Hogyan kezelitek, ha óvodás fiatok olyan kisfiúval barátkozik, aki rossz hatással van rá?

Fiammal is ez van. Van egy ovis barátja, aki egy igazi kis suttyó. De a fiam azt mondja, a legjobb barátja. Mi ovin kívül nem találkozunk vele, de bőven elég, amiket mesél. Pl versenyt futnak, erre a fiú a kabátjánál fogva visszarántja, és így legyőzi. Vagy 1 napra alvót "cserélnek" (fiam plüss Verdáját egy kis cicára), majd "elfelejti" visszahozni. 1 hét után anyukával intéztem a dolgot.

Halvány lila gőzöm sincs, miert jó ez a fiamnak, hogy vele barátkozik. Tudtommal verekedni nem szoktak, bár egyforma méret a két gyerek, szóval nem egyoldalú lenne a dolog. Óvónénit néha kérdezem, mi a helyzet, mindig monja, hogy rosszalkodnak, de tudják kezelni őket.

Én is tanácstalan vagyok, csak mondogatom a fiamnak, hogy ne barátkozzon vele, kerülje messziről, és Ennyi amit tehetek. Ezt az évet kell kihúzni, jövőre már nem lesz ott, suliba megy (fiam most középsős).

Lány vagyok, de 6-7 évesen, suli elején nekem is volt ilyen barátnőm. Folyton téptük egymást, verekedtünk is meg minden, utána meg megint jó barátnők voltunk. A következő balhéig. :-) Anyám sose értette, hogy miért a "barinőm", ha ennyire utáljuk egymást, párszor szóvá is tette. Én se tudtam többet felelni vállvonogatásnál.

Nálunk egy idő után magától elkallódott ez a dolog, nem gondolom, hogy hosszú távon rossz hatása lett volna rám.

Én ovin kívül nem keresném a társaságát. Sőt, inkább próbálnám másokkal is összehozni, hogy lássa nem csak úgy tudja magát jól érezni, ha vicaorogva verekszik a másikkal.

Azt hiába tiltanád neki, hogy az oviban ne játszon vele. Azt írod nem is akarod. De ha minden kötél szakad, akkor az óvónővel beszélhetsz, könnyebben terelgetik őket.

Ugyanezzel a problémával küzdünk mi is, csak nálunk sajnos az agresszió is mindennapos.

A kisfiam középsős, nagyon élénk gyerek, az óvónénije szerint a csoport egyik vezéralakja. A tavalyi évben sosem érkezett panasz a viselkedésére, a szokásos csibészkedésekben Ő is benne volt a többi fiúcskával, az óvónő ügyesen kezeli a helyzetet. Sosem volt agresszív.

Tavaly tavasszal bekerült a csoportjába egy kisfiú, akit pont a problémás viselkedése miatt tették át a mi tapasztalt óvónéninkhez. Ez a kisfiú rászállt a fiamra. Egyszercsak elkezdett harapni, verekedni a fiam, az óvónéni is értetlenül állt a dolog előtt. Kiderült, ez a kisfiú terrorizálta, kezdetben fű alatt, a fiam pedig csak megvédte magát, és visszaharapott. Amikor megjelentek az első karmolásnyomok a fiam arcán, az első harapások a karján, és elkezdett erről a kisfiúról beszélni, összeállt a kép. Valamiért ők is mindig egymás társaságát keresik, majd összekapnak valamin, a kisfiú bántja a fiam, a fiam pedig visszaadja.

Nálunk az óvónők nagyon ügyesen reagáltak, próbálták szétválasztani a két fiút, hetekig nem játszhattak együtt, én rengeteget beszélgettem otthon a fiammal, megtanítottam Neki, hogy ha érzi, hogy a kisfiú kezd bedühödni, szóljon az óvónéninek. Ne harapjon vissza, mert azzal semmivel nem különb a kisfiútól. Megtanítottam Neki, hogy álljon ki magáért: hangosan mondja a kisfiúnak, hogy nem bánthatsz engem, nincs ehhez jogod. Ezen úgy meglepődött az agresszív kisfiú, hogy nem harapott. Az óvónéni meghallotta, ahogy a fiam tettlegesség helyett verbálisan (normális stílusban) próbálta helyretenni a kisfiút, azóta kapja a pozitív megerősítést az óvónénitől, hogy úgy helyes, ne üssön vissza, álljon ki magáért intelligens módon.

Jobb már a helyzet, most már napok óta nem hallottam panaszt, a kisfiam sem mesél már a kisfiúról, oldódott Benne a feszültség. Külsérelmi nyomokat sem látok már Rajta.

Engem nagyon felháborított ez a helyzet, az óvónőkkel napi szinten konzultáltunk, gondolkodtam azon, hogy bevonom az ovis pszichológust, hátha Ő rájön, mi lehet az oka a két fiú közötti kakaskodásnak. Erre végül úgy tűnik, nincs szükség (lekopogom).

Egy alkalommal viszont én helyretettem a kisfiút: a csoportszoba ajtajából láttam, hogy a fiam békésen játszik, ez a kisfiú pedig belerondít a játékába, odalép Hozzá, és bántó dolgokat súg a fiam fülébe, rákiabál, hogy: "te menj haza, itt van anyukád!". Nagyon szomorú volt ezt látnom, de itt még nem avatkoztam közbe. Gondoltam, majd az óvónéni lerendezi, Ő viszont épp háttal guggolt, egy síró kisgyereket nyugtatott. Egyszer a fiam megunta, hogy ez a kisfiú macerálja, lendítette a karját, hogy megüsse a fiút. Odapattantam, elkaptam a kisfiam kezét, megmondtam Neki, hogy nem ütheted meg a másik kisfiút, a másikat pedig helyretettem. Elmondtam Neki, hogy figyeltem Őket, láttam, hogy csúnyán viselkedett a fiammal, aki hosszú perceken át birkatürelemmel tűrte. Megmondtam neki kerek perec, hogy így nem viselkedhet, nem csak az én fiammal, de senkivel sem. Az óvónő meglepődött, aztán végül igazat adott nekem, megköszönte, hogy elhárítottam egy újabb verekedést, amit igaz, hogy a fiam kezdett volna, de komoly inzultus érte előtte percekig.

Szval, szerintem van az a pont, amikor igenis meg kell védenünk a gyermekünket, és rá kell szólnunk az agresszív gyerekre. Azt tudom, hogy otthon bántalmazzák a gyerekeket, anyuka depressziós, azt nem tudom, az ovi lép-e valamit ebben a helyzetben.

Végigolvastam az előzőt, egyet értek vele. Viszont evvel csak az önvédelem van megoldva, hozzátenném, hogy a másik oldallal is hasznos foglalkozni, tehát az agresszív gyermekkel, mivel amíg feszültség van az agresszívben, addig fog keresni másik áldozatot, amíg rá nem akad, és ez pedig nem előnyös.

Tehát az agresszív (meg általában a szorongó, félénk, feszült stb) gyermekekkel fontos kijátszani a feszültségüket (ez leginkább óvodás korban kivitelezhető, és részben kisiskolás korban is), de egyébként ha szeret rajzolni, kiegészítésképpen az is jó, ha spontán teszi.

A kijátszatás is jó, ha spontán, ideális értő szemmel terelni az óvodás játékát, ráhangolódva a gyermekre.

Egyfelől ezáltal meg lehet találni a probléma gyökerét, másfelől a probléma gyökerét megoldva a teljes probléma esélyesen megszűnik - más kérdés, hogy mindenkinek meg van a saját kompetencia határa, és a jogi hatóköre, tehát egyetlen felnőttnek esélyesen nincs lehetősége 100% végigvinni a folyamatot.

Már eleve az is sokat segít az agresszív gyermek agresszióján, hogy az enyhülhet benne idővel, ha kijátssza saját magából. De az igazi, teljes megoldáshoz tehát el kell jutni a probléma gyökeréig, és a résztvevő feleket bevonni annak megértéséhez és feloldásához.