Mi az ami tonkre ment? Hogyan tovabb egyedul egy gyerekkel?

Hát ez tényleg elég nehéz lehet. Amikor a babát vállalja az ember, akkor nem erre készül.

Hazajönnél vagy kintmaradnál? de gondolom kint nincs munkád, neked jobb lenne a család közelében, nem?

Légy erős és gondolj arra, hogy inkább maradjatok ketten e gyermekeddel, mint egy boldogtalan házasságban, mert ott a gyermek is boldogtalan. Hátha később megtalálod a szerelmet.

Én is egyedül maradtam a szintén 19 hónapos kislányommal,Igaz itt Magyarországon, barátok és család közelében ami nagyon sokat segitett.

Amiket most gondolsz, amiket most átélsz én is átéltem.

De ennek már fél éve, és hidd el idő kell és jobb lesz.Jobb lesz egyedül a gyermekeddel mint egy kihült,semmilyen kapcsolatban ahol minden naposak a veszekedések.Ez neked is és a gyermekednek is jobb lesz.Egy idő után már közös programokat is szervezhettek(nem fog fájni egyáltalán),és örülni fogsz hogy a gyerek mennyire jól érzi magát igy is.Ha apa figyel rá és mindent megtesz a gyerekért nem lesz gond.Persze az más kérdés ha apukának már van vagy lesz valakije,vagy esetleg neked,akkor mennyire változik majd meg a viszonyotok..

Tudom hogy nehéz, ehhez egy barát vagy a család támogatására van szükséged és túl leszel a nehezén.

Hidd el, sokkal jobb így, mint egy rossz párkapcsolatban benne "égni"! Biztos, hogy most nagyon nehéz, de egy kis idő és még élvezni is fogod a szabadságot, azokat a dolgokat, amiket nem tehettél meg mellette, azokat, amikbe beleszólt, pedig te máshogy gondoltad.

Viszont az nem ártana, ha azért a közeledben lenne valaki segítséged (családból valaki, tesó, rokon, nagyon jó barát), mert bármi történhet azért. Pl.: a múltkor én rosszul voltam egy napig, mert elkaptam valami vírust (hánytam, szédültem, fel sem bírtam kelni). Azt hittem, sosem történhet olyan dolog velem, hogy ne tudjak gondoskodni a kisfiamról, de sajnos annyira rosszul voltam, hogy tényleg nem bírtam felkelni, mert már majdnem ájultam is el, elsötétedett minden. Ha akkor nem tudtam volna hívni az anyukámat, akkor kész, nem tudom, mi lett volna a reggeltől estig rohangáló, életveszélyes dolgokat művelő 2 éves gyerekemmel. Ezt csak azért írom, hogy erre az egyre feltétlen gondolj, legyen valakid végszükség esetére!