Ti mindig elmondjátok a gyerekeknek, hogy nem rá haragszotok?

A 10-esre:

"a magát földhöz verve ordítva hisztiző kislánynak miért mondja a nagsi meg a dédi,hogy csúnya vagy. Szülőket idézem:"mi mindíg mondjuk neki,hogy ilyenkor is nagyon szép" Pfff."

A kettő között látom optimálisnak. Árt a gyermeknek, ha "lecsúnyázzák". De amikor hisztis, engedetlen, stb, nyilván következetlenség az is ,ha szépnek tituláljuk, a füle hallatára.

A 11-esre, mert rám kérdezett:

"Igen, vagy egy szociopata lesz, akinek nincsenek érzelmei és mindenkin átgázol, aki zavarja őt, vagy egy öngyilkos hajlamú depressziós... tényleg szuper. Nekem is ilyen anyám volt. Az én hibám, hogy "elbuktam" a nevelésétől, és nem fordítottam a hasznomra a "kiképzését", ugye? Mert hát én ilyen semmirekellő fajta vagyok, aki az évek során nem megerősödött, hanem egyre érzékenyebb lett, és hogy én az utóbbi kategóriába tartozom, hiába akartam szociopata lenni és nem érezni semmit."

Nem jól értelmezted soraim, de semmi baj.

Megértelek.

A vonatkozó soraimban nem ítéltem meg senkit.

Mindösszesen jeleztem, hogy különféle gyermekek (valamint ők, későbbi felnőtt korukban) különféle sikerrel jönnek ki a súlyosan ártó szüleik hatása alól. Van, akinek sikerül részben ,vagy egészben ha saját javukra fordítani, valakinek kevésbé.

Ebben részemről semmiféle ítélet nem volt. Hanem puszta észlelés, az életutak sokféleségéről.

Ha rosszalkodtam, nemhogy nem tutujgattak, de olyat kaptam a hátsómra, hogy ott maradt a nyoma. Ha még rosszabbat csináltam, akkor pofon. Sosem tutujgattak utána, hogy ne aggódj, szeretünk ám.

Ettől függetlenül tisztában voltam és vagyok vele, hogy szerettek és szeretnek, normális felnőtt ember lettem normális, jó élettel, és teljesen jó a kapcsolatom a szüleimmel.

Félreértés ne essék, nem támogatom, hogy valaki veréssel fegyelmezze a gyerekét, de nem kevésbé ártalmas, ha abszolút nem tanul felelősséget, és abban nő fel, hogy mindegy mit csinál, úgyis szeretik és úgyis megbocsájtanak neki.

Elég megnézni az utcán a sok kis elkényeztetett sz**csimbókot, akik 12 évesen már nyomják magukról a szelfiket az instára meg a fészre, mert anyuciék megvették az okostelefont meg a mindent és nem szólnak semmiért, nehogy azt higgye a gyerek, hogy nincs szeretve...

A tegnapi válaszomhoz -ami az előző előtti- pontosításként annyit, hogy amennyiben rossz szülője hatására valaki szintén rossz ember lesz (a tömörség kedvéért fogalmazok egyszerűen és sarkosan most), azt viszont elítélem,

bár nem tartok haragot senki iránt, és elismeréssel vagyok olyan hozzáállás iránt, ha egy rosszindulatú ember jóindulatúvá válik MEGGYŐZŐDÉSBŐL, tehát ha ráébred, hogy ő miért volt rosszindulatú, miben nyilvánult ez meg, és hogy miért marhaság, hogy ilyen volt ő korában, valamint ezek után válik alapvetően jóindulatúvá.

Tehát semmi sincs veszve.

De az, hogy X személyt a szülei megpróbálták tönkretenni, EZ NEM OK arra, hogy a gyereke akár kamasz korára, akár majdani felnőtt korára szintén rosszindulatú legyen!

Ezt lényegesnek tartom hozzátenni.

A rosszindulatú szülők hozzáállását elítélem, és bárki rosszindulatú hozzáállását szintén, tök mindegy, milyen hatásra alakult ki!

Nem kis dolgokat sikerült kiállnom úgy, hogy jóindulatú ember maradtam, ellenben a kisgyermektől MÉG NEM várható el a helyes hozzáállás, bár természetesen érdemes hatni jó irányban rá. Kisgyermekkoromban többségében jóindulatú voltam még így is,de elkövettem butaságokat,

melyekről nem tehettem, lévén kicsi voltam még.

De egy 12-13 éves kamasznak, pláne egy nagykorúnak kutya kötelessége önismeretét mélyítenie saját magától is, és korrekt emberré válni, vagy olyannak maradni, ha korrekt volt! Mert ez a logikus és emberséges hozzáállás.

Következésképp évezredek óta a nagykorúak többsége infantilis, buta, agresszív, ostoba, rosszindulatú. Ez egy ilyen világ, sajnos.

De ez nem ok arra, hogy ilyen legyen/maradjon bárki is! Legalábbis kamasz korúakra és nagykorúakra értem.

(Más kérdés a jogos önvédelem, abban lehet használni a támadó "fegyverét", vagy más aljasságot, ha nincs már kiút a támadó miatt. De -meglátásom szerint- a rosszindulatú hozzáállásra még önvédelemből se normális dolog célként tekinteni, csak végső megoldás esetén, amikor a passzív védekezés kevésnek bizonyul.

De a (jogos) önvédelem más eset, nem az volt a kiinduló gondolatmenetem.)

Nekünk egy másik mondat sokkal jobban bevált: " Most nagyon mérges vagyok!"

Megtanít a negatív érzelemről beszélni, a másik hibáztatása nélkül.

Ha te haragszol rá, és az oké, akkor ugye, ő is haragudhat a testvérére. Nem építi a testvéri együttérzést, ha a szülő "haraggal neveli" a nagyot.