Benneteket zavar, ha a gyermeketeket ismerős gyerekekkel hasonlítgatják össze? Hogyan lehet az ilyesmit sértődés nélkül kezelni?

Hát szerintem egyet érdemes kipróbálni, hátha bejön:

Amikor találkoztok velük, Te menj elébe, és dicsérd meg a kisfiút, hogy "xy-ka te milyen nagy vagy, és látom új cipőd van, biztos nőtt egy számot a lábad!"

Hátha akkor megörülnek a szülők, hogy "csodálod a fantasztikus gyermeket" (mintha bárki is tehetne arról, hogy mekkora a lába), és akkor talán leszállnak a témáról.

Ha szorosabb a kapcsolatod velük, akkor esetleg érdemes egy beszélgetést kezdeményezni, hogy mindig ez a téma, és ez Téged zavar, ha meg csak ritkán találkoztok, akkor egyszerűen "ki kell bírni", mindig vannak és lesznek is "nehéz családtagok".

Nálunk a szomszédok csinálnak ilyesmit, de nem foglalkozunk vele különösebben...

Nekem nagyon rosszul esett, amikor anyósomnak azt mesélte a munkatársa, hogy az ő unokája 9 hónapos, 11 kg, ezeket mondja: kérem, köszönöm, baba, mama... !!

Aztán találkoztam a babával, egy hájfejű baba (már elnézést), fekszik kiterülve mert nem bír mozogni, és a fantasztikus szókincsét sem villantotta meg előttünk. Na azóta fenntartásokkal kezelek minden ilyen hencegést.

Amúgy sem lóverseny ez, milyen dolog kiló és centi szerint megítélni a gyerekeket!!

Első vagyok, tovább gondolkoztam a dolgon. :o)

Ahogy ismerem az "ilyen embereket", ebben sosem lesz megállás. Most a kilók, később, hogy ő már motorozik, ő már rajzol, ő már beszél "hibátlanul" stb. stb.

Szerintem ez az egész összehasonlítgatás értelmét veszíti, ha a Te önértékelésed, és a gyermeked megítélése a helyén van, és ezen mindig lehet dolgozni.

Elmondom saját példámat: nagyobbik lányom sok dologban (főleg a mozgásos dolgok) nem annyira jó. Mert bátortalan, nem szeret motorral száguldani, "csak" 16 hónaposan kezdett járni egyedül. De én arra koncentráltam, hogy ő az én gyermeke, més nem azért szeretem, mert így vagy úgy "teljesít", hanem önmagáért, azért mert van. És egy csoda, ahogy van. Ezen felül vannak dolgok, amikben pedig ügyesebb, pl. szépen énekelt, amikor még beszélni sem tudott, vagy kedves az emberekkel. Minden gyermekben megtalálható az az egyéni dolog, ami csak őt jellemzi, és lehet benne gyönyörködni, és örülni neki. Én egy darabig szomorkodtam amiatt, hogy miért nem motorozik úgy, mint a kortársai, pedig a motort már jó rég megvettük neki, és "elképzeltük", hogy majd hogyan fogja használni. Aztán rájöttem, hogy nem vetíthetem az én elvárásomat rá a gyerekre, hanem engednem kell kibontakozni. És ettől a pillanattól kezdve, amikor én elfogadtam őt olyannak, amilyen, már nem zavart, ha csúnyán néztek rá amiatt, hogy "hogy botladozik a motorral", és a jóval fiatalabbak is elhúznak mellette...

Hát valahogy így. :o)

első vagyok.

Ami túl megy a határokon, az túlmegy!

Akkor viszont oda kell mondani valamit, ha a "virágnyelvet" nem értik, akkor konkrétan, mert ez nem témázgatás, amiket írsz, hanem sértegetés.

Nem tudom, mennyire fontos Neked a velük való jó kapcsolat megőrzése, de én biztos beszólnék valamit, hogy ha még egyszer ilyen megjegyzéseket tesznek, nem jöttök többet és kész.

(Pl. "csonti az apád füle, szálljatok le a gyerekem méregetéséről, mert ez már nem vicces!" vagy ilyesmi)