De ez tényszerűen nem igaz.

Emlékszik még valaki a tamagocsi őrületre? Elgondolkodtató, hogy milyen ferdüléseket tud kihozni egy gyerekből egy elektromos kütyü. Hát ezt nem szeretném. Úgyis éppen elég függőség van enélkül is. Azért se szeretném, mert azt szuggeráljuk a gyerek fejébe, hogy az élőlény (vagy élőlénnyé hazudott tárgy) értéke emocionális szempontok alapján határozandó meg. Magyarul: ha olyan valaki hal meg, akit nem ismerek, az kevésbé tragikus, mint akit ismerek. Sőt, ha a kishörcsöge pusztult el, akkor azt tragikusabbnak tartja a gyerekem, mint ha az osztálytársát halálra gázolta egy autó (jobb esetben egyenlőségjelet tesz a kettő közé).

De hozzáteszem, hogy a gyász soha sem arról szól, hogy az eltávozottat sajnáljuk, hanem arról, hogy saját magunk veszteségét "gyászoljuk", azaz magunkat siratjuk.

Említésre került a falusi élet, amely közelebb van a természethez, és így jobban tudja kezelni a természet rendjét. Számomra abszolút visszataszító, amikor egy ölebbel úgy bánnak a pesti aszfalton, mintha teljes értékű családtag, gyerekpótlék lenne. Ez nem az állat szégyene, hanem az emberé, mert nem tudja a helyén kezelni a dolgokat. Ettől még lehet szeretni egy állatot. Ez is a szerepe része.

Mi van akkor, ha a gyerek azt hallja, hogy el kellett "altatni" (persze, lehet, hogy mert nincs rá jobb szó, ezért használják ezt a hamis kifejezést) a lovat, mert eltörött a lába? Ezek után természetesen fél, hogy ha majd neki is eltörik a lába, akkor ugyanígy fog járni, hiszen nem érzi a különbséget az emberi méltóság és az állati lét között. Mert az "elaltatásról" ő már tudni fogja (a finomkodó kifejezés ellenére is), hogy az az élettel ellentétes fogalom.

Tehát: Az élőlényeket a természet rendje szerint kell kezelni, és gyermekeinket is (bár a maguk kora szerint és finoman) erre nevelni.