Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond - ez tényleg igy van? Ha igen miért?

Nincs még gyerekem, de másokét látva, és kisgyermeknevelőként az a benyomásom, hogy kb 4 éves korig nagyon leköti az embert a kisgyermeknevelés, nagyon energiaigényes általában, akármilyen aranyosak sokszor, és tisztalelkűek a kicsik.

A másik, szintén különösen nehéz időszak mind a gyermekekre, mind a szülőkre nézve szerintem a kamaszkor.

A kettő közötti korosztályokat nevelni lényegesen könnyebb, ahogy tapasztalom, legalábbis el tudom képzelni, hogy kamaszt nehéz, azonban foglalkoztam már bölcsisekkel szülővel együtt, és az nagyon pörgős, kemény meló...

Még azt hozzáteszem, hogy persze gyermeklétszámtól is függ, valamint hogy babák, bölcsődések immunrendszere még kialakulatlan, sok aggódással is jár a nevelésük, engem ez is nyomaszt, ez is energiát tud elvenni a nevelőtől. A baba, a bölcsis gyakran fájlalja valamijét, betegségtünetei vannak gyakorta, és sokáig még elmondani se tudja, mi a gondja, mert még vagy nem tud beszélni, vagy csak minimális szinten tart a beszédfejlődése. Közben a szívem szakad meg, jól értelmezem-e őt, jól járok-e el...

Persze attól is függ, a szülő, nevelő mennyire aggódós. Próbálok kevésbé aggódni, ami kb 3 éves kortól oké, de attól kisebbek esetén aggódásra vagyok hajlamos, ez is plusz energiát visz el... A szakterületem nem is ennyire picikre vonatkozik, nem bírnám, pláne ha csoportról volna szó, 3 év alatt...

Babyszittelni még oké, egy fő bölcsissel, vagy sok ovissal, kisiskolással... De több fő bölcsis, baba korú... nah, az húzós számomra, olyat egyedül még sose vállaltam, csak szülővel együtt.

5,6 os igazatok van.

7es ,nem gondolkodtál mivel jár a gyerekvállalás

Előző, valamit összekeversz. Mégis miért baj az, hogy van felnőtt, aki számára X korosztályt nevelni nehezebb, Y korosztályt meg könnyebb? Más meg épp fordítva. Ez miért volna gond?

Attól még, hogy van egy adott tevékenységnek nehézsége, attól még lehet, hogy szívesen teszi az ember. Pl a gyermeknevelést.

Vagy tapasztalatlan, vagy pedig hazudik, aki azt mondja, hogy a gyereknevelés mindig csupa derű móka, kacagás, és jaj de kényelmes dolog.

Ugyanis ez nem egészen így van, akármennyire is van nagyon öröm is a gyermeknevelésben emellett.

Én a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond igazságtartalmát úgy éltem meg, hogy amíg kicsi volt, és főleg mi, a családja hatottunk rá, a mi példánkat vette le és utánozta, addig kevés gond volt vele. Aztán amikor közösségbe került, és már a családon kívül lévő dolgok is hatottak rá akkor már olyan dolgokkal is meg kellett küzdeni, amire álmomban sem gondoltam...

A kamaszkorról már nem is beszélek. Vagy arról, hogy rossz társaságba is keveredhet a gimnáziumban.

Pici baba: nem alszik éjjel, fáj a hasa, van-e elég tejem, hogy menjen a hozzátáplálás? Hidd el, hogy egy 16 éves lázadó kamaszlányhoz képest ezek elenyésző problémák.

Persze most azt mondod, hogy a tied nem lesz olyan, de ezt nem tudhatod előre. Sajnos sok örökletes tényező is befolyásolja a jellemet, így a leggondosabb nevelés mellett is előfordulhatnak problémák. Nekem mindkét gyerekem adhd-s, és náluk köztudott, hogy hajlamosak rossz társaságba keveredni, nehezen alakul ki a szabálykövetés, eleve lázadó típusúak. Én nagyon félek, hogy mi lesz velük kamaszkorukban.

Az ovis kor a legjobb, mert akkor már alszik, de még itthon. Nincs még suli, nem kell vele itthon tanulni. Igaz, ha beteg, akkor nehéz megoldani, meg ugye a szünetekben is kell valaki, aki vigyáz rájuk, de mégis azt mondom, hogy az a 3-6 éves korig volt a legjobb.

Előző, én se értem pl az aféle kérdéseket, hogy "jaj mit csináljak a négy évesemmel, nem bírok vele!"

Nem értem, akkor mit csinált vele előtte, a dackorszakban... Ég és föld a két helyzet, az óvodáskor javára.

Az óvodás alapvetően megfelelni akar a szülőnek, persze ettől még időnként megnyilvánulhat belőle akaratosság, de hát baj is volna, ha egy kisgyerek folyton csak "lapítania".

Szóval akinek az óvodás gyermeke gond, és azt állítja,

nem fogyatékkal élő a gyermeke, akkor a szülővel valami gond van... Bár az is lehet, hoyg a gyerek szülei eltérő módon nevelik a gyermeküket, utóbbit meg frusztrálja, és a viselkedésében megmutatkozik.... vagy pedig trauma érte a gyerekét, amiről nem tud.

Máskülönben az óvodások viszonylag könnyen nevelhetőek.

Egyébként ki az az ámokfutó farok megint, aki mindenkit lepontoz, történetesen itt is?